Felvonulás

Ma tartották az év utolsó farsangi felvonulását Wasserbilligben, egy kedves kis luxemburgi határvárosban (csak mellékesen jegyzem meg, hogy nem minden város határváros itt, bármilyen kicsi is az ország).  A régióban a kölni a legnagyobb és leglátványosabb, ott voltunk is két éve. Ez a wasserbillgi hasonlitott rá, bár a nézőközönségből csak a legkisebbek voltak beöltözve.

Sajnos nem vittünk magunkkal zacskót, mint a profik, hogy abba gyűjtsük a felvonuló járgányokból ránkzúduló édességet. Mentőötletként a perecünk csomagolását, egy papirzacskót használtunk. Sokan voltak, már odafelé a vonat is tele volt, főleg luxemburgiakkal, külföldit nem hallottunk. De már tudjuk, hogy rutinosan az első sorban kell maradni. A kisgyerekek mellett jelentős számú tini is volt a közönség között. Először azt hittem, hogy ilyen sok az édesszájú, de aztán ahogy beindult a kocsisor, kiderült, hogy bort, pezsgőt és sört is osztogatnak a felvonulók, nem is kis mennyiségben. Egyébként felvonulónak lenni a legjobb, láthatóan a paradés kocsikon már nagyon jól érezték magukat. Volt egy party kocsi is, az annyira mozgott a rajtuk táncolóktól, hogy félő volt, szétesik. A legötletesebb kocsik a rajzfilm adaptációkon alapultak, például volt Lucky Luke és Alice Csodaországban. Robi nagyon elégedett volt az édesség esővel, rengeteg cukrot és chipset, pattogtatott kukoricát gyűjtött be. Sőt, még mi is felnőttek. Én éppen a programot olvastam, amikor az újságomra hullott egy zacskó kukorica. Gy-t is többször eltalálták.

Az igazság napja

Ma van a Perecvasárnap, amit szerte ünnepelnek Luxemburgban. Már napok óta hatalmas pereceket, főleg édeset árulnak a közértekben és mindenfelé az út mellett. A hagyomány szerint most vasárnap a fiatal fiúk a szivük választottjának perecet adnak szerelmük zálogául. Ha a lány viszonozza a szerelmet, akkor három hét múlva (nem sietik el!), azaz húsvétkor tojással hálálja meg az ajándékot.

Ma délután minden bolt nyitva lesz, hogy ne csak perecet tudjunk ajándékozni. Az ilyen rendkivüli nyitvatartás miatt pedig a helyi tömegközlekedés is ingyenes.

Matekverseny

Robinak jövő hét péntektől lesz a matekverseny Berlinben. Ma kaptunk tájékoztatást a programról, ami úgy indit, hogy például pénteken semmi matek nem lesz, hanem csak városnézés és megnézik a technikai múzeumot. Aztán szombaton egy kicsi verseny, jól elosztva a nap folyamán. Vasárnap már csak eredményhirdetés.

A gyerekek a házigazda iskolába járó gyerekek családjainál fognak lakni. Robi befogadó csaláldjával már felvettem a kapcsolatot, lehet, hogy még találkozni is fogunk tudni, mert Robit Berlinből Pestre fogom vinni, a verseny után indul a tavaszi szünet!!!

A 7-es, ami 6-os

Múlt héten az éves fogorvosi látogatásomat tettem. Egy dán fogorvoshoz járok, a városközpontban rendel. Általában a 7-es busszal megyek, pont ott áll meg a rendelő előtt. Múlt héten is igy mentem, még ki is néztem a menetrendet, mert a 7-es nem egy sűrű járat. Már éppen az én megállóm következett, amikor a belső képernyőn hirtelen azt irták ki, hogy 6-os busz. És tényleg, teljesen márs nevű megállók jöttek. Mire felocsúdtam, már jó messze jártunk a rendelőtől. Nagy nehezen visszataláltam, de persze egy kicsit késtem.

