Bence nyilatkozik

A hónap elején Bencéék osztálya egy Tudomány napja nevű rendezvényen vettek részt. Az eseményről készült is egy viedó, amin Bencét is lehet látni. A felvétel érdekessége, hogy mindenki olyan nyelven beszél, amin tud. A narráció és a legtöbb nyilatkozó luxemburgiul beszél, de van benne franciául nyilatkozó és persze Bence, angolul. Mindez egy videóban, felirat nélkül.

Bence mellett legjobb barátja, Karl mosolyog. 2 perc 55 másodpercig kell türelmesnek lennünk.

Kapacitás

A nagy kérdés számomra, hogy vajon etetni vagy öltöztetni könnyebb-e Bencét? Ma, vasárnap, 9.15-kor reggelizett. 10.30-kor kaptam az első kérdést, hogy mikor lesz ebéd. A második kérdésnél sikerült egy "egyél egy banánt" felszólitással időt nyernem. Ezután 5 perces intervallumokban húztam az időt délig. Délben teljes menü: húsleves, csirke rizzsel és zeller mártogatóssal. Nagyon izlett neki, állitólag jól is lakott, mert nem kért többet. 10 perc sem telt el az ebéd után már megint a konyhában találtam, a hűtőt nyitogatta: "Ennék egy kis müzlit". Sikerült lebeszélnem. Kifelé a konyhából azért még begyűrt egy banánt és egy csokiskekszet a zsebébe...

A csirkés néni

Az itteni Ósan önmagában egy intézmény és a város gasztronómiai és kulturális központja. Össze nem hasonliható a hasonló nevű otthoni élelmiszerlánccal. Ugye, minden közönségnek a neki megfelelő minőséget.

Szombaton szeretek rögtön nyitás után érkezni, ez reggel 8 órát jelent, mert ilyenkor még elviselhető a tömeg és gyönyörűen fel van minden töltve. Éppen a vasárnapi csirkéhet emeltem be az áldozatot a kosaramba, amikor mellém pattant egy hölgy és mondta, hogy helyes, hogy ezt a szép elszászi csirkét választottam, ezt bizony ő nevelte. Majd fényképekkel illusztrált beszámolót tartott a csirkéiről. Ebben az áruházban gyakran lehet látni a termelőket, tenyésztőket is, tavaly például almatermelőkkel lehetett besélgetni. Kiderült, hogy 4500 állatot nevel, nagyon szigorú minőségellenőrzés mellett. A csirkék a "label rouge" alá tartoznak, szabadföldön erősödtek, kvázi minta biocsirke lenne. A néni elmesélte, hogy havonta ellenőrzik, hogy a csirkék jól érzik-e magukat, van-e elég fa a mezőn, ahol tartják őket és persze homokfürdőnek is kell lennie. Az ellenőröket nem engedik egyedül a csirkék közé, mert a kakasok elég aggresszivak szoktak lenni, de őket, gondozóikat persze nem bántják. Aztán mutatott még néhány fényképet ahol vagy csirkék voltak pitypanggal vagy a néni és több száz csirke körülötte. Hálából, hogy meghallgattam kaptam tőle eredeti elszázi csirkereceptet:

Elszázi csirke fenyővel

Hozzávalók:
4 db elszázi csirkecomb
40 gr méz
40 gr fenyőlevél
100 gr vaj
1 l erőleves
1 hagyma, só, bors

Elkészités:
A csirkét a méz felével bedörzsöljük és betakarjuk a fenyőlevéllel. Ezután 12 órára a hűtőbe rakjuk. A fele vajon és a hagymán megfuttatjuk a csirkét és hozzáadjuk a maradék mézet. Felöntjük az erőlevessel. Kb. 10 percig főzzük. Ha megfőtt a csirkecombokat kivesszük és félretesszük. A főzőlét lelszűrjük és besűritjük, hozzáadjuk a maradék vajat, a szószt sózzuk és borsozzuk. Rizzsel tálaljuk.

A néni megnyugtatott, hogy a fenyőlevelet el lehet hagyni a receptből, ez amolyan elszászi hozzávaló.

Nyelvórák

Robinak jelenleg heti öt angol és ugyanannyi francia órája van. Eddig csupán néhány hónapot tanult franciául az előző iskolában, mig itt a többiek már évek óta tanulják. Ennek ellenére nem érződik a különbség, a többieknek is komoly problémáik vannak az alapokkal. Robi eleinte nem sokat értett az órán elhangzottakból. Ezért arra a kérdésemre, hogy van-e házi feladat azt válaszolta: lehet, hogy van, de nem értettem semmit abból, amit beszélt. Szerencsére eddig megúsztuk, nem volt házi feladat. Viszont volt már több dolgozat is, és mindet nagyon szépen megirta. Ez dicsére Robit és a tanárnőt is, aki nagyon aprólékosan mindent felir a táblára és lassan halad az anyaggal.

Második nap Robi azzal jött haza, hogy németül is fog tanulni. Ezen csodálkoztunk, mert Bence is csak két nyelvet tanult elsős korában. Úgy derült ki a dolog, hogy Robinak üres óra volt beirva, de az évfolyam koordinátor tanár elkapta, hogy miért nincs nyelvórán, majd kiderült, hogy sehová sincs berakva. Ekkor megkérdezte tőle, hogy németül vagy spanyolul szeretne tanulni (már csak ezekben a csoportokban volt hely). Szerencsére a németet választotta. Most heti kétszer német órája is van. Az órarendje barátságosabb mint Bencéé volt anno. Heti kétszer rövid napos, akkor már kettőkor itthon van. A többi napokon fél hatra érnek haza mind a ketten.

Robinak a suliból legjobban az tetszik, hogy önállóan választhatja ki az ebédjét és vásárolhat a büfében. Egy elektromos kulcsra én töltöm fel a pénzt és az interneten azt is látom, hogy miket vásárolt. Például egy nap hányszor vett mars csokit az automatából vagy hogy annyira jó a csokis muffin a büfében, hogy minden nap vesz egyet.

Tanévkezdés

A tanévkezdés legjobb része, hogy nem hétfőn, hanem csak kedden kezdődik itt a tanitás. Végre egy iskolába járnak a fiúk, komoly esélyeink vannak arra, hogy végre egyszerre lesznek az iskolai szünetek.

A nagy kérdés az volt, hogy tudnak-e majd együtt járni suliba. Első két nap együtt is mentek. Robi szerint Bencét lányok hada üdvözölte és nem állt másból a megérkezés, mint puszi-puszi minden lánynak. Ő bezzeg egyet sem kapott. Ezenkivül még gondot jelentett neki, hogy Bence óriás léptekkel megy, ami annyira nem kényelmes. Az egyik hazajövetelnél pedig vagy félórát késett a vonat. Bár a velük együtt utazó dánok komoly szórakoztatási forrást jelentettek: kipakolták a meglepően fejlett uzsonnástáskájukat és egy rögtönzött taco bárt nyitottak a peronon. Szóval ezek után az incidensek után Robi úgy döntött, hogy inkább az iskola busszal jár.

A nagy teső másik előnye, hogy komoly tekintélyt ad egy elsősnek. Bence barátjával, Karllal még az első napon megjelent Robi osztályában, hogy megnézzék minden rendben van-e. Ebből Robi osztálytársai csak annyit érzékeltek, hogy két óriás felsős takarja el a kilátást az ajtóban.  Nincs is gond azóta a tekintéllyel.

Szüret

Idén még abban bízva, hogy nyár is lesz, nagyobb kertészeti munkákba kezdtünk. Ez két darab cserép telepítésből állt. Egy nagy virágcserépbe ültettünk négy tő epret és egy darab paprikát. Egy másikba pedig három tő paradicsomot. Robi el is nevezte őket, a paprikát például Jimmynek hívják. Ő a leghálásabb egyébként. Vagy öt darab paprikát is termett nekünk. Izgatottan vártuk, hogy viszonylag nagyobbra nőjenek, vajon milyen íze lehet. Hát, Jimmy piszok erős, szóval eddig csak azt az egyet, a próba jimmyt mertük megenni, a többit nem. Jimmy idén már befejezte, az utolsó termése piros, a többi mind rendes zöld. Az utolsó mini piros színű paprika lehetett a jelzés, ennyi volt. Az eperről nem is érdemes beszélni, nap hiányában kicsik és aszottak a termések.

A paradicsomokkal már érdekesebb a helyzet (kódnevük: Ketchup). Amint kiültettük őket vad növekedésbe kezdtek, de virág sehol. Szép dísznövénynek néztek ki. Igen ám, de mi termést is szerettünk volna, ahhoz pedig virág is kell. Körbekérdeztünk hát kertészetben jártas rokonaink között, hogyan tudnánk Ketchupot termésre ösztönözni. A válasz minden helyről az volt, hogy a "hónaalj hajtásokat kell leszedni". Az meg mi??? A magyarázatok után kimentünk Ketchuphoz, de minden hajtása főhajtásnak tűnt nekünk. Ezért aztán teljesen véletlenszerűen leszedtünk néhány levelet. Valamennyire sikeres lehetett az akciónk, mert utána már megjelentek a virágok és nemsokár néhány kisebb paradicsomkezdemény is. Ekkor elmentünk nyaralni és a locsolást átadtuk Adriánonak, az olasz barátunknak. Mire visszaértünk az összes szobanövény kivirult., még az is ami csak kókadozott a mi ápolásunk alatt. Mikor kérdeztük, hogy mi a titok, azt mondta, hogy beszélt a növényekhez (ahogy még Robi kérte tőle). Én azt a következtetést vontam le, hogy az olasz nyelv lehetett a kulcs a hirtelen eldzsungelesedéshez.

A paradicsom is szépen beérett és az először szüretelhettük le a termést, íme:

A termés

November

Szeretném megkérni az otthoniakat, hogy ne panaszkodjanak az időjárásra. Persze, persze, sokat esik az eső. De legalább meleg van!! Itt az egész napos és éjjelekent át tartó eső mellett a hőmérséklét napközben 15 fok körül van. És nem harminc. Kedvenc fodrászom erre azt mondta, hogy nem az időjárással van gond, hanem a naptárral. Nem augusztus van, hanem november.

