2010. október 30., szombat
A német férj
Csütörtök este átugrottunk Robival az Őrangyalunkhoz, hogy némi lakberendezési tanácsot kérjünk és egyben lenyúljuk az Ikea katalógusát. A kérésünk felé egyszerű volt: hogyan lehetne a legolcsóbban és a legpraktikusabban berendezni a nappalit kizárólag az Ikeaból. A szeme sem rebbent és hosszas beszélgetésbe kezdtünk. Ekkor érkezett haza a Ház ura, akiről annyit kell tudni, hogy német, de imádja a magyarokat és ezért megtanult magyarul.Gondoltam, hogy akkor itt az ideje, hogy búcsút insünk és átadjuk a terepet a vacsorának vendéglátóinknál. Rá kellett azonban jönnöm, hogy nem haladok a korral. Ugyanis Őrangyal nem mozdult, tovább beszélgettünk. A Ház ura megjelent a nappaliban és engedélyt kért két zsemle elfogyasztására (=vacsora). Csak egy zsemle lett engedélyezve. Ezt tudomásul vette, elkészítette a zsemlét és közénk telepedett. Ekkor már nem bírtam tovább és biztosítottam róla, hogy azért a magyar menyecskék szoktak vacsit készíteni esténként a férjüknek. A Ház ura azonban azt felelte, hogy még így is istenes sora van, mert hasonló helyzetben a német feleség+barátnő elküldte volna őt, hogy ne zarvarjon, vagy maximum megkérték volna, hogy hozza be a konyhából a rágcsálnivalót nekik. Minden relatív.
Robi csak annyit kérdezett a Ház uráról, hogy miért beszélt olyan furcsán. (A Ház urának van egy nagyon enyhe kis akcentusa amikor magyarul beszél, de ne egy erős német ropogtatást képzeljetek el, hanem inkább hazánkból kiszakadt magyarként beszél). Elmagyaráztam hát Robinak, hogy a magyar az egyik legnehezebb nyelv a világon. Ezen jót kuncogott és nagyon büszke volt magára
Robi csak annyit kérdezett a Ház uráról, hogy miért beszélt olyan furcsán. (A Ház urának van egy nagyon enyhe kis akcentusa amikor magyarul beszél, de ne egy erős német ropogtatást képzeljetek el, hanem inkább hazánkból kiszakadt magyarként beszél). Elmagyaráztam hát Robinak, hogy a magyar az egyik legnehezebb nyelv a világon. Ezen jót kuncogott és nagyon büszke volt magára
2010. október 24., vasárnap
Grottes de Han
Vasárnap reggel is még esegetett, ezért az egyetlen ideális esős program mellett döntöttünk, vagyis elmentünk egy barlangban. Grottes de Han Belgiumban (itt a link) van, kb. egy órányi autózásra Luxemburgtól. Nagyon helyes kis falucskában hatalmas ipar telepedett a barlangra. Csináltak még hozzá egy safariparkot is és egy nagy játszóteret piknikterülettel. A barlanghoz kisvonattal lehet eljutni, aminek egyetlen megállója A barlang.
A mészkőbarlang kialakításában két erő vett részt, egyrészt az eső, másrészt a Lesse folyó. Bence pont most tanulta a két fajta cseppkövet: stalagmite - ez nő alulról felfele és stalactite - ez pedig fentről nő lefele. Szóval, ha lett volna 10 forintos kérdés, akkor mi túljutottunk volna. 14 km hosszú a barlang, ebből 1 km járható be. Már 300 éve tudnak a barlang létezéséről és kb. 100 éve látogatható. A legutolsó felfedezést 1962-ben tették, ekkor találtak rá az egyik legszebb teremre. Egy kis lyuk nyílt oda egy nagyobb teremből és a barlangászok felfigyeltek rá, hogy jön belőle a huzat. Nosza, kicsit tágították és átmásztak. Lett is nagy csodálkozás, mert egy cseppkővel gazdag, jókora teremben találták magukat. Rá egy évre más látogatható volt. A Lesse folyó keresztülfolyik a hegy belsejében és óriási termeket vájt ki miközben továbbdübörög. A legnagyobb terem 145m széles és 62 m magas! És milyen zene szól egy ilyen gyönyörű helyen? Természetesen Enya.
Robi kb. a másfél órás vezetés közepén közölte, hogy neki bizony nagyon kell pisilni. Ekkor 20 méter mélyen voltunk a barlangban. A sok csöpögés, zubogás megtette a hatását. Szerencsére, nem volt egyedül ezzel, így másik két kisfiúval együtt egy sötét lyukba irányította őket a vezetőnk.
Az utolsó félórában a Lesse folyó barlang alatti partján haladtunk végig és jötünk ki a felszínre. Az idegenvezetőnk külön kérte, hogy ne feledkezzünk meg róla a kijáratnál, mert fizetése nagy része a borravalókból áll. Erre külön tábla is figyelmeztett bennünket. Egyébként ez francia szokás, ott illik az idegenvezetőnek pénzt adni. A miénk is helyes kis zsákocskával a kezében búcsúzott el tőlünk.
Csak kombinált jegyet lehet venni, és a jegy másik fele egy négydimenziós, interaktiv filmjáték. A moziteremben minden székhez van joystick és szemüveg. A joystickek számozottak és ez jelenik meg a vetítővásznon is. Messze a fiúk érték a legjobb eredményeket, végül Gy. nyert (négyünkön kivül más is nem is volt más a teremben)
A mészkőbarlang kialakításában két erő vett részt, egyrészt az eső, másrészt a Lesse folyó. Bence pont most tanulta a két fajta cseppkövet: stalagmite - ez nő alulról felfele és stalactite - ez pedig fentről nő lefele. Szóval, ha lett volna 10 forintos kérdés, akkor mi túljutottunk volna. 14 km hosszú a barlang, ebből 1 km járható be. Már 300 éve tudnak a barlang létezéséről és kb. 100 éve látogatható. A legutolsó felfedezést 1962-ben tették, ekkor találtak rá az egyik legszebb teremre. Egy kis lyuk nyílt oda egy nagyobb teremből és a barlangászok felfigyeltek rá, hogy jön belőle a huzat. Nosza, kicsit tágították és átmásztak. Lett is nagy csodálkozás, mert egy cseppkővel gazdag, jókora teremben találták magukat. Rá egy évre más látogatható volt. A Lesse folyó keresztülfolyik a hegy belsejében és óriási termeket vájt ki miközben továbbdübörög. A legnagyobb terem 145m széles és 62 m magas! És milyen zene szól egy ilyen gyönyörű helyen? Természetesen Enya.
Robi kb. a másfél órás vezetés közepén közölte, hogy neki bizony nagyon kell pisilni. Ekkor 20 méter mélyen voltunk a barlangban. A sok csöpögés, zubogás megtette a hatását. Szerencsére, nem volt egyedül ezzel, így másik két kisfiúval együtt egy sötét lyukba irányította őket a vezetőnk.
