Útban hazafelé

Úgy döntöttünk, hogy nem egyhuzamban nyomjuk le visszafelé a 12 órás vezetést, hanem két részletben. Vasárnap késő délelőtt Regensburgban szálltunk meg. Találtam egy nemrégiben nyílt hotelt, amely amolyan egy éjszakás szállodaként pont az átutazókat szolgálja. Szinte teljesen automatizált, még a bejelentkezést is gép intézi, nincs szobakulcs, hanem 6 jegyű számkóddal nyílnak a szobák, az emeletre pedig a szobaszám és a szobakóddal együtt lehet csak bejutni. A kód meg a kijelentkezésig érvényes. Tiszta volt és kényelmes, tévével és wifivel. És nagyon jó ára is volt.

Regensburg nagyon kedves kisváros, rengeteg olasz fagyizóval, amitől még jobban a szívünkbe zártuk. Ráadásul rettenetesen szép időt is fogtunk ki. Végigszaladtuk a főbb látnivalókat:
- átmentünk, többször is, a Kőhídon, amely a XII. századból való (a II. VH alatt lebombázták)
- megcsodáltuk a Sóházat és a Városházát
Az óváros egyébként az Unesco örökség része. Ede javaslatára felmentünk az Érsekcsanádra is. A gőzhajó német neve Ruthof és a XX. század elején építették Budapesten. A Regensburg-Budapest vonalon rendszeresen közlekedett, szállított mindenféle nyersanyagot. A feliratok a hajón még most is kétnyelvűek.

Szemben a Kőhíd, a balparton a Sóház

És ami a legfontosabb látnivaló: Regensburgban található a legrégebbi kolbászozó. Pont a Sóház előtt a Duna partján. Az épület oldalán vonalkákkal jelzik, hogy melyik évben milyen magas volt az árvíz. Az étterem, bár nem bír Michelin csillaggal, legalább 200 éve szolgálja a helyieket hagyományos étlapjával. Főételként csak kolbász van. A választási lehetőség abban merül ki, hogy hány darabot kérsz, természetesen párosával: 4, 6, 8, 10 vagy 12. Csak a számot kell bemondani a pincérnek. Káposzta a köret, az asztalokon még hozzá édesmustár és önbevallós zsemle egy gyönyörű kosárból.

Aki gyors, az jól lakik

Másnap megálltunk Sinsheimnél, ahol a Technikai Múzeum található (www.technik-museum.de). Ezt még odafelé az autópályáról (A6) szúrtuk ki. Hajnalban ahogy vezetgetünk, hát két hatalmas repülőgépet vettünk észre a pálya mellett, rácsodálkoztunk, mert nem tudtunk erről a helyről:

Az autók csak parkolnak, nem kiállítási tárgy

A múzeum ismertetője átlagosan 3 órás látogatást ajánl, mi 4 órát bírtunk, de lényegében csak végigrohantunk rajta. Ilyen hatalmas technikai kiállítást és ennyi autót, járművet még sohasem láttunk egy helyen. A fő látványosság persze a repülők, a Concorde és a Tu144-es, a Concorde orosz megfelelője. Minden repülőbe bele lehet menni, a gépeket szándékosan felszálló pozícióban állítják ki. Ettől aztán lesz egy kis izgalom, mert ugye a kiállító terem tetejéről lépcsőn lehet megközelíteni őket. Akinek tériszonya van, nem ajánlom. Aztán belül a gépben a látogatók mozgása egy kicsit meg is ringatja a gépeket, tehát teljes a repülés illúziója. Néhány gépről csúszdán is le lehet jönni, kb. 30 méterről...A katonai részleg lényegében élő történelem óra, a  német Pantherek és az orosz T-34-esek egymás mellett... aztán van még gyönyörű játszótér, autós fazonra igazítva és rengeteg interaktív lehetőség a gyerekeknek...Nagyon ajánljuk ezt a kiállítást mindenkinek, aki erre jár. Sajnos tömegközlekedéssel nem elérhető. A sinsheimi múzeumnak van egy másik része a közeli Speyerben, ott az űrközlekedés a fő téma, de rengeteg busz is van és hát egy jumboba is be lehet menni.