Klagenfurt

A következő megálló Klagenfurt volt. Tipikus álmos osztrák kisváros. A boltok hatkor zártak, ami nem volt nagy kár, mert sok érdekes bolt nem volt... A wörthi tó mellett volt egy kis élet, bár a fagyizókat ugrottuk, egyikünk sem akarta az olasz emlékeket valami vacak fagyival elhomályosítania. A tó vize krisztálytiszta és hatalmas halak úsztak a partnál. Kicsit olyan volt mintha halakat sétáltatnák, mert jöttek velünk, ahogy sétáltunk. Biztos vártak valami kis kenyérdarabot, bár ki volt írva, hogy tilos etetni. Ennyi tiltótáblát már régen nem láttam, el is neveztem magamban Ausztriát Verbotenlandnak.

Találtunk egy jópofa minigolfot, ott remek partit játszottunk. Mivel egyikünk sem ismeri a pontos szabályokat, ezért azt találtuk ki, hogy számoljuk, hogy ki hány ütésből ér a lyukig. Aki a másik pályára átüti, az +10 büntető pontot kap. Ezt akkor találták ki, amikor én átütöttem még a legelején és jót nevettek rajtam. A második pályán már ők is átütötték, ekkor új szabály lépett érvénybe, a három életem van. Vagyis háromszor lehet próbálkozni és a legkevesebb ütéssel elért próbálkozást írtam csak fel. Ezek után nem meglepő, hogy Bence nyert, Robi szorosan mögötte és pedig hosszan lemaradva (büntető pont).

Az álmos város

A Dolomitokban - Terlago

Útban hazafelé most két helyen álltunk meg. Először északra vettük az irányt, a Dolomitokba. Egész egy hetünk alatt az olasz tévében a Costa Concordia átszállitása Genovába volt a téma. Éjjel-nappal erről tudósítottak. A kis sziget ami mellett elsüllyedt összességében "jól járt", hiszen rengeteg ember fordult meg náluk, részben a mentésben résztvevők, részben rengeteg turista, akik a roncsot akarták látni.  Pont szombaton, amikor utaztunk érkezett a hajó a genovai kikötőbe. Csak arra figyeltünk fel, hogy az autópálya rádió folyamatosan bemondta, hogy kérik az autósokat ne álljanak le a leállósávba fényképezkedni (selfieket csináltak), mert az nem arra való. Aztán mi is elértük a kritikus részt és megláttuk, ahogy a Concordiát több vontató hajó kiséri a part felé. A leállósáv már tele volt, az olaszok teljes lendülettel fényképezték. Az egyik leállósávban volt egy rendős is. Gondoltuk, hogy jól megbünteti most a fényképezkedőket. De nem, a rendőrök is fényképezték...

Amikor megérkeztünk a hegyek közé a szállásunkra, a fiúk elragadtatva szálltak ki a kocsiból. A Garda-tótól északra, egy ismeretlen kis tavacskánál (Terlago) szálltunk meg egy csodálatos családi szállodában. Rögtön lerohantunk a tóhoz, ahol csak néhány pecázó fiú volt. Annyira nem jár arra ember, hogy a halak teljesen a part szélén úszkáltak. Robi rögtön ledobta a cipőt és a vízben próbálkozott velük. Eléggé bosszantotta, hogy a halak simán megkerülték és a háta mögé mentek, mikor üldözte őket. Pont olyan volt, mintha a Nagy ho-ho-horgász rajzfilmben.

A barátságos halak tava

A szállodában ettük életünk legjobb reggelijét. Persze, nagy volt a választék, de nem csak ezért. A tulajdonos maga szolgált ki, annyi kedvességgel és figyelmességgel, amit csak családtagoktól szoktunk kapni. A gyönyörű étkészlet csak egy dolog, de amikor megláttam a szív alakú fánkokat, akkor már teljesen elolvadtam.

Benéztünk Trentoba is, ami a legközelebbi nagyváros. Ez érdekes keveréke egy kicsit a tiroli kultúrának és az olasznak. Vagyis még rengeteg fagyizó volt, de az éttermek már inkább osztrákos választékot mutattak.

Genova

Az olaszok nem a pontosságukról híresek, de azért az feltűnt, hogy még a templomi harangok is összevissza harangoznak. Például mindennap kétszer van reggel hét óra, az egyik templom itt a közelben van, a másik a közeli dombon, az késik kb. 5 percet. Tegnap reggel azért elértük a 7.15-ös gyorsot, bár volt némi morgás a fiúk részéről. Viszont cserébe egy üres Genovába érkeztünk és egy még üresebb akváriumba, ami a fő nevezetessége. Itt aztán tényleg mindenféle tengeri élőlény megtalálható. Sajnos még delfinek is. Amióta láttunk egy dokumentumfilmet a Taiji-i öbölben hogyan szedik össze a delfineket az akváriumok és a delfin showk részére, sokukat lemászárolva, azóta nem járunk delfines helyekre. Sajnos itt nem tudtuk, hogy tartják őket, úgyhogy csak a látogatás végén fejeztük ki a véleményünket...Ami viszont nagyon tetszett, az a tengeri tehén volt, őket eddig csak természetfilmeken láttuk. Éppen salátát ettek. Amikor megérkeztünk és amikor elmentünk. Szóval folyamatosan. Nagyon édesek ahogy iszonyat lomhán mozognak a vízben. De lehet, hogy csak megfontoltak.

A régi kikötő nagyon szép, felette a város, ami Gy. szerint olyan mint Nápoly. Ezen biztos megsértődnének a genovaiak, pedig tényleg. Persze, rendezettebb és tisztább. Az épületek gyönyörűek, bár nincsenek túl jól karban tartva.

A kikötőben összetalálkoztunk egy kedves szenegárli férfival, aki útba igazitott minket, majd mindenkinek adott egy karkötőt. Persze nem ingyen, ez hamar kiderült. Utána még több hasonló eladóval találkoztunk, akik karkötőt akartak ránk sózni, az egyik I love you felkiáltással rohamozott meg, de mondtam neki, hogy én nem érzek hasonlóan és van már karkötőm.

Pizza Gianninál

Az élet este 8 után indul. Mintha tapsoltak volna a családok (túlnyomóan olaszok) megjelennek a bevásárló utcákban és az éttermekben. Az üzletek, még a patika is, éjjel 11-ig vannak nyitva. Nem is csodálom, hullámzik a tömeg az utcákon, kisgyerekekkel, szépen felöltözve.

Mi még két nappal ezelőtt kinéztünk egy pizzázót, ahol igazi fa fűtésű kemencében sütik a pizzát. Persze azt nem gyújtják be este nyolc előtt, mi is ekkor érkeztünk Giannihoz és családjához. A választék nem nagy, kivéve a pizzákból, mi maradtunk a hagyományos margharitánál, családfőnk egy kisebb méretet választ miután meglátta, hogy mekkora adagról van szó. Bár a pizza hatalmas, a tésztája lehelet vékony, míg a kisebb fajta kétszer olyan vastag tésztából készült. Bence nem volt éhes, mégis megette az egészet. Robi már tovább küzdött és Gianni oda is jött hozzánk, miért nem eszik ez a gyerek. Az árakról csak annyit, hogy most már értem, hogy olasz kollégáim miért panaszkodnak a luxemburgi árakra. Ott 10 euró alatt nincs pizza, itt 6-7 euró körül voltak és hát xxl-ben.  Mellesleg jegyzem meg, hogy Robi miatt még meg fognak lincselni minket, mert már kétszer nem kért fagyit miközben mi nyaltunk. Rengeteg csodálkozó tekintetet kaptunk...A fagyi továbbra is fenséges és továbbra is óriás adagokat adnak, a két gombóc 1.5 euró, a három 1.8 és hát nem sajnálják... Felfedeztünke egy űj ízt, a kibanánt, ami a kiwi és a banán keresztezése és meglepően jó.

Élet a mólón este 10 után kezdődik

Monaco

Hétfőn nem volt túl jó idő, ezért kirándulást terveztünk. Családfőnk kicsit túlzottan optimista volt az indulást illetően, de azért 10-kor már a vonaton ültünk Monaco felé. Gondoltuk, hogy majd jó nagyokat fényképezünk a gyönyorű tengerparti vasúton. Igen ám ,de itt minden csupa szikla, az út nagy részét a vonat alagútakban teszi meg, alig láttunk valamit.

Monte Carlo állomás szintén a föld alatt van, egy sziklában. Igy még sohasem érkeztem fővárosba, mintha metró lett volna. Nagy nehezen megtaláltuk a kijáratot (mozgólépcsők és járdák hada után). Itt rögtön a turista irodába botlottunk, ahol kezünkbe nyomtak egy térképet. Megkérdeztünk egy csomó mindent, hogy mi merre, majd ellenkezőleg indultunk el, mert megláttuk ezt:

Kilátás Monte Carloban

Szóval elkezdtünk rohanni a kikötő felé. Útközben a szokásos pályaudvar körüli látnivalók a la Monaco móddra, pl. autószerelő műhely. Persze ez a műhely Ferrari műhely volt. Haha. Szóval Monaco még durvábban rendezett mint Luxemburg, de árakban Luxemburg viszi a pálmát (és nem láttunk több és szebb Porschet és Ferrarit mint amik általában az utcánkban parkolnak Luxemburgban). Viszont a domborzati viszonyok miatt nehéz tájékozódni, a liftek és a mozgólépcsők is a tömegközlekedés részét képezik. Viszont találtunk egy Spar közértet és rengeteg szendvicsezőt, összességében nem tett rongyrázó benyomást ránk.