Az utolsó félórában a Lesse folyó barlang alatti partján haladtunk végig és jötünk ki a felszínre. Az idegenvezetőnk külön kérte, hogy ne feledkezzünk meg róla a kijáratnál, mert fizetése nagy része a borravalókból áll. Erre külön tábla is figyelmeztett bennünket. Egyébként ez francia szokás, ott illik az idegenvezetőnek pénzt adni. A miénk is helyes kis zsákocskával a kezében búcsúzott el tőlünk.
Csak kombinált jegyet lehet venni, és a jegy másik fele egy négydimenziós, interaktiv filmjáték. A moziteremben minden székhez van joystick és szemüveg. A joystickek számozottak és ez jelenik meg a vetítővásznon is. Messze a fiúk érték a legjobb eredményeket, végül Gy. nyert (négyünkön kivül más is nem is volt más a teremben)
2010. október 23., szombat
Köd
Ma reggel akkora ködre ébredtünk, hogy még az utca túloldalára sem lehetett átlátni. Eleinte bizakodóak voltunk, hogy majd felszáll... mondjuk fel is szállt, kb. 2-kor. Viszont ahogy felszállt a köd, elkezdett esni az eső. Most estére lett végre elfogadható idő, mire besötétedett. Szerintem ez lehet az igazi luxemburgi időjárás, amit annyit emlegettek.
2010. október 21., csütörtök
Teppan Yaki
Nem vagyok a japán konyha híve, eddig csak a sushit ismertem, de tegnap este óta már tudom mi fán terem a teppan yaki is. A gyakornokunk a héten van velünk utoljára, ezért aztán az egész csapat egy közös vacsorával bocsátotta útra a marokkói fiút. Egy kolléganőnk javasolta a teppan yakit, mert igazából az nagyobb társasággal működik. A dolog lényege, hogy grill főzőlapon a vendég előtt készíti el a szakács az ételeket. Itt nincs susmus, nyersen kerül elénk a falat, aztán a szemünk láttára készül el és kerül át a tányérunkra. Az étterem a Beggen nevű városrészen található, már azt hittem, hogy átmegyünk Belgiumba, viszonylag távol esik a belvárostól. Az étterem egy családi házban van, alig találtuk meg, kivül szinte nem volt jelzés. A házat csak minimálisan alakították át, csak annyira, hogy a hatalmas márványasztal és a középen lévő grilllap elférjen. Nem is volt más vendég csak mi 9-en. Egy 50 körüli japán férfi fogadott bennünket, aki francia-angol-japánszerű érthetetlent beszélt, viszont alig értett valamit. Az étlap 1, 2 és 3-as menüből állt, ami között alig volt eltérés. Mindegyik erősen a halvonalra épített. Látván a nyelvi nehézségeket, úgy döntöttünk, hogy mindenki a 2-es menüsort választja. Ekkor eltűnt az ember és kisvártatva megjelent szakácsruhába öltözve. Közölte, hogy a szakács beteg. Az első fogás sushi volt. Ekkor sóhajtottak fel először az olaszok. Hol a kenyér?? Másodiknak leves érkezett. Az olaszok csirkelevesnek vélték. Ez nagy melléfogás volt, mert hallé volt. A lében úszkált nagyon kevés zöld hagymaszár. A világítás nem volt tökéletes, de határozottan láttam, hogy mintha még lenne valami a levesben. Ekkor hallottam meg mellőlem a marokkói fiú kuncogását: a levesben egészen mini rákocskák úszkáltak, nagy fekete szemekkel. Igazából a szemeket vettük észre. Bár nem kacsintottak, én ekkor álltam meg a levessel. Közben jött megint a szakácsunk és hozott egy hatalmas adag kifőzőtt spagettit és zöldséget a grillhez. Az olaszok szinte felhördültek és azt találgatták, hogy vajon buitoni-e vagy valami más. Mert természetesen nem rizstészta volt, ez már messziről látszott. Hamarosan a tészta rákerült a kissé megolajozott grillre és legalább 10 percig sült. Eközben folyamatosan ment a csapat felének (=olaszok) az ugratása: "ez már nem lesz a la dente, nem baj?.." Az egyetlen igazán említésre való fogás a lazac volt, amit enyhén fahéjas alapra rakott a grillen és ettől, meg a szószoktól édesen-savanyú ízt kapott.
2010. október 19., kedd
Lapin
Az ebéd és az azután következő kávézás/teázás a munkahelyemen komoly társadalmi esemény. Ha már valakivel másodszorra találkozom, akkor harmadszorra biztos, hogy ebédelni fogunk. Havonta egyszer van magyar ebéd, kéthetente egyszer lányebéd stb. stb. Ma is egy megbeszélt ebédem volt. Az étteremünk közel 1500 embert szolgál ki, szóval nagy a forgalma és mindenki a fél egyes időpontra esküszik. Az állandó kínálatba tartozik a saláta, a gyümölcsök és a sütik, ezek nagyjából ugyanazok mindig (pl. süti=creme brulée). Inni lehet venni mindenféle üvegeset, de van ingyen poharas víz is. Természetesen bort és pezsgőt is ihat, akinek arra szottyan kedve. A bort lehet kis 3 decis üveggel vinni, vagy már egy nyitott üvegből önteni. És megint természetesen a bor lehűtve, jégen és a pohár borospohár. Ez a "kemény" alkoholizálás a munkaidő alatt simán belefér a francia kultúrába. Még a francia banknál, ahol jó régen dolgoztam, ott rendszeresen pezsgővel ünnepeltük meg a hét befejeztét, minden pénteken 5-kor pukkant a dugó.
Na, de a menzánknál tartottam. Az ételválaszték nem egy tipikus magyar étterem, vagyis nem akarnak 100 félet főzni mindenáron. Van egy halsarkunk, egy grillezős, egy meglepetés étel és bioétel, tésztasarok. A köret mindenhol ugyanaz, általában háromfélét készítenek és csak a feltétek mások. Ma nagy sor volt a halasnál, ez mindig lazacot jelent. Az is volt. A zöldségköretből csak a zöldborsót ismertem fel, a másik kettő barnás-vöröset és sárgás-fehérest nem. A meglepetéspultnál fehér hurkaszerű valami volt, gyorsan tovább mentem. A következő részen szimpatikus husiszerűért állt a sor. Csak rutinból megnéztem, mi van kiírva: "Lapin", vagyis nyúl. Még szerencse, hogy értettem, gyorsan visszafordultam a fehér hurkához. Na, az meg valami halpép volt. Kíváncsi lennék, hogy egy nyulas menüsor otthon milyen fogadtatásra találna egy munkahelyi menzán.