Most hétfőn vissza kellett mennem, már tudtam, hogy 6-osként fog a 7-es járni. Az itteni tömegközlekedési vállalat internetes oldalán persze semmi info, a megállókban szintén semmi info. A buszon sem mondja be a sofőr. Minek is, olyan kicsi ország, annyira messze nem vihet a busz. Szóval  egy kanyar után megint 6-os busz lettünk, de most már ki sem volt irva. Az utazó közönség mint riadt verebek szaladtak az ajtóhoz és egymást kérdezgették, hát ez mégsem 7-es busz.  Aztán megfeleződött az utazóközönség, de semmi kiabálás, vagy méltatlankodás nem volt.

Osztálykirándulás

Azért jó itt Luxemburgban iskolásnak lenni, mert minden évben másik országba lehet menni osztálykirándulásra. Két éve Robiék Franciaországban voltak, tavaly Belgiumban és az idén... Angliában. Komppal keltek át Calaisnál és Doverben szálltak partra. Onnan csak néhány kilométerre volt a szállásuk, Rippledownban, egy ökotáborban.

Még indulás előtt jól felpakoltuk Robit mindenféle rágcsálnivalóval, hátha nem lesz rendes étel (persze volt és nagyon izlett neki). Most pénteken, amikor megjött megrökönyödve tapasztaltuk, hogy a táskájában érintetlenül hevernek a rágcsálnivalók. Ennyire jól nem főzhettek a táborban, hogy hozzá sem nyúlt a chipshez. Végül kiderült a nagy rejtély. Első nap le kellett adniuk a táskájukat és ő elfelejtette kivenni a rágcsákat, utána pedig már nem fért hozzá a táskához.

Péntek délután mikor megérkeztek, előbb egy szokásos panoráma busz állt meg a parkolóban, utána nem sokkal pedig egy kisebb busz. Robi elmagyarázta, hogy a kisebbikben ültek a gyógyszeres gyerekek, akiknek valamilyen gyógyszert kellett szedniük az út alatt, például allergiára. Aztán azt is megtudtuk, hogy az egyik benzinkútnál elhagytak egy gyereket. Az úgy történt, hogy még a kisbuszról szállt le és átkéredzkedett a nagybuszra. Aztán már csak útközben vették észre, hogy egyik buszon sincs. Na, ekkor a kisebbik busz visszafordult érte...

Nyolc fontot adtunk neki, azt viszont nagyon szépen elköltötte, csak húsz pennit hozott vissza. Vett magának egy aranyos kis plüss halat (még odafelé a kompon) és nekünk pedig egy régi pénzérmét. A maradékon innivalót vett magának.

Medvetánc

A mai edzés a technikára összpontositott, tanultunk is néhány hasznos fogást, amihez sem erősnek, sem gyorsnak nem kellett lenni. Az óra végén általában birkózást szoktunk venni. Ma sajnos rájött az edző, hogy nem férünk ennyien el, ezért páronként a pást közepén kellett a tudásunkat bemutatni. Én megint az angol anyukával. Lisával voltam. Vele biztonságban érzem magam. Ő sem üt nagyot és én sem, nem szoktunk egymásban kárt okozni. A gyakorlatok többségében a "technikára" szoktunk összpontositani, annak is az elméleti részére.

Na, most jött a birkózás és udvarisan minden párt magunk elé engedtünk. Sajnos, azonban nagyon kevesen vagyunk ahhoz, hogy észrevétlenül csak úgy meglógjuk a feladatot. Az edző minket szólitott a pástra. Mi felálltunk és kedvesen megragadtuk egymás vállát és körbe-körbe mentünk. Egy menet három percig tart és általában a 10. másodpercben már a földön vannak a párok. Az edző egy kis ideig nézett minket, majd szólt, hogy nem táncról volt szó, majd közölte, hogy beáll és ketten vagyunk ő ellene. 10 másodpercen belül mind a ketten, mint két zsák krumpli hevertünk szanaszét a páston.

Luxemburgi nyelvóra, a komplikációk

Na, most pénteken elkezdődtek a komplikációk. Eddig nem tűnt nehéznek a nyelv, viszont most új szabályt tanultunk. Az N-szabálynak hivják. Ez egy kiejtési szabály, amit irásban is használnak. A lényege, hogy az N hangot nem kényelmes mindig kiejteni, ezért olyankor nem is ejtik. Például, ha mássalhangzó jön az n hangra végződő szó után. Kivéve a d-h-t-z hangokat, amikor azért nem annyira kényelmetlen a kiejtés, olyankor kiejtjük az n-t. Na, amikor nem ejtjük, akkor irásban sem irjuk. Ez igy lehet, hogy egyszerűnek hangzik, de csak az bennszülötteknek az, nekünk nem anyanyelvieknek egy rémálom. Ugyanis egy csomó nyelvtani végződés is eltűnik. De azért tudni kell a nyelvtant, hogy tudjuk, hogy mi és miért tűnt el a szó végéről...