Benvenuti.... Olaszországban

Lyontól már üres autópályák fogadtak minket. Kicsit tartottunk a Fréjus alagúttól, de szerencsére nem kellett sokat várnunk. Nagyon hamar feltorlódik itt a kocsisor, mert 150 méteres távolságot kérnek és a fizetőkapuknál nem is engednek gyorsabban be.Maga az alagút 13 km hosszú, benne van a világ 20 leghosszabb közúti alagútja között. Kicsit megdöbbentünk az árán, majdnem 50 euróba került egy irány. Ezért viszont kaptunk egy helyes kis biztonsági leírást és a hallgathattuk az alagút saját rádióját, amin szintén biztonsági utasítások jöttek.

Az autópályákon egészen a tengerig lényegében semmilyen forgalom nem volt. Gondoltuk, hogy megnézünk egy helyes kis falut a tengerparton, de hiába jöttünk le az autópályáról, a parton egyszerűen nem tudtunk megállni, nem volt parkolóhely. Hiába vasárnap mindenki strandol. Végül kora délután érkeztünk meg a szállásra. A tavalyi hegyi kecske fiaskó után idén tuti sík helyre foglaltam. Most lényegében a sétálóutca mögött lakunk, a parttól 1 perc séta. A vasútállomás pedig két sarokra van, maximum 2 perc.

Lyon

Hát belevágtunk a megérdemelt nyári vakációba. Ilyenkor hatalmas forgalom van az autópályákon, mert mások is úgy gondolták, hogy ideje szabadságra menniük. A francia autópályákon kifinomult előrejelző-rendszer működik, a napon belül még órákra is lebontják, hogy mikor vannak a legtöbben a pályákon. Szombaton indultunk és pont arra a napra reggel 7-13 óra közé mondták a legerősebb forgalmat. Az itteni útinform folyamatosan bemondta az alternativ útvonalakat is. Át is mentünk egy párhuzamos autópályára, ahol közepes forgalom mellett jutottunk el Lyonba, ahol az első napi szállásunk volt.

Lyon egyszerre hasonlít Budapestre és Párizsra. A nagy különbség Párizzsal szemben, hogy itt feltűnően kedvesek az emberek és mindenki átvált angolra, amint megérzik, hogy nem francia anyanyelvűvel van dolguk. A város fekvése és az épületek stílusa kicsit Budapestre hasonlít: az A oldal itt is dombos, alatta folyó (Rhone és Saone) és egy hatalmas sziget. A tömegközlekedése hihetetlenül fejlett és olcsó! Magában a városban csupán fél milliónyian laknak, az agglomerációval viszont majdnem 3 milliónyian. Tehát van több metróvonala, különösen a D vonalat ajánlom mindenki figyelmébe. Ezen a vonalon nincs vezető a kocsikban, teljesen autömatikus.A történelmi városzrész a folyópart melletti dombon található, ma Unesco örökség része. Ide két sikló is felvisz. A siklóvezetők különleges tursitaizzasztó játékkal szórakoztatják magukat. Először is beterelik a turistákat a járműbe. Itt mindenki csendes izzadásba kezd. Majd hosszas várakozás után megjelenik a vezető. Előbb becsukja az ajtókat, persze nem csenget előtte, hadd hulljon a feje a turistának, aki éppen kilógott levegőt venni. Utána beszáll a helyére és becsukja az ajtókat. Persze nem indul rögtön, előbb még kinyitja a saját ajtaját, mégsem akar megfulladni a melegtől!

Egy nagyon kedves kis étteremben ebédeltünk, rögtön hozták a vizet az asztalra és szó nélkül cserélték is, amint elfogyott. Ezért aztán elnéztük nekik, hogy a Cézás salátában nem volt csirke.

Robi ballagása

Robi idén fejezte be az alsótagozatot, itteni rendszerben az általánost. Nagyon szép és praktikus búcsúztatót tartottak nekik. Vagyis inkább ők maguk búcsúztak műsorral. Az estnek három házigazdája volt, az egyik Robi.  A szülőket a székeken az est programja és egy zacskó papirzsebkendő fogadta. A műsor könnyed volt, semmi zavartság, inkább csak csupa természetesség, amibe bőven belefért, hogy valaki nem tudja a szövegét vagy nem tudja mi jön. Igazából nem is volt előre megírt szöveg, csak vázlat.
Két nagyon ötletes része is volt a programnak. Az egyiknél a gyerekek egy bambuszrúd két végére kairkát  tettek, majd egyszerre leguggoltak, úgy, hogy a karika nem esett le a rúd végéről. A rúdat mindegyik csak egy ujjal támaszthatta. Nagyon megtapsoltuk őket. Erre felkértek önkéntes szülőket, hogy csinálják meg. A szülőknek nem sikerült!  Egy másik részben a gyerekeket hat év alatt tanító tanárok léptek a színpadra és mindenkiről meséltek valami jellegzeteset vagy kedveset.

A műsor végén mindenki kapott diplomát és feldobták a fekete sapkájukat, pont mint az amerikai filmekben.

Bence szülinapja

Nagy fordulópont a Luxemburgban élő tinidzsérek életében a 16. születésnap. Sajnos ebben az országban ettől az életkortól kezdve lehet szeszesitalt és cigarettát kiszolgálni a boltokban. Szóval Bence is erősen készült, hogy akkor vesz néhány doboz sört...

Szülinapjára esett a holland-argentín elődöntő, holland barátaival együtt ment el megnézni a központi vetítésre. Ekkor már két napja mandínerből esett az eső. Állítása szerint annyira nem ázott meg, mert több lány vette körül és azoknál mindig van esernyő.

Még délután szólt, hogy két barátja nálunk szeretne aludni a meccs után. Mi viszonylag központi helyen lakunk, a fiúk meg a környező faluban, a szülőknek is egyszerűbb, ha nem kell hajnalban felszedni őket. Az egyik fiú anyukája fel is hívott, hogy megbeszélje velem a részleteket. Nem értettem, hogy melyik barátnak az anyukája, de az erős holland akcentusából hamar beazonosítottuk. Be is készítettem az ágyakat, amikor jött Bence sms-e, hogy még egy holland fog nálunk aludni. Ekkor újragondoltam a szoba elrendezését és tetrisz játékosokat megszégyenítően átrendeztem a szobát. Minden vendéget egy szobába sikerült préselnem.

Itt hétköznap nincs éjszakai élet és éjszakai járatok sincsenek. Akinek nincs autója, az vagy biciklizik vagy gyalogol. A fiúk végül hazagyalogoltak a központból, megvolt hát az esti testedzésük is.

Igy készülünk a holnapi döntőre

Minden német rendszámú autón kis német zászló leng az első ablakokból. Az erkélyekről szintén. A közértben nagy halomban tolják a sört és a rágcsálnivalókat. Már nem lehet német zászlót kapni, csak luxemburgit.

Mi is a drukkerek sorát gyarapitjuk. Vettünk például német zászló mintás fogkefét és alsóneműt is. Az egyik német kollégám az egész családját német mezbe öltöztetve nézte a meccseket. Ő mesélte, hogy egy hires teniszezőjük, B. Beckeren nevet Németország. Kiposztolta egy fényképét, amin német zászlókat festettek az arcára, hogy kinek is drukkol. Az egyik zászlón forditva voltak a szinek...

Az a jó, hogy hétvégén van a meccs. A német-franciát hétköznap adták, ráadásul 6-kor. Hát, teljesen megállt itt az élet. Kb. fél hatkor mindenki egyszerre gondolta úgy, hogy na, akkor ideje hazaindulni. Erre egész Luxemburg bedugult.

Tésztaleves

Robi abszolút kedvence a tésztaleves, vagyis inkább a leveses tészta. Most végre nyílt a közelünkben egy igazi japán levesétterem, sok-sok tésztával. Lényegében nem tányérben, hanem leveses tálban szolgálnak fel, ezért második fogást nem is kell rendelni:

Kanállal és pálcikával

Átkelés a zebrán

Sokan hallották már a legendát, hogy itt Luxemburgban az autósok mennyire udvariasak és mindig megállnak a zebra előtt. A hír igaz, de eddig még senki nem fedte fel az okot. Ma tudatosult bennünk, hogy miért is állnak meg. Mert itt így néznek ki a gyalogosátkelést jelző táblák:

A fejszés gyalogos

A legok városában

Már egy hete mondogatják a hirekben, hogy 32 fok lesz. Múlt héten még reggel 9 fokban indultunk iskolába és munkába. Perzse, persze, 32 fok... biztos arra gondolnak, hogy reggel 15 és délután 17. De tényleg eljött a hőség, minket Legolandban kapott el. Pont amikor beértük volna 20 fokkal is.

Ulmban szálltunk meg, egy baráti családdal, ahol két lány van, a mi fiainkkal egykorúak. Teljesen elképesztő módon nagyon jól kijönnek egymással. Nyitásra mentünk, de ez is későnek bizonyult, minden játékhoz sorba kellett állnunk, hol többet, hol kevesebbet. A repülő nindzsáknál vagy 40 percet álltunk sorban, végül otthagytuk, mert annyira meleg volt és tűzött a nap, hogy nem birtuk tovább. Persze, azért nagyon sok mindenre sikerült felülni. A játékok jópofák és tökéletesen kivitelezték őket, a lego filing visszajön.

Belül is ennyire színes

Nagyon jópofa volt az egyik ajándékbolt, ahol mini figurákat lehetett összeállítani, persze darabokból, bármit bármivel. Külön soron voltak a fejek, egy másikon a szerszámok, a harmadikban a testek stb. A sima kockákat pedig kilóra árulták...

Fodrász

Nem szívesen járok itt fodrászhoz, mert egyrészt nagyon drága (otthoni ár x 3), másrészt egyszer már kifogtam kóklereket is... Szóval csak akkor megyek itt el, amikor tényleg muszáj. A fiúknak valamelyest könnyebb, a közeli német nagyáruházban remek katonás frizurát vágnak neki, az otthonihoz hasonló áron.

