Az egyik nagyon kedves, helyes munkatársnőm lelkesen jár tollaslabdázni. Gondoltam elmegyek én is vele, én is szeretem ütni, de a fiúk lányosnak titulálták a tollaslabdát, ezért aztán nem is játszanak velem. Pedig Bencének még az iskolában is volt tollas oktatás a tornaórákon. Sajnos az ütőjét teljesen széthasználta, ezért egy nagyobb beruházás keretében, 4 euróért vettem egyet magamnak (Év elején Bencének 4 euróért egy pár ütőt vettünk). Nagyon elégedett voltam a vétellel, pöpec kis ütő, gyönyörű neonsárga színben.
Na, leugrottunk a tornaterembe és elkezdtünk ütögetni. A tornateremben két tollaspálya van és már legalább 3 pár ütögetett mire leértünk. Nagyon élveztem, a labdák túlnyomó része visszajött és nem nyögött senki, hogy de unom már, milyen lányos játék ez. Így játszogattunk, amikor megjelent a teremben egy Pascal nevű francia férfi és mondta, hogy ő az edző. Ezen egy kicsit csodálkoztam, minek edző a tollashoz, hát ütöm és visszajön, láthassa. Aztán kivette a kezemből az ütőmet, hosszasan nézte, majd visszaadta azzal, hogy inkább ad másikat, ezzel nem lehet játszani. Nagyon nehéz és nem elég rugalmas. Na, én ebből aztán semmit sem vettem észre. Majd mélyen a szemembe nézett és közölte, hogy "már 40 euróért lehet jó ütőt kapni (12 e Ft), az igazán nem nagy összeg". Erre meghunyászkodtam, és mondtam neki, hogy a gyerek ütőjét hoztam el...
Az edzés további részében megtanultunk kényelmetlenül ütni, lentről, amikor fentről esett volna jobban és kicsit ütni, mikor inkább jót behúztam volna neki. Ezen kívül tömény szaladgálás is volt, pedig milyen kicsi a pálya. Az edzés végén pedig volt meccs is. Én tényleg csak azért játszom, mert szeretek, viszont tévén nem szoktam nézni, mert mi élvezet van benne, ha más játszik... Szóval ***-om sincs a szabályokról. Így egy páros szett után elég bonyolultnak tűnt, a többiek is belekeveredtek, hogy most ki kinek szervál és páros vagy páratlan a szerva. És persze jól kikaptunk.
Az edzés végére gyönyörű rák színem lett és két napja nem tudok a fenekemen ülni.