Na, de a menzánknál tartottam. Az ételválaszték nem egy tipikus magyar étterem, vagyis nem akarnak 100 félet főzni mindenáron. Van egy halsarkunk, egy grillezős, egy meglepetés étel és bioétel, tésztasarok. A köret mindenhol ugyanaz, általában háromfélét készítenek és csak a feltétek mások. Ma nagy sor volt a halasnál, ez mindig lazacot jelent. Az is volt. A zöldségköretből csak a zöldborsót ismertem fel, a másik kettő barnás-vöröset és sárgás-fehérest nem. A meglepetéspultnál fehér hurkaszerű valami volt, gyorsan tovább mentem. A következő részen szimpatikus husiszerűért állt a sor. Csak rutinból megnéztem, mi van kiírva: "Lapin", vagyis nyúl. Még szerencse, hogy értettem, gyorsan visszafordultam a fehér hurkához. Na, az meg valami halpép volt. Kíváncsi lennék, hogy egy nyulas menüsor otthon milyen fogadtatásra találna egy munkahelyi menzán.
2010. október 17., vasárnap
Glacismaart
A hónap minden 3. vasárnapján extra piacot tartanak Luxembourgban. Amúgy kettő van, szerdán és szombaton a főtéren. Mivel szép nagy parkolót foglaltak le az eseményre, gondoltam, végre egy igazi piac. De csalódnom kellett. Ugyanazok az árusok voltak a Glacismaarton is, mint a belvárosban. Szóval inkább turistáknak való, mint helyieknek. Az egyetlen pluszt a rengeteg otthonka árus jelentette.
2010. október 16., szombat
Szombati lazulás
A hétvégi reggeleinkben minőségi javulás következett be. Kiderült, hogy a fiúk is tudnak sokáig aludni! Mikor Bence kisebb volt, állandóan hatkor keltünk és kb. 7-re már minden reggeli tevékenységen túl voltunk: tisztálkodás, reggeli, játék. És még előttünk állt a nap. Mindez már a múlt, Bence tinédzser lett, aminek első jele, hogy simán alszik fél kilencig. Robinak mindig is jó volt az alvókája, ha fel is ébred korábban, csendben elszöszmötöl az ágyban.
Ma rövid programot szerveztünk és fedettet, mert esik. Hallottuk, hogy Wasserbilligben van egy kisebb Akvárium, gondoltuk megnézzük gyorsan a bevásárlás előtt. Wasserbilliget szerintem minden kamionos ismeri, ez az első falu Németországból Luxemburba jövet. És persze itt tankolnak meg. De a benzinkutak mellett a másik látványosság az Akvárium, amelynek épület a Sure és a Mosel összefolyásánál van, csodaszép környezetben. Az Akváriumnak két terme van összesen, alig néhány akváriummal, mégis egy órát voltunk bent. A pénztárostól szokásos módon németül kértünk jegyet (3euro a felnőtt, fele a gyerek), majd meglepő módon a férfi kipattant a pénztár mögül és bejött velünk az első terembe és mutatta, hogy hol kezdjünk. De aztán belemelegedett és elkezdett magyarázni is. A virágállatokkal kezdtük, ami halat eszik és se nem állat (nem mozog), se nem virág (ragadozó). Aztán közben átváltottunk angolra és kiderült, hogy a vezetőnk londoni. Egy teljes órát töltött velünk és csupa kulisszatitkot mesélt el. Például, hogy etetés közben egyszer majdnem megették az óraszíját a halak (doktorhal, sebészhal stb .). Mennyire fontos a megfelelő környezet, egy bizonyos fajta afrikai tavi hal csak kövek között él, hogy a bohóchal területvédő és ezért az akvárium csak egy bizonyos részére merészkedik, mert a másik végén már ott a másik bohóchal, azt a részét az akváriumnak nem is ismeri. Hogy a bambuszcápa nem úszkál, ezért tartják ilyen kis helyen. Aztán lekapta a másik akvárium alját és megmutatta a szűrőrendszert, ahol szintén éltek halak, még kis korukban csúsztak bele véletlenül, pont mint a Némós filmben. Azóta is ott élnek, nagyon jól megvannak, etetni is szokták őket. Minden vasárnap délután fél négykor van etetés, jövő hétre el is ígérkezdtünk, hogy megnézzük. Szóval ha erre jártok, akkor ne hagyjátok ki Wasserbilliget és az akváriumát: ezen a linken elérhető.
Szóval már nagyon utáljuk a szombat reggeli bevásárlásokat, de sajnos kéthetente rákényszerülünk. Ma reggel már odajutottunk, hogy nem volt itthon csak három szelet kenyér. Ezen testvériesen megosztoztunk, vagyis Robika megette az összeset. Ilyen jó étvágya még sohasem volt. A Kauflandba szoktunk átjárni Trierbe, mert egyrészt sokkal olcsóbb mint itt a luxemburgi Auchan, másrész nagyon jó a kolbászválasztékuk. És még besétáltunk a városba is, hogy újabb kabátot vegyünk, mert valaki mindig kinövi. Most Gy.-n volt a sor, Bence már kapott Wolfskin kabátot. Ez itt olyan mint egy klubtagsági, a boltban vásárlók is wolfskin kabátban, pulcsiban voltak, alig lehetett megmozdulni (Farkasbőr). Beugrottunk egy kávézóba is, ahol a szezonnak megfelelően marcipános gesztenyét ettünk csokikrémmel belül, de kivül kiköpött mása volt egy igazi gesztenyének, persze, még burokkal együtt. Robi egy sündisznónak vetett véget. Itt lehet nyálat csurgatni:Konditorei Raab, Trier. Van beülős részük is, úgyhogy már sejtem, hogy legközelebb hol fogunk hurkákat növeszteni. Az eladókon egyébként már elég sok van...
Aztán nagy rohanás vissza Luxi-ba (ahogy a helyiek mondják, persze leírva Luxe), mert bejelentkeztem fodrászhoz. Az IQ-m további csökkentést igényelt, ezért gondoltam, újraszíneztetem a hajam. Reggel bejelentkeztem a T-hairbe, most nyyíltz és napok óta szemeztem vele, tök üresen állt az egész, a madár sem tévedt be. Azért lett mégis szimpatikus, mert minden este kitakarítottak - ezt láttam, amikor jöttem haza. Reggel egy vékony férfi fogadott és vette fel az időpontot, mint később kiderült, Jeremy-nek hívják. Nos, a férfi fodrászok vagy A vagy B típusúak, Jeremy határozottan B típus. Szerintem ők vannak többségben ebben a szakmában. Viszont nagyon jó humora volt, megkérdezte, hogy szeretnék-e zöld pöttyöket is a hajamba. Mondtam, hogy csak akkor ha pirossal keveri őket. Családom is hamarosan megjelent a bolt előtt (az esernyőt hozták utánam) és nagy vigyorgással és grimaszokkal néztek befelé. Jeremy csak ennyit mondott: "Itt a három gyereke." és rámkacsintott. A végeredményről csak annyit, hogy Robika nem nevetett ki, mint a legutóbbi fodrászos kiruccanásom után.