Most az angol barátnőm javaslatára próbáltam ki egy fordrászt. Egy kis utcában van az üzlet, a központban, de ajánlás nélkül biztos nem találtam volna meg. Amikor benyitottam a szent káosz fogadott. Egy kicsi helyen álltak és ültek a kliensek, hatalmas zaj és fejetlenség. Gondoltam, hogy a foglalásom ellenére itt sohasem fogok sorra kerülni, de tévedtem. A hely vezetője egy modell kinézetű fodrásznő, aki irányítja a káoszt. Mindenki feketében volt beöltözve és semmilyen fodrászati eszköz nincs elől, mindent szekrényekből vesznek elő, amikor éppen kell, utána rögtön visszarakják. Nincs saját fodrászod, mindig az csinálja a következő tennivalót, aki éppen ráér. A mellettem ülő lány haját kb. hárman száritották be, bár ez azért extrémnek számított még itt is. Az ügyfeleknek is rugalmasnak kell lenni, őket is mozgatják rendesen. Hol ide, hol amoda kell átülni. A hely Gedeon bácsiját Cyrillnek hívják, ő kétsoros öltönyben vágott hajat és folyamatosan beszélt. Az alapzaj és Cyrill folyamatos kommentárjai csak fokozták a káosz hatást. Nekem szerencsém volt, mert ugyanaz a hölgy foglalkozott velem végig, de ez csak véletlen volt. Már majdnem készen voltunk, a hajamat szárította be a hölgy, amikor Cyrill odapattant hozzánk és közölte, hogy ez a haj (mármint az enyém), még egyáltalán nincs kész. Majd elkezdett véletlenszerűen belevágni a hajamba hátul, hogy a melír jobban látszódjon. Mondtam neki, hogy szerintem már előbb is jól nézett ki és nem látom a különbséget. Erre Cyrill csak annyit válaszolt, hogy nemcsak nekem kell elégedettnek lennem a hajammal, hanem a fodrászomnak is!

Így növünk

Ez most egy rendhagyó kép, arról, hogy mennyire megnőttek a fiúk:

Csúcsforgalom az asztal alatt

Falu, vár, falu

Utolsó napunkon Elzászban verőfényes napsütés fogadott bennünket és végre megértettük, miért olyan népszerű ez a régió. Telis-tele van gyönyörű kis falucskákkal a dombok között. Ezekből kettőt sikerült megnéznünk, gólyából meg már olyan sokat láttunk, hogy nem is számoltuk.

Haut-Königsbourg már az autópályáról látszik, egy hatalmas domb tetején áll. A vár a középkorban épült és le is égett teljesen. Évszázadokig csupán romok voltak itt. Aztán a századelőn Elzász Németországhoz került és II. Vilmos úgy döntött, hogy ezt a vár felújításával ünnepli meg, 1900-08 között az eredeti tervek alapján, következtetésekkel épitették újjá. A császár a vár átadásán is megjelent. Sok turista fanyolog, hogy ez nem is igazi vár, mert minden porcikáját felújították. Igen, de már több mint száz éve, szóval már a felújítás is történelmi jelentőségű.

A parkolás ilyen látványosságoknál mindig gond, de itt nagyon ügyesen megoldották. A vár alatti szerpentinen volt a parkoló, az úttal párhuzamosan. A vár körül egyirányú a forgalom, egy kört kell leírni. Mivel mi a a kör alján parkoltunk, biztattam Gy-t, hogy nem menjünk körbe, hanem csak - persze szabálytalanul - tolassunk vissza és kanyorodjunk ki a lefelé vezető útra. Már majdnem sikerült meggyőznöm, amikor megjelent egy rendőrautó, kipattant egy rendőr és el kezdte felügyelni a rendet. Szóval kénytelenek voltunk végigmenni a körön.

A szivárvány kígyó

Robi iskolájába rendszeresen jönnek írók, költők, nem is értem hogyan tudják őket ide, az Óperencián túlra csábítani őket... Legutóbb Gilian Clarke járt náluk, Robi szerint nagyon híres költőnő, ezért nagyon csodálkozott, hogy én még nem is hallottam róla. A Polar címú versét elemezték, amelyik egy kitömött jegesmedvéről szól. Ez a szőnyeg a még kislány Gilianéknél feküdt a nappaliban és a kislány őt tekintette legjobb barátjának. Ehhez a költeményhez kellett hasonlót írniuk, ez volt a házi feladat és el is küldik majd, hogy így köszönjék meg a látogatást.

Robi teljesen egyedül írta meg a versét. Versének ihletője pedig a kígyója volt, amit mi, gonosz szülők elvettünk tőle...:

A Petőfi Irodalmi Múzeum hozzájárulásával

Hogyan kóstoljunk bort?

Ma kedvenc koléganőmmel mentünk a nagy tavaszi vásárra, olyan mint régen otthon a BNV volt, csak itt több a bor és a professzionális vasaló. Még konyhát is akartak nekünk eladni, de mondtuk, hogy köszönjük, már van.

A kolléganőm Rajna menti bort szeretett volna venni. Szerintem ez hamvába halt ötlet, mert ezen a vidéken nincs elég napsütés, és ezért a bor meg sem közelíti a bordói vagy az olasz borokat. Azért kóstoltunk néhány helyen (chateuneuf a legmenőbb, ez akár 50 euróba is kerülhet, ami nem túl olcsó mulatság egy savanyú léért). A kóstolásnak megvan a maga protokolja. A borászok portfoliót kóstoltatnak, azaz a régebbi évjárattól haladnak a mai felé. Közben ilyesmiket kell kérdezni és mondani:

- Milyen testes!

- Milyen fűszeres! (ezt lehet még fokozni gyümölcsnevekkel. Fehérboroknál például hozzá lehet tenni, hogy ananász illata van, az olyan egzotikus)

- Hű, ez férfi bor (túl erős)

- Hű, ez női bor (nem elég erős és/vagy édes)

- A spanyol boroktól megfájdul a fejem

- a 2004-es bordói egy klasszikus, de ki tudta akkor, hogy az lesz

A mai este kérdése az volt, hogy hány év múlva teljesedik ki a bor. A kolléganőm ugyanis hosszabb távra szerzi be a borokat, fontos, hogy akár tíz év múlva is élvezhető legyen. 

Szóval először kóstolgattunk ilyen nap nélkül érlelt rajnai borokat. Aztán feladtuk és végül a bordóinál maradtunk. Egy olyan kistermelőnél, aki már 50 éve biogazdálkodással állítja elő a borait.

Utána még találtunk egy olivát áruló putltot, ahol egy sziciliai szolgált ki. Persze rögtön olaszra váltottunk és hálából végigkóstoltatta a választékot. Némelyik oliva datolya nagyságú volt, és árult édes olivát is (az annyira nem jött be). Végül olyan fekete olivát választottam, amit narancsdarabokkal tettek el. 

Falucska katedrálissal

Visszatérve a kiránduláshoz, elsején indultunk Luxemburgból és tudtuk, hogy hosszú napunk lesz, a szállásadónk jelezte, hogy csak 5 óra felé tudjuk az apartmant elfoglalni. Itt elsején minden zárva van és hát mandinerből zuhogott az eső, a szabadtéri programok egyből kiestek.

Megálltunk útközben egy kis francia faluban, St. Nicolas de Port, ahol valamilyen rejtélyes oknál fogva egy hatalmas katedrálist épitettek. De a falu, falu maradt, igy ez a hatalmas épület nagyon abszurdnak hat messziről. Közelről meg egyenesen vicces, hogy mennyire körbeépitették alacsony házakkal. Bár minden adottsága megvan, hogy katedrális legyen, mégsem az, a méretei ellenére is csupán templom. Nem volt ugyanis sohasem püspöki székhely. Zarándoktemplomnak épitették. A második világháborúban szinte teljesen lebombázták és ezzel majdnem megpecsételődött a sorsa. Azonban egy New Yorkba szakadt helyi hölgy halálakor hatalmas összeget hagyott a templomiakra, azzal a céllal, hogy az épületet teljesen felújitsák. A felújitás 15 évig tartott.

Nem lehet elvéteni

A templom nagyon szép belülről, amikor ott jártunk rengeteg vatikáni zászló volt kifüggesztve. És az oltár felett pedig egy európai uniós zászló!!

Uniós zászló középen

A falu még arról is nevezetes, hogy itt derült ki, Robinak lyukas a cipője. Belelépett egy pocsolyába, majd csak dörmögést hallottunk, hogy nahát, miért tocsog a viz a cipőjében. Ujjnyi lyuk volt rajta. Ekkor még csak két órája jöttünk el Luxemburgból. Szerencsére volt nálunk pótcipő...

Fűszeres vöröslencsés spenót

Most recept következik, éppen most fő a konyhában. Nálam nincs éles határ a főzelék és a leves között,  ezért nem nyilatkozom, hogy vajon mi is lesz. Ezt az ételt lehet önmagában enni, mintha leves lenne. Ha kicsit sűrűbbre sikerül, akkor pedig valamilyen illatos rizzsel (jázmin vagy basmati) a legjobb. A hútőben még van tegnapról rizs, szóval készen állok bármi  is lesz a végeredmény.

Kicsi olivaolajon meg kell piritani egy hagymát. Ha üveges, bele kell önteni 1 doboz paradicsomot (kockákra daraboltat), felönteni kb. fél liter vizzel, hozzárakni a spenótot (30 dkg), a megmosott vöröslencsét (35 dkg). A fúszerezése bazsalikom (lehet száritott is), curry és chilipor, só és bors. Nincs itthon chilipor,  ezért egész chilit használtam múltkor. Volt is meglepetés, amikor ráharaptak. Ezért most teatojásban főzőm bele a chilit. Addig kell főzni, amig a lencse meg nem puhul. A végén lehet egy kicsit meg is turmixolni, botmixszerrel, hogy olyan állagú legyen, amilyennek szeretnénk Jó étvágyat!.

Bázel

Persze mi aztán országokat országokra halmozunk. Most Elzászban is hamar eldöntöttük, hogy átugrunk Svájcba. Robi volt a leglelkesebb, ő még nem volt.