Sport hétvége

Szombaton a szokásos karate edzéssel kezdtünk. Az anyukák száma közben 4-re emelkedett, megjelent Emanuele anyukája is. Neki rögtön mondtam, hogy nem leszek vele párban, mert róla tudom, hogy sokat edz. Ráadásul beszéltünk a hét elején és neki nagyon tetszett, hogy bokszolunk is. A másik új anyuka megjelenésében nem volt semmi különös, talán kissé alacsonyabb mint az átlag és kissé szálkásabb is. Az edző feltette a szokásos bemutatkozó kérdését, hogy vajon mennyire is edzett  anyuka kérem? Anyuka erre azt válaszolta, hogy hát a munkája miatt azért ő edzettnek tartja magát. Tűzoltóként dolgozik ugyanis. A következő kérdés az volt, hogy karatézott-e már. Természetesen igen volt a válasz. Ekkor már 200%-ban biztos voltam, hogy vele sem leszek párban.

Megint a szokásos brutális bemelegitéssel kezdtünk, 100 darab rúgás, 100 darab kenguru ugrás. Utána jött a meglepetés, az edző elkiáltotta magát: "Kigyó". A gyerekek már tudták miről van szó, levágták magukat a földre és elkezdtek kúszni. Én és Lisa (az egyetlen anyuka, aki hasonló kondiban van mint én) szépen leheveredtünk a földre és próbáltuk a tömeget utolérni. Mozgásilag nem nevezném magunkat kigyónak, inkább meztelen csigának, bár azért ruha volt rajtunk. Ha már a ruháról esik szó. A legleső alkalammal azért szólt rám az edző, mert fülbevalóm volt. Sporthoz nagyon kicsit hordok, alig látható. Bezzeg a másik anyukának nem szólt. Most az új lila felsőmben voltam, erre szólt, hogy pirosat hordjunk, hogy egységesek legyünk (ez az iskola szine is). Körbenéztem, egyik anyuka sem hordott pirosat. Miért mindig nekem szól, taláa azt hiszi, hogy én vagyok a divátdiktátor az anyukák között?

Az edzés legpozitivabb része, hogy utána beülünk Robival a közeli cukrászdába. Most rendesen megebédeltünk, főleg, hogy tudtuk, otthon nincs semmi kaja (csak tészta, de az mindig van). Robi hamburgert kért, ezzel ez a hely feljött a harmadik helyre. Robi hamburger sorrendje a következő: 1. Chi chi's 2. Namur 3. Burger King.

Vasárnap délelőtt Bence kimozditása volt a cél. Két hete nyilt egy mászófal az uszodánkban, oda jelentkeztem be próbaórára. Gondoltam, ha én is megyek, akkor ő is kénytelen. Nekem van egyébként egy kis tériszonyom, szóval magam miatt biztos nem mennék. Nyolcan voltunk a csoportban, és két edzőt kaptunk,  egy középkorú férfit és egy Bence korabeli lányt, Runat.

Először is megkaptuk a felszerelést, ami állt a cipőből és a heverderből. A cipőt egyből mindenki visszaadta, hogy kicsi. Mire mondta az edző, hogy az a jó, a lábfejnek összehúzodva kell lennie. A hevedert már hamar felhúztuk magunkra és elégedetten néztük egymást. Az elégedettségünk nem tartott sokáig, mert az egyik segédedző hamiskás mosollyal az arcán megjegyezte, hogy a hevederrel várjuk meg az edzőt, mert szinte mindenki rosszul vette fel. Majd tovább kuncogott magában, na, neki már sikerült jó napot szereznünk.