Ma rövid programot szerveztünk és fedettet, mert esik. Hallottuk, hogy Wasserbilligben van egy kisebb Akvárium, gondoltuk megnézzük gyorsan a bevásárlás előtt. Wasserbilliget szerintem minden kamionos ismeri, ez az első falu Németországból Luxemburba jövet. És persze itt tankolnak meg. De a benzinkutak mellett a másik látványosság az Akvárium, amelynek épület a Sure és a Mosel összefolyásánál van, csodaszép környezetben. Az Akváriumnak két terme van összesen, alig néhány akváriummal, mégis egy órát voltunk bent. A pénztárostól szokásos módon németül kértünk jegyet (3euro a felnőtt, fele a gyerek), majd meglepő módon a férfi kipattant a pénztár mögül és bejött velünk az első terembe és mutatta, hogy hol kezdjünk. De aztán belemelegedett és elkezdett magyarázni is. A virágállatokkal kezdtük, ami halat eszik és se nem állat (nem mozog), se nem virág (ragadozó). Aztán közben átváltottunk angolra és kiderült, hogy a vezetőnk londoni. Egy teljes órát töltött velünk és csupa kulisszatitkot mesélt el. Például, hogy etetés közben egyszer majdnem megették az óraszíját a halak (doktorhal, sebészhal stb .). Mennyire fontos a megfelelő környezet, egy bizonyos fajta afrikai tavi hal csak kövek között él, hogy a bohóchal területvédő és ezért az akvárium csak egy bizonyos részére merészkedik, mert a másik végén már ott a másik bohóchal, azt a részét az akváriumnak nem is ismeri. Hogy a bambuszcápa nem úszkál, ezért tartják ilyen kis helyen. Aztán lekapta a másik akvárium alját és megmutatta a szűrőrendszert, ahol szintén éltek halak, még kis korukban csúsztak bele véletlenül, pont mint a Némós filmben. Azóta is ott élnek, nagyon jól megvannak, etetni is szokták őket. Minden vasárnap délután fél négykor van etetés, jövő hétre el is ígérkezdtünk, hogy megnézzük. Szóval ha erre jártok, akkor ne hagyjátok ki Wasserbilliget és az akváriumát: ezen a linken elérhető.
Szóval már nagyon utáljuk a szombat reggeli bevásárlásokat, de sajnos kéthetente rákényszerülünk. Ma reggel már odajutottunk, hogy nem volt itthon csak három szelet kenyér. Ezen testvériesen megosztoztunk, vagyis Robika megette az összeset. Ilyen jó étvágya még sohasem volt. A Kauflandba szoktunk átjárni Trierbe, mert egyrészt sokkal olcsóbb mint itt a luxemburgi Auchan, másrész nagyon jó a kolbászválasztékuk. És még besétáltunk a városba is, hogy újabb kabátot vegyünk, mert valaki mindig kinövi. Most Gy.-n volt a sor, Bence már kapott Wolfskin kabátot. Ez itt olyan mint egy klubtagsági, a boltban vásárlók is wolfskin kabátban, pulcsiban voltak, alig lehetett megmozdulni (Farkasbőr). Beugrottunk egy kávézóba is, ahol a szezonnak megfelelően marcipános gesztenyét ettünk csokikrémmel belül, de kivül kiköpött mása volt egy igazi gesztenyének, persze, még burokkal együtt. Robi egy sündisznónak vetett véget. Itt lehet nyálat csurgatni:Konditorei Raab, Trier. Van beülős részük is, úgyhogy már sejtem, hogy legközelebb hol fogunk hurkákat növeszteni. Az eladókon egyébként már elég sok van...
Aztán nagy rohanás vissza Luxi-ba (ahogy a helyiek mondják, persze leírva Luxe), mert bejelentkeztem fodrászhoz. Az IQ-m további csökkentést igényelt, ezért gondoltam, újraszíneztetem a hajam. Reggel bejelentkeztem a T-hairbe, most nyyíltz és napok óta szemeztem vele, tök üresen állt az egész, a madár sem tévedt be. Azért lett mégis szimpatikus, mert minden este kitakarítottak - ezt láttam, amikor jöttem haza. Reggel egy vékony férfi fogadott és vette fel az időpontot, mint később kiderült, Jeremy-nek hívják. Nos, a férfi fodrászok vagy A vagy B típusúak, Jeremy határozottan B típus. Szerintem ők vannak többségben ebben a szakmában. Viszont nagyon jó humora volt, megkérdezte, hogy szeretnék-e zöld pöttyöket is a hajamba. Mondtam, hogy csak akkor ha pirossal keveri őket. Családom is hamarosan megjelent a bolt előtt (az esernyőt hozták utánam) és nagy vigyorgással és grimaszokkal néztek befelé. Jeremy csak ennyit mondott: "Itt a három gyereke." és rámkacsintott. A végeredményről csak annyit, hogy Robika nem nevetett ki, mint a legutóbbi fodrászos kiruccanásom után.
2010. október 14., csütörtök
Minden relatív
A német kollágam ma délelőtt azzal jött be a teraszról, hogy "Micsoda gyönyörű idő van. Itt a tavasz!". Tény és való, hétágra süt a nap már napok óta. Az olaszok, azonban rögtön ráripakodtak: "Hogy lenne már tavasz?? Annyira hideg van, hogy megfagyunk, alig van néhány fok kint." Ez is igaz. Lásd a címet.
2010. október 13., szerda
Újabb francia bravúrok és váratlan ázsiai látogatók
Tegnap végre beszerelték nálunk a beépített szekrényeket is, persze nem németek és nem is német luxemburgiak voltak. Ezt három tény is alátámasztja:
1. Azt mondták, hogy 8.30-kor érkeznek és 12-re biztosan befelyezik - ehhez képest 9.40-kor jöttek és 16.40-kor mentek el
2. Volt egy-két pont amikor igencsak elakadtak és némi tanáccsal ki kellett segíteni őket
3. Nem takarítottak ki maguk után
Egyébként a beépített szekrények a legjobb francia (francia-luxemburgi?) hagyományokat követik: szépek, de ésszerütlenek. Például a két méter magas tükörajtó közepe a fürdőszoba kilincsének útjába esik. Nagyon gondolkdunk a törésveszély elkerülésén. Vagy: a bejárathoz akkora szekrényt raktak, hogy alig tudunk bejönni.