Az ilyen nagyvárosokban mindig az a gond, hogy hol parkoljunk. A kicsikben ez a probléma nem merül fel, bárhol parkol az ember, be lehet sétálni a központba. A neten azt az ötletet találtuk, hogy még Franciaországban kell megállni, az utolsó francia kisvárosban és onnan villamsossal át lehet menni Bázelbe. Ezt nem tartottuk nagyon praktikusnak, mert a parkolójegy ára kevesebb mint a villamosjegyé. Igy aztán egy másik taktikánkhoz fordultunk. Ilyenkor a gps-be berakjuk a városközpontot és mivel folyamatosan látjuk rajta, hogy még milyen messze van a központ, ha már járható távolságon belül vagyunk, akkor megállunk az első szabad helyen. Most egy park mellett álltunk meg, hamar meg is találtuk a parkolóórát, de kicsit furcsának találtuk. Nem papiros alapon működnek, a helyek számozottak, be kell irni, hogy hányas számú helyen vagy és aztán befizetni az összeget. Az óra tárolja elektromosan az adatokat. Ha a fizetett idő előtt elmész, akkor még más akár be is állhat a helyedre. Természetesen az automata csak érméket fogadott el, de a közeli kávézőban felváltották a papirpénzünket.

A parkolásról még annyit, hogy csak két órára lehetett megvenni a helyet, ezért rohantunk vissza a lejárat előtt. Később a kávézőban megtudtuk a pincértől, hogy ilyen zord, esős időben nem járnak rendőrök, ilyenkor meg lehet úszni fizetés nélkül. És tényleg, mikor visszamentünk a parkolónkhoz, csak a mi helyünk volt befizetve.

Bázel másik érdekessége a reptér. A svájciak és a németek praktikus nemzet lévén rábeszélték a franciákat, hogy közösen épitsenek repteret. Igy épült meg a Euroairport, ami Franciaország területén áll, de Mulhous, Freiburg és Bázel reptere is. A reptérnek két része van, francia és svájci. Amikor leszállnak az utasok, választhatnak hogy a svájci vagy a francia kijáraton mennek ki.

Bázelben csak szaladtunk egy kört, nagyon nyugalmas város, rengeteg orosz felirattal. Természetesen vettünk svájci csokit is. Valamiféle németet beszélnek a helyiek. Azt gondoltam, hogy a luxemburgi után nem lesz meglepetés, de kellett egy kis idő, mig a fülünk ráállt... de minket értettek!

A Marktplatz a Rathaus-zal

Paradicsomos eperleves

A fenti cim nem vicc, egy létező leves neve. Tegnap lehetett választani a kantinunkban. Végülis a paradicsom is gyümölcs...

Fenyő szörp

A négynapos munka ünnepét Elzászban töltöttük. Az első nap annyira esett, hogy rá kellett kérdeznem, vajon a legnagyobb fokozatban megy-e az ablaktörlő az autóban, mert nem láttunk ki...

Munsterben szálltunk meg, ami a Vogézek hegyvidék lábánál fekszik, festői falucska a völgyben.

A szállásunk egy háromszintes ház első emeletén volt, az egész emelet. Szóval kényelmesen elfértünk, még táncolni is lett volna hely. Munster szombati piaca gazdag volt pékáruban (perec, kuglóf, bagett) és sajtokban (kecske és munsteri sajt). Aztán felfedeztünk egy hatalmas szakállas remetét, aki szörpöket, lekvárokat és füveket (mi teára tippeltünk, de ki tudja...) árult. A szörpök között találtunk rá a fenyőből készültre (burgeons de sapin). Először azt hittem, hogy rosszul értem, nem hallottam még a fenyő ilyen felhasználásáról, de a remeténk kedvesen elmagyarázta, igen, igen, a Christmas tree-ről van szó. A fenyő zsenge hajtásait tavasszal feldolgozzák fenyő szörpnek vagy cukorkának. Nagyon hatásos a megfázás és főleg a köhögés ellen. Persze, vettünk egy kisüveggel. Szine mint a bodzaszörpé, izre is inkább arra hasonlit, de nem annyira aromás. Füveket nem mertünk venni, ki tudja...

Hány a rózsa?

Itt a tavasz, itt a szerelem. És Bence tényleg igyekszik kitenni magáért. Most egy nagyon szép hollan barátnője van (hosszú szőke haj, kék szem stb. stb.). A tegnapi találkozóra rózsát szeretett volna vinni. Igen ám, de az ósanban csak 10-vel lehet venni. Egész nap tanakodtunk, hogy akkor hányat vigyen: 1-t, 3-at, 5-öt vagy mind a tizet. Az utolsó pillanatban végül egy darab mellett döntött (a többi az enyém lett). Viszont iszonyat tüskés volt, úgyhogy megfarikcsáltam a rózsát, nehogy szúrjon. Mi mindenre kell gondolnia egy fiús anyának...

Út Berlinbe

Múlt hétvégén megcsináltam a kis európai körútamat, ami állt:
- Luxemburgból Berlinbe vonattal
- Berlinből Budapestre repülővel
- Budapestről Luxemburgba repülővel.

Ebből kétségtelenül a vonatút volt a legizgalmasabb. Ráadásul első osztályon mentem, mert alig volt különbség az első és másodosztály ára között, szóval gondoltam, hogy kipróbálom. És megérte. A kalauz jött és kezelte a jegyemet, majd megkérdezte, hogy mit hozhat a büféből!! Kölnben szálltam át az ICE-re, az különösen nagy élmény volt. Széles bőrülések, hoztak ingyen újságot és csokoládét és persze megint lehetett rendelni a büfékocsiból.

A berlini főpályaudvaron egy kicsit elfogott a kétségbeesés, hogyan fogok itt kitalálni, többszintes épület, minden irányból vonatok, metrók és S-bahnok... Ilyen komplex pályaudvart még nem láttam. Egy munkatársam mondta, hogy ez semmi, állitólag a lipcsei pályaudvar a legnagyobb...Azért megtaláltam amit kellett és eljutottam a szállodáig. A berliniek roppant kedvesek és segitőkészek és az egész városnak nagyon különleges, jó hangulata van. Persze, rengeteg a külföldi, sok az amerikai is.

A szállodából elloholtam megnézni az Ai WeiWei kiállitást, pont előző nap nyilt. Nem bántam meg, a hires épületeket meg tudom nézni máskor is...

A matekverseny

A matekversenyről magáról nem sokat tudtam meg, csupán annyit, hogy milyen jókat focizott Robi a szünetekben. De ne szaladjunk a dolgok elébe...

Csütörtök reggel utaztak el, két lány és két fiú az iskola képviseletében. Nemzetiségi megoszlásban, két indiai, egy francia és egy magyar. Amszterdamban szálltak át és a reptéren a szervező iskola buszai várták őket. Innen a szállásadó családokhoz kerültek. Robi az indiai kisfiúval (akit egyébként nem nagyon szeret, mert kicsit stréber tipus) egy belga családhoz került, akiknek szintén fiaik voltak, ráadásul Robival egyidősek. Első nap, pénteken a Technikai Múzeumban kellett csapatfeladatokat megoldaniuk. Mikor Robi faggattam az eredményekről, igy válaszolt "Kicsit szétesett a csapatunk, a lányok miatt". Többet nem tudtam meg. Délután városnézésre mentek Berlinben. Ez nagyon tetszett neki, még a Reichstag épülete is, természetesen ott is végigvitték őket. Szombaton egész nap verseny volt, este pedig nagy pizzaparti. Állitólag a pizza ehetetlen volt, mert telerakták zöldséggel. Vasárnap délelőtt játékos csapatverseny következett, a Brandenburgi Kaput kellett kartonból és szivószálból megalkotni.

Én vasárnap az eredményhirdetésre értem az iskolába. A szállásadó család engem is  a szárnyai alá vett és felszedtek a metrónál, elvittek először magukhoz, majd a suliba. Ezért nagyon hálás voltam, mert a vendéglátó suli egy erdő közepén volt, nem hiszem, hogy megtaláltam volna ha egyedül megyek.

Az eredményhirdetéskor csak az első három csapatot és a legjobb egyéni versenyzőt dijazták, igy nem tudjuk, hogy a mi iskolánk hányadik lett. Összesen harmincs csapat volt, nagyon sok iskolából két csapatot is küldtek. És szinte mindegyik csapatban volt egy indiai... még Kaliforniából is jöttek.

Felvonulás

Ma tartották az év utolsó farsangi felvonulását Wasserbilligben, egy kedves kis luxemburgi határvárosban (csak mellékesen jegyzem meg, hogy nem minden város határváros itt, bármilyen kicsi is az ország).  A régióban a kölni a legnagyobb és leglátványosabb, ott voltunk is két éve. Ez a wasserbillgi hasonlitott rá, bár a nézőközönségből csak a legkisebbek voltak beöltözve.

Sajnos nem vittünk magunkkal zacskót, mint a profik, hogy abba gyűjtsük a felvonuló járgányokból ránkzúduló édességet. Mentőötletként a perecünk csomagolását, egy papirzacskót használtunk. Sokan voltak, már odafelé a vonat is tele volt, főleg luxemburgiakkal, külföldit nem hallottunk. De már tudjuk, hogy rutinosan az első sorban kell maradni. A kisgyerekek mellett jelentős számú tini is volt a közönség között. Először azt hittem, hogy ilyen sok az édesszájú, de aztán ahogy beindult a kocsisor, kiderült, hogy bort, pezsgőt és sört is osztogatnak a felvonulók, nem is kis mennyiségben. Egyébként felvonulónak lenni a legjobb, láthatóan a paradés kocsikon már nagyon jól érezték magukat. Volt egy party kocsi is, az annyira mozgott a rajtuk táncolóktól, hogy félő volt, szétesik. A legötletesebb kocsik a rajzfilm adaptációkon alapultak, például volt Lucky Luke és Alice Csodaországban. Robi nagyon elégedett volt az édesség esővel, rengeteg cukrot és chipset, pattogtatott kukoricát gyűjtött be. Sőt, még mi is felnőttek. Én éppen a programot olvastam, amikor az újságomra hullott egy zacskó kukorica. Gy-t is többször eltalálták.

