A Kanári szigeteken könnyű feladat két állandóan éhes tinidzsér jóllakatása. Számtalan, jobbnál jobb étteremben jártunk, mindenhol kedves kiszolgálás és tartalmas ételek fogadtak.
Első nap a tengerparti sétány egyik helyére ültünk le. Itt is keritőlegények fogják a turistákat, gondolom azért, mert túl sok az étterem és kevés a fóka. Mi az alapján választottunk, hogy éppen hol van tengerre néző szabad asztal. Az étlapot mikor megkaptuk, viszont meglepve tapasztaltuk, hogy alig van rajta spanyol étel, inkább nemzetközi konyhára volt belőle (pizza, tészta és hamburger). A tapasról annyit kell tudni, hogy előétel nagyságú adag, lehet zöldség, hús, hal, bármi és 2-3-at szoktak belőle rendelni fejenként, hogy jól lakjanak. A pincérlány as saját anyanyelvét beszélte és a mi olaszunkat sem értette, ezért hát előkeritette a tulajdonost. Neki adtuk elő a kérést, hogy szeretnénk valami tipikus spanyol, vagy Kanári- szigeteki ételt enni. A főnök rugalmas volt és közölte, hogy készittet egy ízelítő tálat, amin minden lesz. Az első napi vacsoránkból aztán három fogás több tapas bárban is feltűnt.
A Kanári-szigetek legjellegzetesebb fogása a héjában főtt ráncos krumpli. Ezt újkrumpliból készítik és persze fontos, hogy minél kisebb legyen a krumpli. Az eredeti recept szerint tengervízben kell feltenni főni. Ha megfőtt, akkor még meg is kell sütni, addig mig ráncos nem lesz és a só ki nem ül a héjára. A főtt, még héjas krumplit utána aztán paprika szósszal (mojo) öntik le. Utoljára akkor raktak elém héjában főtt krumplit héjastól étteremben, amikor a szüleimmel az NDK-ban jártunk. Meg is jegyeztük anno, hogy milyen lusták ezek a kelet-németek, meg sem pucolják a krumplit. Hát, a spanyolok sem va akolnak a pucolással.
Minden étteremben árultak grillezett szardiniát is. Robi és én ezt a szálkák miatt mellőztük, de legnagyobb csodálkozásunkra, Bence imádta és nagy ütembe ette őket. Ő nem bajlódott a szálkával, mondván annyira kicsi, meg lehet enni. Valószínűleg neki volt igaza.
Kecskesajt is volt mindenhol, eszméletlen jó ízű volt!
Én nagy gazpacho hívő lettem, ezért ahol csak szerepelt az étlapon, ott ezt a hideg paradicsomlevest kértem. És mindehol hoztak hozzá külön tálkában kockára vágott kenyeret, uborkát, paprikát és hagymát. Ezeket többnyire a fiúk ették meg:
A legjobb tapas étterembe egy kirándulás keretében jutottunk el. Befizettük magunkat egy, a sziget belsejét bemutató buszos útra. A csapat nagy része német nyugdíjas volt természetesen, kiégiszitve némi angol nyugdíjassal és velünk. Egyébként elég jól bírták a tempót. Délben az összes német már nagyon éhes volt és ennek hangot is adtak. De az idegenvezető, mint a gyerekeket csalt minket tovább. Még ezt a kis barlanglakást megnézzük és utána beülünk ebbe a szép barlang étterembe. A sziget belsejében, a meleg miatt gondolom, számos barlanglakás található. Semmi ablak, csak ajtó, de van bent viz, villany és internet. Mondjuk már néhány évtizede nem engedik, hogy robbantással nyerjék az újabb szobákat, mert sokakra ráomlott az új szoba helye az ilyen átépítések alkalmával, szóval most már csak kézzel lehet vésni. Visszatérve az étteremre, a rutinosak, persze rögtön beültek az étterembe és csak egy maroknyi lelkes turista, persze mi is, mentünk megnézni a barlanglakást. Visszatérve már nagy káosz fogadott az étteremben, rengetegen voltak, pincér sehol. Mi szokva vagyunk az olaszokhoz, ezért leültünk és vártunk. A türelmünk étlapot teremtett. És ledöbbentünk, annyira alacsony árak voltak az étlapon, még magyar viszonylatban is, hogy biztos voltam benne, hogy nagyon kicsik az adagok. Ennek fényében 3 tál/fő adattal számoltam. A pincérnő egy idő után nem bírta és mondta, hogy szerinte ez sok lesz. Ah, dehogy válaszoltam, nézzen rá erre a két deli tini fiúra. Aztán nemsokára hozták a tapasokat. Már az első tál után láttuk, hogy igaza volt a pincérnő ék, tényleg sok volt. De hát azért van az ember lányának tini fiai, hogy ne hagyják szégyenbe. Szóval megegyeztünk, hogy ez egy kihívás és mindent meg kell enni. De igy sem birtuk. Ekkor az összes sonkát és a sajtot mind bele raktam az óriás buciba, amit kaptunk és elraktam a táskámba. Ez lett a vacsoránk! Csak néhány szem krumplit hagytunk a tányéron és a pincérnő elégedetten távozott az asztalunktól.