Miközben a "mesterek" dolgozgattak, egyszercsak idegenek tűntek fel a lakásban, egy 50 feletti ázsiai házaspár, akik jól beszéltek franciául. A "mesterek" éppen az előszobában szereltek, a bejárati ajtó nyitva volt és ezek simán besétáltak és a bútorokról érdeklődtek. Nemcsak udvariatlanságuk volt feltünő, de ismét megdöbbentett hogy az ázsiai férfiak milyen hihetetlenül lekezelően bánnak a feleségükkel. Ahogy a hölgy megszólalt, az "úr" azonnal rászólt, sőt bökdöste és néhány alkalommal arrébb is lökdöste a hölgyet. Hihetetlenül megalázóan bánt vele, ezt még a "mesterek" is megjegyezték. Azért ez nem véletlen: Dél-Ázsiában a legmagasabb azoknak a lányoknak az aránya, akiket gyermekkorban kényszerítenek házasságra (49%) - Kelet- és Dél Afrikában 36%. Indiában 54% azoknak a 15-49 éves nőknek az aránya, akik szerint férjük jogosult őket megütni-megverni, ha szerinte hibát követnek el (lásd UNICEF).
1. Azt mondták, hogy 8.30-kor érkeznek és 12-re biztosan befelyezik - ehhez képest 9.40-kor jöttek és 16.40-kor mentek el
2. Volt egy-két pont amikor igencsak elakadtak és némi tanáccsal ki kellett segíteni őket
3. Nem takarítottak ki maguk után
Egyébként a beépített szekrények a legjobb francia (francia-luxemburgi?) hagyományokat követik: szépek, de ésszerütlenek. Például a két méter magas tükörajtó közepe a fürdőszoba kilincsének útjába esik. Nagyon gondolkdunk a törésveszély elkerülésén. Vagy: a bejárathoz akkora szekrényt raktak, hogy alig tudunk bejönni.
Miközben a "mesterek" dolgozgattak, egyszercsak idegenek tűntek fel a lakásban, egy 50 feletti ázsiai házaspár, akik jól beszéltek franciául. A "mesterek" éppen az előszobában szereltek, a bejárati ajtó nyitva volt és ezek simán besétáltak és a bútorokról érdeklődtek. Nemcsak udvariatlanságuk volt feltünő, de ismét megdöbbentett hogy az ázsiai férfiak milyen hihetetlenül lekezelően bánnak a feleségükkel. Ahogy a hölgy megszólalt, az "úr" azonnal rászólt, sőt bökdöste és néhány alkalommal arrébb is lökdöste a hölgyet. Hihetetlenül megalázóan bánt vele, ezt még a "mesterek" is megjegyezték. Azért ez nem véletlen: Dél-Ázsiában a legmagasabb azoknak a lányoknak az aránya, akiket gyermekkorban kényszerítenek házasságra (49%) - Kelet- és Dél Afrikában 36%. Indiában 54% azoknak a 15-49 éves nőknek az aránya, akik szerint férjük jogosult őket megütni-megverni, ha szerinte hibát követnek el (lásd UNICEF).
2010. október 11., hétfő
A Csodák Parkja - Parc Merveilleux
Nevének megfelelően, tényleg csodálatos ez a park. Gyönyörű ősfák között egyszerre
- állatkert (van két melegháza, krokodillal és miegyébbel, ami nekünk kell)
- kis vidámpark (kisvasúttal, elektromos autókkal, aranycsokit köpő szamárral)
- játszótér (illetve terek, az egyik láncokból szerkesztve, a másik csupa fa, mindez az erdőben)
- mesepark (klasszikus mesék házacskákban kiállítva, természetesen a három hivatalos nyelven elmesélve)
- állatkert (van két melegháza, krokodillal és miegyébbel, ami nekünk kell)
- kis vidámpark (kisvasúttal, elektromos autókkal, aranycsokit köpő szamárral)
- játszótér (illetve terek, az egyik láncokból szerkesztve, a másik csupa fa, mindez az erdőben)
- mesepark (klasszikus mesék házacskákban kiállítva, természetesen a három hivatalos nyelven elmesélve)
 |
| Manómászóka |
Diófesztivál - Vianden
Hát igen, elérkezett a nagy nap, a DIÓ napja. Minden év októberének második vasárnapján tartják a Diófesztivált egy kis falucskában, Luxemburg északi részén. Vianden azonban csak másodsorban híres a dióiról. Elsősorban ez Luxemburg állam leglátogatottabb városkája. Hogy miért? Gyönyörű fekvése és az elképesztően szép vár miatt:
Már 1000 körülről vannak feljegyzések a várról és az évszazadok során folyamatosan szépítették, építették. Az 1600-as évek közepén tűzvész pusztította, majd egy évszázadra rá a földrengés tette tönkre. Az 1820-as években rommá nyilvánították, és csak 1970.es években kezdték el a felújítását, amikor az akkori nagyherceg az államnak adományozta. Azóta amellett, hogy múzeumként működik, koncerteknek és fogadásoknak is helyet ad. Még Sólyom Lászlót is megtaláltuk az államfőket és egyéb politikusokat felvonultató fotógyűjteményben.
A Diófesztivál, természetesen a DIÓról szólt, annak mindenféle feldolgozási formájában:
- diópálinka
- dióbor
- diólikör
- dióskenyér
- dióssütemények
- dióskolbász
A Diófesztivál helyi népviselete, a piros alapon pöttyös kendő, szélén csíkkal, ahogyan ezt a helyi bácsi is viseli:
És ilyen helyes kis csomagokban árulták a DIÓt (2 euro/kg, kendő és bot nélkül):
Mindenki megnyugtatására, vettünk diópálinkát. Méghozzá a helyi tűzoltóktól, akik szintén az árusok között voltak és náluk láttuk a legerősebb pálinkát (45fok).
Mire délben leértünk a faluba, már akkora tömeg volt, hogy nem lehetett menni sem. Ekkor gyorsan bedobtuk a szokás nemzeti eledelt (kolbász+zsemle+mustár). Illetve a fiúk rájöttek, hogy a sült krumpli is nemzeti eledelnek számít, mert a kolbász mellett sütik.
Visszafelé még megálltunk a sörgyártásáról híres Diekirchben. A Sure folyó partján áll a városka, amelynek pályaudvara előtt találtuk ezt a szobrot:
A gyerekszobrok mozgathatóak, a kezük, fejük lábuk mind hajlíthatóak. Robi át is állította őket. Ezért ne csodálozzatok, ha esetleg erre jártok, nem ismeritek fel az alkotást.
 |
| Klasszikus |
A Diófesztivál, természetesen a DIÓról szólt, annak mindenféle feldolgozási formájában:
- diópálinka
- dióbor
- diólikör
- dióskenyér
- dióssütemények
- dióskolbász
A Diófesztivál helyi népviselete, a piros alapon pöttyös kendő, szélén csíkkal, ahogyan ezt a helyi bácsi is viseli:
 |
| Dióárus az elmaradhatatlan japán turistával |
Mire délben leértünk a faluba, már akkora tömeg volt, hogy nem lehetett menni sem. Ekkor gyorsan bedobtuk a szokás nemzeti eledelt (kolbász+zsemle+mustár). Illetve a fiúk rájöttek, hogy a sült krumpli is nemzeti eledelnek számít, mert a kolbász mellett sütik.