Az igazság napja

Ma van a Perecvasárnap, amit szerte ünnepelnek Luxemburgban. Már napok óta hatalmas pereceket, főleg édeset árulnak a közértekben és mindenfelé az út mellett. A hagyomány szerint most vasárnap a fiatal fiúk a szivük választottjának perecet adnak szerelmük zálogául. Ha a lány viszonozza a szerelmet, akkor három hét múlva (nem sietik el!), azaz húsvétkor tojással hálálja meg az ajándékot.

Ma délután minden bolt nyitva lesz, hogy ne csak perecet tudjunk ajándékozni. Az ilyen rendkivüli nyitvatartás miatt pedig a helyi tömegközlekedés is ingyenes.

Matekverseny

Robinak jövő hét péntektől lesz a matekverseny Berlinben. Ma kaptunk tájékoztatást a programról, ami úgy indit, hogy például pénteken semmi matek nem lesz, hanem csak városnézés és megnézik a technikai múzeumot. Aztán szombaton egy kicsi verseny, jól elosztva a nap folyamán. Vasárnap már csak eredményhirdetés.

A gyerekek a házigazda iskolába járó gyerekek családjainál fognak lakni. Robi befogadó csaláldjával már felvettem a kapcsolatot, lehet, hogy még találkozni is fogunk tudni, mert Robit Berlinből Pestre fogom vinni, a verseny után indul a tavaszi szünet!!!

A 7-es, ami 6-os

Múlt héten az éves fogorvosi látogatásomat tettem. Egy dán fogorvoshoz járok, a városközpontban rendel. Általában a 7-es busszal megyek, pont ott áll meg a rendelő előtt. Múlt héten is igy mentem, még ki is néztem a menetrendet, mert a 7-es nem egy sűrű járat. Már éppen az én megállóm következett, amikor a belső képernyőn hirtelen azt irták ki, hogy 6-os busz. És tényleg, teljesen márs nevű megállók jöttek. Mire felocsúdtam, már jó messze jártunk a rendelőtől. Nagy nehezen visszataláltam, de persze egy kicsit késtem.

Most hétfőn vissza kellett mennem, már tudtam, hogy 6-osként fog a 7-es járni. Az itteni tömegközlekedési vállalat internetes oldalán persze semmi info, a megállókban szintén semmi info. A buszon sem mondja be a sofőr. Minek is, olyan kicsi ország, annyira messze nem vihet a busz. Szóval  egy kanyar után megint 6-os busz lettünk, de most már ki sem volt irva. Az utazó közönség mint riadt verebek szaladtak az ajtóhoz és egymást kérdezgették, hát ez mégsem 7-es busz.  Aztán megfeleződött az utazóközönség, de semmi kiabálás, vagy méltatlankodás nem volt.

Osztálykirándulás

Azért jó itt Luxemburgban iskolásnak lenni, mert minden évben másik országba lehet menni osztálykirándulásra. Két éve Robiék Franciaországban voltak, tavaly Belgiumban és az idén... Angliában. Komppal keltek át Calaisnál és Doverben szálltak partra. Onnan csak néhány kilométerre volt a szállásuk, Rippledownban, egy ökotáborban.

Még indulás előtt jól felpakoltuk Robit mindenféle rágcsálnivalóval, hátha nem lesz rendes étel (persze volt és nagyon izlett neki). Most pénteken, amikor megjött megrökönyödve tapasztaltuk, hogy a táskájában érintetlenül hevernek a rágcsálnivalók. Ennyire jól nem főzhettek a táborban, hogy hozzá sem nyúlt a chipshez. Végül kiderült a nagy rejtély. Első nap le kellett adniuk a táskájukat és ő elfelejtette kivenni a rágcsákat, utána pedig már nem fért hozzá a táskához.

Péntek délután mikor megérkeztek, előbb egy szokásos panoráma busz állt meg a parkolóban, utána nem sokkal pedig egy kisebb busz. Robi elmagyarázta, hogy a kisebbikben ültek a gyógyszeres gyerekek, akiknek valamilyen gyógyszert kellett szedniük az út alatt, például allergiára. Aztán azt is megtudtuk, hogy az egyik benzinkútnál elhagytak egy gyereket. Az úgy történt, hogy még a kisbuszról szállt le és átkéredzkedett a nagybuszra. Aztán már csak útközben vették észre, hogy egyik buszon sincs. Na, ekkor a kisebbik busz visszafordult érte...

Nyolc fontot adtunk neki, azt viszont nagyon szépen elköltötte, csak húsz pennit hozott vissza. Vett magának egy aranyos kis plüss halat (még odafelé a kompon) és nekünk pedig egy régi pénzérmét. A maradékon innivalót vett magának.

Medvetánc

A mai edzés a technikára összpontositott, tanultunk is néhány hasznos fogást, amihez sem erősnek, sem gyorsnak nem kellett lenni. Az óra végén általában birkózást szoktunk venni. Ma sajnos rájött az edző, hogy nem férünk ennyien el, ezért páronként a pást közepén kellett a tudásunkat bemutatni. Én megint az angol anyukával. Lisával voltam. Vele biztonságban érzem magam. Ő sem üt nagyot és én sem, nem szoktunk egymásban kárt okozni. A gyakorlatok többségében a "technikára" szoktunk összpontositani, annak is az elméleti részére.

Na, most jött a birkózás és udvarisan minden párt magunk elé engedtünk. Sajnos, azonban nagyon kevesen vagyunk ahhoz, hogy észrevétlenül csak úgy meglógjuk a feladatot. Az edző minket szólitott a pástra. Mi felálltunk és kedvesen megragadtuk egymás vállát és körbe-körbe mentünk. Egy menet három percig tart és általában a 10. másodpercben már a földön vannak a párok. Az edző egy kis ideig nézett minket, majd szólt, hogy nem táncról volt szó, majd közölte, hogy beáll és ketten vagyunk ő ellene. 10 másodpercen belül mind a ketten, mint két zsák krumpli hevertünk szanaszét a páston.

Luxemburgi nyelvóra, a komplikációk

Na, most pénteken elkezdődtek a komplikációk. Eddig nem tűnt nehéznek a nyelv, viszont most új szabályt tanultunk. Az N-szabálynak hivják. Ez egy kiejtési szabály, amit irásban is használnak. A lényege, hogy az N hangot nem kényelmes mindig kiejteni, ezért olyankor nem is ejtik. Például, ha mássalhangzó jön az n hangra végződő szó után. Kivéve a d-h-t-z hangokat, amikor azért nem annyira kényelmetlen a kiejtés, olyankor kiejtjük az n-t. Na, amikor nem ejtjük, akkor irásban sem irjuk. Ez igy lehet, hogy egyszerűnek hangzik, de csak az bennszülötteknek az, nekünk nem anyanyelvieknek egy rémálom. Ugyanis egy csomó nyelvtani végződés is eltűnik. De azért tudni kell a nyelvtant, hogy tudjuk, hogy mi és miért tűnt el a szó végéről...

Sport hétvége

Szombaton a szokásos karate edzéssel kezdtünk. Az anyukák száma közben 4-re emelkedett, megjelent Emanuele anyukája is. Neki rögtön mondtam, hogy nem leszek vele párban, mert róla tudom, hogy sokat edz. Ráadásul beszéltünk a hét elején és neki nagyon tetszett, hogy bokszolunk is. A másik új anyuka megjelenésében nem volt semmi különös, talán kissé alacsonyabb mint az átlag és kissé szálkásabb is. Az edző feltette a szokásos bemutatkozó kérdését, hogy vajon mennyire is edzett  anyuka kérem? Anyuka erre azt válaszolta, hogy hát a munkája miatt azért ő edzettnek tartja magát. Tűzoltóként dolgozik ugyanis. A következő kérdés az volt, hogy karatézott-e már. Természetesen igen volt a válasz. Ekkor már 200%-ban biztos voltam, hogy vele sem leszek párban.

Megint a szokásos brutális bemelegitéssel kezdtünk, 100 darab rúgás, 100 darab kenguru ugrás. Utána jött a meglepetés, az edző elkiáltotta magát: "Kigyó". A gyerekek már tudták miről van szó, levágták magukat a földre és elkezdtek kúszni. Én és Lisa (az egyetlen anyuka, aki hasonló kondiban van mint én) szépen leheveredtünk a földre és próbáltuk a tömeget utolérni. Mozgásilag nem nevezném magunkat kigyónak, inkább meztelen csigának, bár azért ruha volt rajtunk. Ha már a ruháról esik szó. A legleső alkalammal azért szólt rám az edző, mert fülbevalóm volt. Sporthoz nagyon kicsit hordok, alig látható. Bezzeg a másik anyukának nem szólt. Most az új lila felsőmben voltam, erre szólt, hogy pirosat hordjunk, hogy egységesek legyünk (ez az iskola szine is). Körbenéztem, egyik anyuka sem hordott pirosat. Miért mindig nekem szól, taláa azt hiszi, hogy én vagyok a divátdiktátor az anyukák között?

Az edzés legpozitivabb része, hogy utána beülünk Robival a közeli cukrászdába. Most rendesen megebédeltünk, főleg, hogy tudtuk, otthon nincs semmi kaja (csak tészta, de az mindig van). Robi hamburgert kért, ezzel ez a hely feljött a harmadik helyre. Robi hamburger sorrendje a következő: 1. Chi chi's 2. Namur 3. Burger King.

Vasárnap délelőtt Bence kimozditása volt a cél. Két hete nyilt egy mászófal az uszodánkban, oda jelentkeztem be próbaórára. Gondoltam, ha én is megyek, akkor ő is kénytelen. Nekem van egyébként egy kis tériszonyom, szóval magam miatt biztos nem mennék. Nyolcan voltunk a csoportban, és két edzőt kaptunk,  egy középkorú férfit és egy Bence korabeli lányt, Runat.