Na, ez a falmászás úgy néz ki, hogy van rengeteg különböző szinű és nagyságú bütyök egy hatalmas egyenes vagy befelé dőlő falon. Na, ezeken a bütykökön kell felmászni. Egy-egy szin, egy-egy útvonalat jelez és az utak más-más erősségűek, az első alatt van egy szám az jelzi. Sőt az is rajta van, hogy ki mászta meg először.Először csak azt tanultuk, hogyan kell lejönni. Ez a legegyszrűbb részz. Le kell kiabálni hogy "sec" franciául vagy "take me in" angolul és akkor a biztositó el kezdi leengedni a kötelet. Lehet saját magunknál nehezebb embert is biztositani, kb. 25%-os különbségig.

Természetesen Bence kezdett és majdnem felmászott a tetejére, úgy kellett szólni, hogy most nem a magasság a cél. Utána jöttem én, csak egy kicsit másztam és nagyon izgultam, hogy Runa meg tud-e tartani (alacsony és vékonyka). Megtudott. Utána Bencét biztattam, hogy akkor rajta, másszon csak. Meg is csinált jó néhány útvonalat, persze a nehezebbek közül. Persze aztán elfáradt és igy kénytelen voltam én is mászni. Nagyon meglepődtem, de nekem is sikerült két könnyebb útvonalon teljesen felmennem. Egyébként felfele nem vészes, mert csak arra figyeltem, hogy mire lépjek, vagy fogjak. Aztán amikor a tetőn voltam és szóltam, hogy megyek le, na akkor azért az egy kicsit magas volt.

Az óra legvégén a vizszintes falat próbáltuk. Bence a függőleges részén hamar felment, de a kanyarnál megállt. Már nem birták az ujjai. Sebaj, reméljük, hogy megszerzi az engedélyt (5 órás tanfolyam után adják) és utána mehet mászni. Persze nem egyedül, mert aki biztositja, annak is kell engedély. Most fűzzük egy barátját, hogy csinálják meg együtt...

Szombati karate

Kezembe vettem a fiúk sportolását és ennek jegyében meghirdettem magamban a "sportolj vele, úgy talán lesz kitartása" akciót. Programom első lépéseként Robi beirattam az iskolai karatéra, ami szombat délelőttönként van és szülők is mehettek.

Az első félévben nagy sikere volt a vegyes irányzatú karaténak, Robi lelkesen mesélt az edzőről (akit egyszer, "véletlenül" orron vert) és mutogatott beállásokat. Az történt ugyanis, hogy az iskola nem kapott uszodai helyet, ezért úszás helyett berakták a karatét.

Szóval ripsz-ropsz beirattam Robit és magam is. Most hétvégén volt az első edzés és hamar kiderült, hogy nem is karatéról van szó, hanem önvédelemről és ennek keretében főleg bokszolni és thai bokszolni fogunk (vagyis nemcsak ütünk, hanem rúgunk is). Amikor megérkeztünk a suliba, a teremben kb. 10 nagyon élénk, sőt hiperaktiv gyerek, többség lány, szaladgált le-fel. Az edző egy izmos, de magasságában kihivásokkal szembenéző középkorú férfi. Rajtam kivül még egy felnőtt volt, az edző segédje, egy drabálisan nagy darab apuka. Én rögtön eldöntöttem, hogyha önvédelemre kerülne sor, akkor szaladni fogok. Szerencsére az utolsó pillanatban jött egy másik anyuka is, igy vele voltam párban.

Az edzés bemelegitéssel kezdődött, ami állt 100 darab magas térdes rúgásból (per láb), 100 darab kenguruugrásból és hasonlóan kis számú erősitésből. Utána jött némi elméleti oktatás, hogy hová kell ütni és miért (ha mégsem tudnánk elszaladni). Ezután bokszkesztyűket húztunk és elkezdtük egymást csépelni. Szünet után pedig megpróbáltuk egymást eltolni, kés elől elugrani és tigrisbukfenccel esni. Na, ez utóbbi nekem egyáltalán nem ment, én lényegébne palacsintaként forgok. Viszont azóta komoly izomlázam van a vállamban. Mentségemre legyen mondva, hogy Robi ma mondta, hogy neki is izomláza van, hasonló helyen.

A legjobb az edzésben a közelben lévő cukrászda, ami meglepetésemre még szombaton is egész nap nyitva van. Ide húzodtunk be egy kis italra és sütire, hogy visszaegyük az elveszett kalóriánkat.