Újra paripán

Ma megtartottuk édesapámmal a tradicionális horgászatunkat: ültünk két órát a parton és nem fogtunk semmit. Általában el vagyunk kényeztetve és kocsival megyünk a tóhoz, legalább 800 méterre van, szintkülönbséggel!! De ma reggel rákérdeztek, hogy tudok-e esetleg biciklivel menni - ők is olvassák ugyanis ezt a blogot, és értesültek a biciklis sikereimről.
Apukám hamar felpattant a bicajára, hátán a 2 méteres horgászzsák a botokkal, elöl a kormányon a vödör - a leendő fogásnak - a csalikkal és egyéb kellékekkel. Legnagyobb megrökönyödésemre én is kaptam csomagot. A két horgászszéket. Persze a kis kosárka csomagtartóba nem fértek el, ezért ezek az én kormányomra kerültek fel. Még állítottunk az ülésen, azt szeretem, ha a térdem verdesi a mellkasom és bármikor le tudom rakni a teletalpamat az aszfaltra.Apukám próbált segíteni és csak annyit vettem észre, hogy a bicikli kimegy alólam, pedig még fel sem szálltam rá, "gondoltam segítek és megtollak" - mondta. Szerintem szüleim is meglepődtek, hogy nem egyenes vonalú egyenletes mozgást írok le a biciklivel, hanem amolyan szlalomosat. Anyukám gyorsan be is csukta a kaput utánam, nem volt visszaút. Azért pár perc múlva utánunk telefonált, hogy hányat estem. Visszafelé sem telt eseménytelenül, úgy általában véve a bicikliútban sűrűsödtek az események. Apukám talált egy ülésborítót, aminek nagyon megörült. De aztán kiderült, hogy az enyémről esett le, én meg észre sem vettem.

Hazaút

Vasárnap indul a konvoj hazafelé. Reméljük, hogy estére már Pesten leszünk.

Tramway

Ez az egyik legrégebbi kocsma Luxemburgban. A nevét onnan kapta, hogy egy villamos (vonat?) köröz a lámpa körül. Egyébként a hely puritán, de a kiszolgálás kedves, pontos és gyors. Három új kollégánk érkezett az elmúlt hetekben, az ő tiszteletükre mentünk el ide. Sajnos, rá kellene szoknom a sörre, a helyiek is inkább sörösek (www.bofferding.lu). A szomszédos asztalnál megláttam egy lányt valami nagyon szép pirosat inni, gondoltam, valami martini szerű. Hát, nem. Monaconak hívták a koktélt és sör volt az alapja... egy jó nagy adag málnaszörppel. A mellékhelyiségek miatt is érdemes ide elnézni. Més sohasem láttam olyan jelet, amiről ne tudtam volna eldönteni, hogy melyik a lány. De most itt ez  történt. Hosszasan sajnos nem tudtam nézni a piktogramokat, mert sürgős volt. Gyorsan csak átfuttattam agyamban az Rorschsach tesztet és végül ez egyik jelben látni véltem egy rakétát. Na, akkor bekopogtam a másikba, gondoltam, ha mégis abban van a pisszoár, akkor nem nyert. De nyert, egy hölgy már javában kezet mosott és gyorsan megbeszéltük, hogy neki sem volt könnyű eldönteni.

Az Arany Hölgy

Vagyis, Gëlle Fra, Luxemburg egyik legfontosabb jelképe. A Grund fölé magasodik a város központi részén. A nálunk vendégeskedő nagyszülők hozták szóba, szerintük a budapesti Szabadság-szoborhoz nagyon hasonlít:

 

Az Arany Hölgyet az I. Világháborúban elesettek emlékére emelték eredetileg. A szobor csekélyke ruhaviseletét eleinte rosszallta az egyház, kicsit túl sok minden látszik. A szobor modelljét nem ismerjük, alkotója, Claus Cito, luxemburgi szobrász (a szobrász neve olasz származásra vall).

A II. Világháború alatt az ellenállás szimbólumává vált, a német megszállók ugyanis ledöntötték, miközben több százan tüntettek az emlékmű megrongálása ellen. A háború után eltűnt és csak 1980-ban került elő, egy luxemburgi stadion tribünje alatt találták meg elásva.