Visszafelé még megálltunk a sörgyártásáról híres Diekirchben. A Sure folyó partján áll a városka, amelynek pályaudvara előtt találtuk ezt a szobrot:
 |
| Megy a gőzös |
2010. október 7., csütörtök
A luxemburgi buszok
Azoknak a kedvéért, akik majd meglátogatnak minket, néhány alapismeret a buszos közlekedéssel kapcsolatban.
A luxemburgi tömegközlekedés négy, szinte egyenjogú pillérre épül:
1. Autó
2. Busz
3. Bicikli
4. Lábbusz
A két számjegyű buszok a városon belül, míg a háromjegyű buszok a főváros és más városok között közlekednek. A megállóban a busznak nem kell inteni, de lehet. Ha a buszra az első ajtónál szállunk fel, akkor illik a sofőrnek köszönni, illetve gyakran ő köszön előre. A buszmegállóban a tábla a felfestett megállóhoz képest középen helyezkedik el, ezért eleinte furcsa volt, hogy mért megy túl a megállón. De nem megy túl, hanem az úttesten lévő felfestést követi. Itt is létezik carnet, vagyis gyűtőjegy, 12 euroért adnak 10 darabot, de lehet venni a sofőrtől is. A jegy két óráig érvényes, az egész országban. Akiknek luxemburgi munkahelyük van, vagy idejárnak iskolába, azoknak ingyen adnak bérletet. A dolgozók bérletét Jobkaartnak hívják és egy műanyagkártya. Ezzel hétvégén még egy felnőtt utazhat velem.
A buszok mindig tiszták és kifogástalan állapotban vannak. Menetrendszerint járnak, nem túl sűrűn, illetve vannak kiemelt járatok, amelyekre mindig lehet számítani. Természetesen van buszsáv, ez esténként jól jön, mert azért itt is van csúcsforgalom, bármilyen hihetetlen. A városközpontban a Hamelius nevű megállónál valamennyi busz megáll! Itt csak a felszállásnál kell figyelni, hogy jó irányt válasszunk.
A buszokon a feliratok gyakran németül vannak, viszont francia akcentussal mondják be a megállókat. De ez már gyakran fel sem tűnik, mert az utazóközönség is mindenféle nyelven beszél.
A luxemburgi tömegközlekedés négy, szinte egyenjogú pillérre épül:
1. Autó
2. Busz
3. Bicikli
4. Lábbusz
A két számjegyű buszok a városon belül, míg a háromjegyű buszok a főváros és más városok között közlekednek. A megállóban a busznak nem kell inteni, de lehet. Ha a buszra az első ajtónál szállunk fel, akkor illik a sofőrnek köszönni, illetve gyakran ő köszön előre. A buszmegállóban a tábla a felfestett megállóhoz képest középen helyezkedik el, ezért eleinte furcsa volt, hogy mért megy túl a megállón. De nem megy túl, hanem az úttesten lévő felfestést követi. Itt is létezik carnet, vagyis gyűtőjegy, 12 euroért adnak 10 darabot, de lehet venni a sofőrtől is. A jegy két óráig érvényes, az egész országban. Akiknek luxemburgi munkahelyük van, vagy idejárnak iskolába, azoknak ingyen adnak bérletet. A dolgozók bérletét Jobkaartnak hívják és egy műanyagkártya. Ezzel hétvégén még egy felnőtt utazhat velem.
A buszok mindig tiszták és kifogástalan állapotban vannak. Menetrendszerint járnak, nem túl sűrűn, illetve vannak kiemelt járatok, amelyekre mindig lehet számítani. Természetesen van buszsáv, ez esténként jól jön, mert azért itt is van csúcsforgalom, bármilyen hihetetlen. A városközpontban a Hamelius nevű megállónál valamennyi busz megáll! Itt csak a felszállásnál kell figyelni, hogy jó irányt válasszunk.
A buszokon a feliratok gyakran németül vannak, viszont francia akcentussal mondják be a megállókat. De ez már gyakran fel sem tűnik, mert az utazóközönség is mindenféle nyelven beszél.
2010. október 6., szerda
Tanti Auguri
A munkahelyemen, a csapatban az a szokás, hogy akinek szülinapja van, az süteménnyel vendégeli meg a többieket. Egy olasz kollégámmal összeszövetkeztünk, hogy együtt tartjuk. Szegényt húzták napokig, hogy mikor hoz be egy kis croissant. Én pogácsával és zserbóval indultam a versenyben, aminek nagyon örültek, pillanatok alatt eltűnt. Fel is világosítottak, hogy a karácsonyi ünnepek előtt utolsó napon közös ebédet tartanak, ahová mindenki maga főzi, süti az ételeket. Közben várakozó pillantásokat vetettek rám. Lehet, hogy ezért vettek fel ide?
A magyaros ételek készítésénél külföldön csak két rendszeresen problémám szokott lenni. Az egyik a hozzávalók, a másik a konyhám felszereltsége. A zserbónál a nagy kérdés az élesztő volt. Rómában egy évig nem jöttem rá, hogy igenis hogy árulnak kockaélesztőt. Itt sem találtam, deszárított viszont volt. A darált dión viszont elakadtam, csak egészben volt. Itt jön egy kisebb interdependencia a konyhai felszerelésemmel, ugyanis darálóm nincs (otthon is turmixolni szoktam). Sajnos, megint improvizáltam, és darált mogyoróval helyetesítettem a diót. Kakaópor helyett csokoládéport sikerült betennem a kosárba, de annak az íze nagyon közel volt az autentikus zserbó tetőhöz. A pogácsánál maradtam a Magdi féle krumplisnál. Itt a füstölt sajt helyettesítődött ementálival. Igy is sikeres volt, Robi aznap egy nagy adag pogácsát vitt be uzsonnára.
A magyaros ételek készítésénél külföldön csak két rendszeresen problémám szokott lenni. Az egyik a hozzávalók, a másik a konyhám felszereltsége. A zserbónál a nagy kérdés az élesztő volt. Rómában egy évig nem jöttem rá, hogy igenis hogy árulnak kockaélesztőt. Itt sem találtam, deszárított viszont volt. A darált dión viszont elakadtam, csak egészben volt. Itt jön egy kisebb interdependencia a konyhai felszerelésemmel, ugyanis darálóm nincs (otthon is turmixolni szoktam). Sajnos, megint improvizáltam, és darált mogyoróval helyetesítettem a diót. Kakaópor helyett csokoládéport sikerült betennem a kosárba, de annak az íze nagyon közel volt az autentikus zserbó tetőhöz. A pogácsánál maradtam a Magdi féle krumplisnál. Itt a füstölt sajt helyettesítődött ementálival. Igy is sikeres volt, Robi aznap egy nagy adag pogácsát vitt be uzsonnára.