Először is megkaptuk a felszerelést, ami állt a cipőből és a heverderből. A cipőt egyből mindenki visszaadta, hogy kicsi. Mire mondta az edző, hogy az a jó, a lábfejnek összehúzodva kell lennie. A hevedert már hamar felhúztuk magunkra és elégedetten néztük egymást. Az elégedettségünk nem tartott sokáig, mert az egyik segédedző hamiskás mosollyal az arcán megjegyezte, hogy a hevederrel várjuk meg az edzőt, mert szinte mindenki rosszul vette fel. Majd tovább kuncogott magában, na, neki már sikerült jó napot szereznünk.

Na, ez a falmászás úgy néz ki, hogy van rengeteg különböző szinű és nagyságú bütyök egy hatalmas egyenes vagy befelé dőlő falon. Na, ezeken a bütykökön kell felmászni. Egy-egy szin, egy-egy útvonalat jelez és az utak más-más erősségűek, az első alatt van egy szám az jelzi. Sőt az is rajta van, hogy ki mászta meg először.Először csak azt tanultuk, hogyan kell lejönni. Ez a legegyszrűbb részz. Le kell kiabálni hogy "sec" franciául vagy "take me in" angolul és akkor a biztositó el kezdi leengedni a kötelet. Lehet saját magunknál nehezebb embert is biztositani, kb. 25%-os különbségig.

Természetesen Bence kezdett és majdnem felmászott a tetejére, úgy kellett szólni, hogy most nem a magasság a cél. Utána jöttem én, csak egy kicsit másztam és nagyon izgultam, hogy Runa meg tud-e tartani (alacsony és vékonyka). Megtudott. Utána Bencét biztattam, hogy akkor rajta, másszon csak. Meg is csinált jó néhány útvonalat, persze a nehezebbek közül. Persze aztán elfáradt és igy kénytelen voltam én is mászni. Nagyon meglepődtem, de nekem is sikerült két könnyebb útvonalon teljesen felmennem. Egyébként felfele nem vészes, mert csak arra figyeltem, hogy mire lépjek, vagy fogjak. Aztán amikor a tetőn voltam és szóltam, hogy megyek le, na akkor azért az egy kicsit magas volt.

Az óra legvégén a vizszintes falat próbáltuk. Bence a függőleges részén hamar felment, de a kanyarnál megállt. Már nem birták az ujjai. Sebaj, reméljük, hogy megszerzi az engedélyt (5 órás tanfolyam után adják) és utána mehet mászni. Persze nem egyedül, mert aki biztositja, annak is kell engedély. Most fűzzük egy barátját, hogy csinálják meg együtt...

Szombati karate

Kezembe vettem a fiúk sportolását és ennek jegyében meghirdettem magamban a "sportolj vele, úgy talán lesz kitartása" akciót. Programom első lépéseként Robi beirattam az iskolai karatéra, ami szombat délelőttönként van és szülők is mehettek.

Az első félévben nagy sikere volt a vegyes irányzatú karaténak, Robi lelkesen mesélt az edzőről (akit egyszer, "véletlenül" orron vert) és mutogatott beállásokat. Az történt ugyanis, hogy az iskola nem kapott uszodai helyet, ezért úszás helyett berakták a karatét.

Szóval ripsz-ropsz beirattam Robit és magam is. Most hétvégén volt az első edzés és hamar kiderült, hogy nem is karatéról van szó, hanem önvédelemről és ennek keretében főleg bokszolni és thai bokszolni fogunk (vagyis nemcsak ütünk, hanem rúgunk is). Amikor megérkeztünk a suliba, a teremben kb. 10 nagyon élénk, sőt hiperaktiv gyerek, többség lány, szaladgált le-fel. Az edző egy izmos, de magasságában kihivásokkal szembenéző középkorú férfi. Rajtam kivül még egy felnőtt volt, az edző segédje, egy drabálisan nagy darab apuka. Én rögtön eldöntöttem, hogyha önvédelemre kerülne sor, akkor szaladni fogok. Szerencsére az utolsó pillanatban jött egy másik anyuka is, igy vele voltam párban.

Az edzés bemelegitéssel kezdődött, ami állt 100 darab magas térdes rúgásból (per láb), 100 darab kenguruugrásból és hasonlóan kis számú erősitésből. Utána jött némi elméleti oktatás, hogy hová kell ütni és miért (ha mégsem tudnánk elszaladni). Ezután bokszkesztyűket húztunk és elkezdtük egymást csépelni. Szünet után pedig megpróbáltuk egymást eltolni, kés elől elugrani és tigrisbukfenccel esni. Na, ez utóbbi nekem egyáltalán nem ment, én lényegébne palacsintaként forgok. Viszont azóta komoly izomlázam van a vállamban. Mentségemre legyen mondva, hogy Robi ma mondta, hogy neki is izomláza van, hasonló helyen.

A legjobb az edzésben a közelben lévő cukrászda, ami meglepetésemre még szombaton is egész nap nyitva van. Ide húzodtunk be egy kis italra és sütire, hogy visszaegyük az elveszett kalóriánkat.

A nürnbergi dió

Megint megálltunk hazafelé Nürnbergben, nekünk nagyon tetszik ez a város, sőt nagyváros, több metróvonala is van. De erről majd később.

Most a Dokumentationszentrumot néztük meg, a szállodától gyalogló távolságra volt. Onnan pedig a városba mentünk. A múzeum előtt van a 36-os busz végállomása, a sofőrtől kérdeztük, hogy megy-e a központba. Mondta, hogy igen és üljünk csak fel bátran. Ez azonban nem ment olyan könnyen, mert már az ajtóban el kezdett beszélgetni velünk. Amikor pedig kiderült, hogy Luxemburgból jövünk (ergó ezért beszélünk németül, de mégsem olyan jól...), akkor pedig különösen barátságos lett. Gy.-t lehivta a busz elé és miközben elszivott egy cigit lenyomott egy komplett idegenvezetést, sőt még éttermet is ajánlott.

Tőle tudtuk meg, hogy a város főterén álló kúthoz legenda is fűződik. A kút keritésén van egy arany karika, aki azt megdörzsöli háromszor, az gazdag lesz, de sok irigye lesz. A kút másik oldalán pedig egy fekete karika lóg, aki azt megdörzsöli, jó ember lesz. Persze a kút nagyon diszes, nehéz megtalálni a fekete karikát. És magasan is van. Végül Robi mind a kettőt megdörzsölte.

Aztán lejárt a buszvezető pihenője és elindultunk. A második megállónál hátraszaladt hozzánk és mindannyiunknak adott egy-egy szem diót. Nagyon meghatódtunk. Mikor leszálltunk a központban, már régen tele volt a busz, mi azért jó hangosan köszöntünk neki. Aztán elrohantunk kolbászozni.

Estefelé gondoltuk, hogy visszaindulunk a hotelhez. Ki is néztük a térképen, hogy két hév is jár a mi megállónknál, az S2 és az S3 is. Ez utóbbi indult előbb, gyorsan felugrottunk rá. Kicsit bizonytalanok voltunk, hogy jó irányba megy, de teljesen rendben volt az irány. Egy kisebb probléma akadt csak. Nem állt meg a megállókban. Egyikben sem. Abban sem, ahol mi le szerettünk volna szállni. Csak szomorúan néztük az elsuhanó állomásunkat. Végül az egyik elővárosban állt meg, ott gyorsan leszálltunk és visszamentünk a főpályaudvarra. Ekkor már másodszor láttuk az állomásunkat. Szóval az történt, hogy ez a fránya S3 valami express járat lehetett. Végül a másik vonallal sikerült a szállodába visszajutni.

Vadászat a vörös rózsára

Bence már két hete közölte, hogy ma nálunk alszik a szlovén barátja, Karl. Karlról annyit kell tudnunk, hogy nem egy izgulós fajta, amolyan nyugodt gyerek. A bizonyitványa sem szokta izgalomba hozni, a szüleit annál inkább... De kifejezetten kedves gyerek és nagyon szereti a túrógombócot.

Na, azért van ez a pizsama parti ma, mert holnap Valentin nap. Én eddig azt gondoltam, hogy ez amolyan kereskedők ünnepe, adjunk már el valamit februárban is. Be kell látnom, hogy tévedtem. A Valentin nap a tinik ünnepe. Mind a két fiúnak van barátnője, ezért elhatározták, hogy holnap reggel rózsákkal felszerelkezve együtt mennek majd suliba.

Ma suli után be is mentek az Auchanba, amiről hamarosan tudomást szereztem, mert kétségbeesve hivtak. Nincs vörös rózsa. Van fehér, rózsaszin és sárga (de azt tilos venni, mondta Bence, mert az csak barátságot jelent). Szóval jött a kérdés, hogy lehet máshol virágot venni. Luxemburg nem Budapest, itt csak néhány nagyobb bolt van nyitva 8-ig, a többség hatkor bezért és már majdnem hét óra volt. Végül logikai alapon arra jutottam, hogy a raktáron még biztos van nekik rózsájuk, lehet, hogy csak elfogyott és már nem raktak ki. Átirányitottam a fiúkat az információhoz és nemsokára jött az örömteli telefon. Van vörös rózsa, egy elkülönitett, akciós részre rakták és nem a virágokhoz. Vettek mind a ketten egy-egy szép hosszú vörös rózsát iloveyou felirattal. Helyes kis vizes kapszulában van, mint az orchideák. A fiúk kérdezték, hogyan szállitsák, kivegyék-e a csomagolásból. Rögtön szóltam, hogy ha szeretnék, ha túlélné a rózsa a holnapot, akkor ne piszkálják ki a virágbarát csomagból.