2010-ben a Hölgy Sanghaiban vendégszerepelt a Világkiállításon, a luxemburgi pavilonban. Tavaly ősszel került vissza hazájába, ahol először egy hónapig egy múzeumban állították ki, hogy mindenki jó közelről is megnézhesse (egyébként egy 21 méter magas obeliszken áll). A kiállításnak óriási sikere volt. Azóta a bronzszobor megint eredeti helyén tekinthető meg.

Radler

A remek tavaszi időre tekintettel jól haladok a biciklizéssel. Nagy vágyam, hogy eljussak a Mosel partjára, csodaszép a bicikliút arra. Nemcsak a szépségéről híres az a környék biciklis szempontból, hanem a "radler" nevű biciklisitalról is. Ez úgy néz ki, hogy fele rész sör - tápláló, mintha enne az ember - a másik fele viszont limonádé - ez meg frissít és sok benne a c vitamin. Gy. szerint inkább a fosatós nevet kellett volna neki adni, de addig nem értékelném az italt, míg ki nem próbáltam.

Tüntetés

Holnap nagy tüntetés lesz az iskolánál. Nem hagyták ugyanis jóvá a költségvetésüket, sőt, még csökkentették is. A tanárok összefogtak a szülői munkaközösségekkel és a diákokkal, holnapra nagy felvonulást ígértek. Persze, azt mondják, hogy lesz rendes tanítás is...Majd elválik.

Büdös zokni

A büdös zokniról ma hallottunk Robitól, miután megjött a kirándulásról. De nem a lakótársakról van szó (azok csak horkoltak, ezért kénytelen volt Kata nénivel aludni egy másik szobában. Ez a horkolós sztori még nem került megerősítésre Kata néni által, csak az, hogy este átment hozzá aludni). Kiolvasott még egy Rosszcsont Peti könyvet - vajon mikor?? - és ott használja R.P. a büdös zoknit mint jelszót. A kiránduláson egyébként a következőket csinálták:
- horgásztak bogarakat lepkehálóval egy tavacska tetejéről
- volt kerékpáros ügyességi verseny
- hívtak elő fényképet (!)
- volt esti kirándulás az erdőben és
- tábortűz. (Ennél a pontnál megkérdeztem Robikát, hogy sütöttek-e szalonnát hagymával. De Gy. rám förmedt, hogy ugyan, a franciáknál?!! Biztos csigát és fokhagymát húztak a rúdra.)

Az idő remek volt - jól leégett a nyaka -, mégis napkrémet kellett volna csomagolnom a gumicsizma helyett.

Hírek a kirándulásról

A legfrissebb hírek az, hogy az osztály jól érzi magát Plaine-ben, ráadásul nagyon szép az idő is, ragyogó a napsütés. Ennek kifejezetten örülünk, mert külön a kirándulásra vettünk egy gumicsizmát (kis eső, nem eső, szólt a tájékoztató a szülőknek). Robi vitt magával olvasnivalót az útra. Most nagyon rákapott a Rosszcsont Peti sorozatra. A név mindent elárul a könyv tartalmáról. Csak annyit tennék hozzá, hogy R.P.-nek van egy testvére, Rendes Ricsi. Robinak az a rész tetszett a legjobban, amikor az anyuka megkéri Petit, hogy válogassa ki azokat a dolgait (játékokat), amik már nem kellenek neki. Erre mit csinál Peti? Eladja a testvérét, mert már nincs szüksége rá - mondja később az anyukájának.

Én tegnap este kirándultam, néhány kolléganőmmel ünnepeltünk a Sofitel bárjában,a Coco Mangoban. Először furcsállottam, hogy miért éppen egy szállodába megyünk, de amikor megláttam a kilátást, mindent megértettem. A bár ugyanis a 8-kon van, a szálloda meg pont a Grund, a központi városrész felett. Mindenkinek ajánlom, hogy ugorjon ide be, akár még csak egy kávéra is. Az egyetlen negatívum, hogy itt engedik a dohányzást.