A könyv
Tegnap este Robi örömmel rohant ki elém mikor megjöttem a munkából.
"Nézd anya, ezt a könyvet vettem ki a könyvtárból. Most olvasom."
Egy 5 cm vastag ajtótámasz volt nála. Csak szöveg, semmi kép, vagy illusztráció.
"És hol tartasz?" Kérdeztem, mert valami okosat akartam kérdezni és palástolni félelmemet, hogy még elhúzza szegényt az a vastag könyv.
Gyorsan kinyitotta és rábökött az első oldal második bekezdésének elejére. Hát, gondoltam, még azért kellene erről a könyvről valamit kérdezni.
"És izgalmas?"
"Igen" - jött a válasz és elsétált a csukott könyvvel. Azóta sem láttam a kezében. Viszont el kezdte olvasgatni a szépen illusztrált hüllőkről szóló könyvet. Úgy látszik az még izgalmasabb.
"Nézd anya, ezt a könyvet vettem ki a könyvtárból. Most olvasom."
Egy 5 cm vastag ajtótámasz volt nála. Csak szöveg, semmi kép, vagy illusztráció.
"És hol tartasz?" Kérdeztem, mert valami okosat akartam kérdezni és palástolni félelmemet, hogy még elhúzza szegényt az a vastag könyv.
Gyorsan kinyitotta és rábökött az első oldal második bekezdésének elejére. Hát, gondoltam, még azért kellene erről a könyvről valamit kérdezni.
"És izgalmas?"
"Igen" - jött a válasz és elsétált a csukott könyvvel. Azóta sem láttam a kezében. Viszont el kezdte olvasgatni a szépen illusztrált hüllőkről szóló könyvet. Úgy látszik az még izgalmasabb.
2010. október 5., kedd
Műtét
Némi babonából nem mertem eddig beszámolni a műtétről, nem véletlenül. Ott tartottunk, hogy a foghúzást félbe kellett hagyni és azonnal át kellett vágtatnom egy szájsebészeti műtőbe, hogy kioperálják a maradék gyökereket és bezárják a szájüregem és arcüregem között frissiben megnyílt lyukat. Beérkeztem a fővárosba és már csak 5 percem volt, hogy odaérjek a műtőbe, ezért a forgalmon szabálytalanul átvágtatva a rendelő közelében levő föld alatti ’parkolóház’ felé vettem az irányt. Négy szinten keresztül egyszerűen nem volt hely, már legalsó, -5. szinten jártam mire az egyik legutolsó hely végre üres volt. Kivágtattam a vérző pofámmal és felfutottam a rendelőbe. Meglepetésemre a szájsebészeti rendelők és a műtők a belváros közepén éppen az a trafik fölött található, ahol R-val rendszeresen beugrunk a közeli híres kalóz-hajós játszótérre menet.
Az adminisztráció után egy asszisztens vett kezelésbe, megvizsgált, megröntgenezett és előkészített a műtétre. Majd megjött drSch és vagy másfél - két órán keresztül dolgozott rajtam (hasonló műtétekről a Youtube-on vannak felvételek, ezeket most nem mellékelném ...) Volt egy nagyon kellemetlen pillanat, amikor nagy mennyiségű vér ömlött be az orrüregembe, hát ennek nem örültem. Ami még érdekes volt, az elején csak a műtétről beszéltek egymás között, de a varrás során már lazább volt a hangulat és az asszisztens részletesen elmesélte a drSch-nek adózási problémáit és a magas német adók elkerülésének lehetőségeit is áttekintették. Nagysokára végeztünk, elmagyarázták a tennivalót (még 6 hétig nem orrot fújni, nem hajolni, nem emelni stb.), én őszintén szólva ezeket amolyan nyugati kényeskedésnek tekintettem és a fájdalomcsillapítók jótékony hatása alatt hazarohantam, hogy a zuhogó esőben legalább a B-ért elmenjek.
Amikor hazaértem, Malacomvan persze már otthon volt R-val és nagyon aggódtak. Mondtam, hogy akkor most én mennék B-ért a suliba, Malacomvan azonnal leállított, hogy menjek be az ágyba és pihenjek. Ő pedig elrohant drSch által felírt antibiotikumért és fájdalomcsillapítókért. Egy-két óra múlva elment a fájdalomcsillapítók hatása és valósággal ledöntött a fájdalom, ami vagy tíz napig nem is hagyott békén. Az első este el kezdett vérezni az orrom, felhívtam a rendelőt, hogy akkor most mi van, mondták, hogy még reggeé is vérzek, akkor menjek be. ’Addigra már nem biztos, hogy még életben leszek’ gondoltam ás felhívtam nagybátyámat, aki megnyugtatott, hogy na ezek is elrontották (itt egy másik igét használt) és javasolta, hogy akkor most nagyon komolyan félig ülő helyzet, nem mozgás és jó lenne, ha elállna a vérzés. Tíz napig aludni is alig tudtam főleg a fájdalomtól, pedig rendesen szedtem mindent … és most majdnem három héttel és egy varratszedéssel később már jobbnak tűnik a dolog. Nagyon köszönöm a rengeteg aggódást és kérdezést és tanácsot, különösen V Úr közvetlen saját tapasztalatai és a pálinkás öblögetős ötlete működött kívállóan. Csak nem lenyelni - amíg az antibiotikus tart ...
Az adminisztráció után egy asszisztens vett kezelésbe, megvizsgált, megröntgenezett és előkészített a műtétre. Majd megjött drSch és vagy másfél - két órán keresztül dolgozott rajtam (hasonló műtétekről a Youtube-on vannak felvételek, ezeket most nem mellékelném ...) Volt egy nagyon kellemetlen pillanat, amikor nagy mennyiségű vér ömlött be az orrüregembe, hát ennek nem örültem. Ami még érdekes volt, az elején csak a műtétről beszéltek egymás között, de a varrás során már lazább volt a hangulat és az asszisztens részletesen elmesélte a drSch-nek adózási problémáit és a magas német adók elkerülésének lehetőségeit is áttekintették. Nagysokára végeztünk, elmagyarázták a tennivalót (még 6 hétig nem orrot fújni, nem hajolni, nem emelni stb.), én őszintén szólva ezeket amolyan nyugati kényeskedésnek tekintettem és a fájdalomcsillapítók jótékony hatása alatt hazarohantam, hogy a zuhogó esőben legalább a B-ért elmenjek.
Amikor hazaértem, Malacomvan persze már otthon volt R-val és nagyon aggódtak. Mondtam, hogy akkor most én mennék B-ért a suliba, Malacomvan azonnal leállított, hogy menjek be az ágyba és pihenjek. Ő pedig elrohant drSch által felírt antibiotikumért és fájdalomcsillapítókért. Egy-két óra múlva elment a fájdalomcsillapítók hatása és valósággal ledöntött a fájdalom, ami vagy tíz napig nem is hagyott békén. Az első este el kezdett vérezni az orrom, felhívtam a rendelőt, hogy akkor most mi van, mondták, hogy még reggeé is vérzek, akkor menjek be. ’Addigra már nem biztos, hogy még életben leszek’ gondoltam ás felhívtam nagybátyámat, aki megnyugtatott, hogy na ezek is elrontották (itt egy másik igét használt) és javasolta, hogy akkor most nagyon komolyan félig ülő helyzet, nem mozgás és jó lenne, ha elállna a vérzés. Tíz napig aludni is alig tudtam főleg a fájdalomtól, pedig rendesen szedtem mindent … és most majdnem három héttel és egy varratszedéssel később már jobbnak tűnik a dolog. Nagyon köszönöm a rengeteg aggódást és kérdezést és tanácsot, különösen V Úr közvetlen saját tapasztalatai és a pálinkás öblögetős ötlete működött kívállóan. Csak nem lenyelni - amíg az antibiotikus tart ...
2010. október 4., hétfő
Gondwana
Robi múlt hét pénteken a szokásos kalózhajós játszótéren játszott, amikor is a földön talált egy dinó fotóval illusztrált papírt. Mindig minden hülyeséget felszed a földről, nem győzködjük mondogatni, neki: "Robi, dobd el a kupakot, szöget, rágós papírt, egy centest, botot" stb. stb. Most viszont hasznosat talált, egy dinóskiállítás brossúráját. Egész péntek este izgalomba voltunk, hogy vajon milyen messzire lehet a hely, vajon könnyen megközelíthető-e. Szombaton szerencsére rossz idő volt, így nem volt kérdés, hogy fedett helyre megyünk. A Das Prehistorium nevű hely Saarbrücken mellett épült, egy nevesincs kis faluban (itt a link), annak is a legszélén, ahol már a magyar turista is csak ritkán jár és a kurta farkú német malac túr. A hely remekül megépített, talán egy kicsit túlméretezett a saarlandi gyermekpopulációra. Mikor ott jártunk nem voltunk a hatalmas épületben többen mint 20-an. Már előző nap megnéztük az árakat és láttuk, hogy a családi belépő mellé ingyen kapunk omit és opit. De a pénztárnál végül nem adtak semmit. Később kiderült, hogy az "omi és opi free", az azt jelenti, hogy a nagyszülők ingyen mehetnek.
Nagyon profi, látványos és sok információval dúsított állandó kiállítás. A bejáratnál egy hatalmas argentinosaurus csontváza uralta a teret, a farok része az étterem felett végződött. A szörnyűlködést és a tudományos ismereteket kellő arányban vegyítik. Volt például 3d-s dinós mozi, ahol remegett a szék, amikor jöttek a dinók és fújt a szél és egy pteranodon elrepült a fejünk felett. A leglátványosabb termükben pedig egy T-rex éppen egy triceratopsot falatozott. Meg is simogattuk, aztán amikor megmozdult hirtelen, a család kollektívan ugrott egyet.
Ha már ilyen messzire mentünk akkor beugrottunk Saarbrückenbe is. Itt sok nevezetességről nem tudunk beszámolni, bár nagyon erősen gyúrt a helyi turista iroda. Ezt láttuk kiírva egy információs táblán:"Látnivalók: Vár, Vár környéke, Főtemplom, Főtemplom környéke." Amikor pedig egy vaskohót is találtunk a látnivalók között, akkor hangosan felnyerítettünk. De aztán utánaolvasva kiderült, hogy Völklingeni Vaskohó a világörökség része. Hiába, haladni kell a korral, az ipari forradalom régen volt már...
Egy dolgot viszont megtanultunk a helyiektől. Ez megint a kolbászhoz kapcsolódik, hiszen minden igazi német városban van kolbász és kolbászillat. Szóval hamar eldöntöttük, hogy kolbászos zsemle lesz az ebéd. Igen ám, de a kolbász kb. 4 cm-re mindkét irányba kilóg a zsemléből. A helyiektől rögtön ellestük a megoldást: a kolbászt bele kell hajtani a zsemlébe és úgy rá a mustár.
Nagyon profi, látványos és sok információval dúsított állandó kiállítás. A bejáratnál egy hatalmas argentinosaurus csontváza uralta a teret, a farok része az étterem felett végződött. A szörnyűlködést és a tudományos ismereteket kellő arányban vegyítik. Volt például 3d-s dinós mozi, ahol remegett a szék, amikor jöttek a dinók és fújt a szél és egy pteranodon elrepült a fejünk felett. A leglátványosabb termükben pedig egy T-rex éppen egy triceratopsot falatozott. Meg is simogattuk, aztán amikor megmozdult hirtelen, a család kollektívan ugrott egyet.
Ha már ilyen messzire mentünk akkor beugrottunk Saarbrückenbe is. Itt sok nevezetességről nem tudunk beszámolni, bár nagyon erősen gyúrt a helyi turista iroda. Ezt láttuk kiírva egy információs táblán:"Látnivalók: Vár, Vár környéke, Főtemplom, Főtemplom környéke." Amikor pedig egy vaskohót is találtunk a látnivalók között, akkor hangosan felnyerítettünk. De aztán utánaolvasva kiderült, hogy Völklingeni Vaskohó a világörökség része. Hiába, haladni kell a korral, az ipari forradalom régen volt már...
 |
| Völklingen Hütte |
Egy dolgot viszont megtanultunk a helyiektől. Ez megint a kolbászhoz kapcsolódik, hiszen minden igazi német városban van kolbász és kolbászillat. Szóval hamar eldöntöttük, hogy kolbászos zsemle lesz az ebéd. Igen ám, de a kolbász kb. 4 cm-re mindkét irányba kilóg a zsemléből. A helyiektől rögtön ellestük a megoldást: a kolbászt bele kell hajtani a zsemlébe és úgy rá a mustár.
2010. október 1., péntek
Bébé
Bébé Robi luxemburgi neve. Még két hete kapta, amikor a piacon voltunk. Mondjuk sok piac nincs itt Luxembourgban, eddig bárkit kérdeztem csak a városközpontban lévőt ismerte. Ez meg inkább turista piac, olívabogyóval és hagymastanddal. Mielőtt elvegyültünk volna a tömegben, a fiúkkal egy szuvernírbolt képeslapos polcán lepuskáztuk a nagyherceg fényképét. Ugyanis ő is idejár vásárolni, Őrangyalunk egyszer már látta is. Egy sütiárusnál letáboroztunk. A kedves hölgy "Bébé, bébé" felkiáltásokkal tömködte Robiba a süti darabokat. Hiába piacra csak sovány gyerekkel érdemes menni. Azért nekünk is jutott valami, de nem sok, de Robi lényegében jól lakott.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)