Este persze mind a két fiú elvonult a szobába. Gondoltam, hogy valami filmet néznek, mert arról is szó volt. De nem. Bence egyszer csak kirohant. "Olvasd el, anya, szerinted ez jó? Mind a ketten ezt irtuk." Egy üdvözlőlap volt nála és benne saját kezűleg irt vers (amit a netről szedtek le). Karl három versecskét irt a lapra, de ők már másfél éve járnak. És itt még nincs vége. Megyek be a szobájukba, hát két hatalmas doboz (természetesen piros) csoki volt még félretéve a lányoknak.

Holnap tanitás van, ezért kérdeztem tőlük, hogyan fogják átadni ezt a sok mindent. A terv az, hogy a szekrényeknél várják a lányokat és az első óra előtt odaadják az ajándékokat.

Van remény, lányok, még van romantika!

Luxemburgi nyevlóra 2.

A luxemburgi nyelvórák mindig önbizalommal töltenek el... mármint a német tudásom felől. Azt kell, hogy mondjam, hogy a németek sem tudnak rendesen németül. Most már rendszeressé vált a vita a németek között a német szavak neméről... Szóval ezúton üzenem a németül tanulóknak, akiket otthon a német nyelvtanárok csúnyán félrevezetnek, hogy teljesen mindegy, hogy milyen nemű egy szó.

A luxemburgi nyelv pedig cseles. Már egy hónapja a kiejtést vesszük, ami a magánhangzók és azok kombinációját jelentik. A tanárunk azt mondta, hogy a nyelvtan ugyanaz mint a németben, szóval arra kevesebb idő is elég... Szóval a kiejtésre visszatérve, a kulcs magánhangzó az e.  De van belőle umlautos e is, ami ö kiejtve. Viszont egy szóban az e ha nem hangsúlyos, és többnyire nem az, akkor azt is ö-nek kell ejteni. A másik ok, hogy az umlaut túl sok pontozást jelentene, ezért az nem rakják ki, ugyis tudja mindenki (kivéve, aki nem született luxemburgi), hogy az is ö csak e-nek irjuk.

Példa:  e bëssen

Ejtve: ö bössön vagyis haha minden magánhangzó ö, de csak a hangsúlyoson van jelölés

Németül: ein bisschen

Azért hasonlit a németre...

Nemcsak testőr

Eddig azt hittem, hogy csak body guardok, vagyis testőrök léteznek ebben a szóösszetételben angolul. De nem. Robi ma mesélte, hogy ő egy reading body, vagyis "olvasó őr" az iskolában. A héten ugyanis könyvhetük van, minden az olvasásról szól. Nagyon ügyesen csinálja a suli, ilyenkor rengeteg előadás van és meghivnak neves gyerekirókat is Angliából.

A nagyobbak a kisebbeknek felolvasnak órán. Robi mesélte, hogy milyen picik a másodikosak (már régen elfelejtette, hogy ő is volt másodikos) és, hogy nagyon kell mosolyogni, hogy odacsalogassák őket az olvasáshoz. Miután felolvasta a kiválasztott könyvet, utána el is szokta magyarázni, hogy miről szólt. Sőt, ha méretek vannak benne, pl. hogy a dinó foga egy méter, azt meg is mutatja.

A könyvhét másik fénypontja, amikor vásárolni lehet. Már hétfőn elkért tőlem 10 eurót. Ma még kért ötöt, hogy még ugyan nem vehettek semmit, de igen nagy a választék és több pénzből többet tud venni. Ez kétségtelenül igaz, tehát adtam még neki egy kis pénzt. Mivel Bence minden héten minimum egyszer jelentkezik egy tizesért, ez az évi egy könyvvásár simán belefér.

Anya, nézd mit csináltam neked...

Ezzel fogadott tegnap Robi, amikor hazaértem. Már az ajtóban állt úgy várta, hogy végre elforditsam a kulcsot és belépjek. Egy fényképet nyomott a kezembe, ő volt rajta és egy  2014-es naptár, az Auchanban csinálta. Kedvenc időtöltésünk ugyanis, hogy a fotógéppel animált fényképeket csinálunk róla,  valamilyen aktuális mesefilmmel a háttérben, a fotógépben kész sablonok közül kell csak választani, bedobni a pénzt és kész.

Na, mindezt ő most egyedül csinálta, ugyanis a héten kiséret nélkül jár haza. Szóval nagyon meglepett a fényképpel, nem is tudom, hogy mióta készül rá és hogy milyen bátor, hogy egyedül nekivágott a dolognak.

Szamár vagy kakas?

A fenti dilemma Diekirch nevű luxemburgi városkában merült fel. A város egyébként a söréről hires országszerte. Néhány hónapja azt történt, hogy a városvezetők gondoltak egyet és a város jelképének, a szamárnak kerestek egy látványos helyet. Az egyik templom szélkakasát cserélték le a szamárra. Mondjuk látni, hogy itt nem a szociális gondok szerepelnek az első helyen az önkormányzat tennivalói között.

A történetnek ugyanis folytatása lett. Bár a városban mindenki örült, hogy a szamár ilyen remekül látható helyre került, a dolog nem maradt észrevétlen itt a fővárosban sem. A kulturális minisztériumnál a szamár megbukott. A miniszter azt kifogásolta, hogy a templom műemléképület és nem lehet csak úgy bármit a tetejére biggyeszteni. Tehát, szedjék csak le az a szamarat a tetejéről. A vita megindult, mert az önkormányzat ellenállt, véglülis az ő szamaruk és az ő templomuk.

És most jön az újabb csavar a történetben. Időközben választások voltak és új csapat került az ország élére és más lett a kultúrális miniszter is. Szemfüles újságirók rögtön meg is kérdezték, hogy mi lesz a szamárral. Mire a miniszter azt válaszolta, hogy neki ilyen hülyeségre nincs ideje és ő egyáltalán semmit sem hajlandó foglalkozni az üggyel. Nagyon szimpatikus. A szamár marad.

Konyhatechnológia óra

Food Technology. Természetesen ez az óra is Robiéknál van, például ma is volt egy. Kérdeztem is, hogy mit főztek vagy sütöttek. Mire Robi azt válaszolta, hogy gluténmentes süteményt. Azt hittem először rosszul hallottam és gyümölcsöst akart mondani, de nem. Gluténmentes citromtorta. Még hozzátette, hogy "bocs, anya, nagyon finom volt, megettem". Mert haza szokta hozni, hogy meg tudjam kóstolni. Megkérdeztem, hogy tudja-e, hogy mi az a glutén, persze tudta és azt is elmondta, hogy a tanárnő glutén érzékeny, elmagyarázta nekik a tüneteket és, hogy mit nem ehet.  Robi a csodálkozó tekintetemet látva még kegyelemdöfésként azt mondta: "Hát ezért hivják konyhatechnológia órának és nem csupán főzésnek."

Ezek után csak félve jegyzem meg, hogy ők nem éneket tanulnak, mint mi annak idején, hanem zene technológiát (music technology). És hogy mit csinálnak a nem ének órán? Hát például filmzeneszerzést tanulnak.

Liichtmëssdag

Február első vasárnapja a Lampionok napja Luxemburgban, kicsit olyan mint egy előfarsang. A gyerekek saját maguk készitette papir lampionnal járják a házakat és édességet kérnek. Az amerikai halloweenre is nagyon hasonlit ez a szokás, de itt nem öltöznek be. Az ünnepség eredete évszázodokkal ezelőttre tehető, a földművesek lámpásokkal járták a földeket és Szt. Brigidhez fohászkodtak, hogy áldja meg a földjeiket. Ebből a szokásból származik a Lámpások napja, a gyerekek régebben szallonát és borsót kértek, de ma már nagyon csodálkoznának, ha ezt kapnának. Az édességnek jobban örülnek.

Konferencia Londonban

A héten Londonban jártam. Igen, megint, de most céges keretekben. Ennek egyik nagy előnye, hogy gyönyörűséges szállodában kaptunk szobát, a City kellős közepén. A fürdőszoba akkora volt, mint egy rendes szállodában a szoba. A szálloda épülete régi és gondolom a felújtásnál a hangszigetelésre nem gondoltak, ugyanis, minden hang átjött a szomszéd szobákból és a folyosóról is. A reggeli nem önkiszolgáló volt, hanem étlapos. Az egyik kolléganőm francia piritóst kért (French toast). Azt hittük, hogy ez amolyan sonkás melegszendvics lesz, franciául croque monsiuer. A pincérnő meglepetésünkre azt mondta, hogy "megkérdezi a séfet, hogy ismeri-e a receptet". Na, ezen nagyon mosolyogtunk, ennyire nem lehet ez bonyolult. Kisvártatva visszajött a pincérnő, hogy jó hire van, fog menni a francia piritós. És nem sokára meg is kaptuk: lényegében bundáskenyérről volt szó, de édesen. A francia megfelelője a pain perdu, vagyis "elveszett kenyér". Hát, jobban jártunk volna, ha elvesztették volna...

Egy ügyvédi iroda konferenciatermében voltak az előadások a 10. emeleten. Csodálatos volt a kilátás, még az eső ellenére is. Alig vártuk, hogy a résztvevők megritkuljanak a kávéző részlegen, hogy fényképezni tudjunk. A másik nagy felfedezésünk a női mosdó volt, több luxus szálloda mosdója is elbújhatott volna mellette. Pamuthatású törlőkendők, lxuus folyékony szappan és szuper illatú kézkrém.

Flash, a sárkány

Robi újabb versenyt nyert az iskolában. Az iskola névadó sárkányának kellett nevet adni, ő a Flash nevet választotta, minden betű egy tulajdonságnak felel meg:

F=friendly
L= loves learning
A= adaptible
S= sporty
H=happy

A jutalma pedig egy nagy pülss sárkány volt, amit az alsós osztályok előtt adtak át neki.

Matekverseny

Még karácsonykor kaputnk egy kérést Robi iskolájából. Lesz tavasszal egy nemzetközi iskolák közötti matekverseny és a legjobb matekosokat elkezdik felkésziteni rá. A két osztályból 10 gyereket választottak be a felkészitő csapatba, 6 lányt és négy fiút. Múlt héteén volt az utolsó óra és most hétfőn hirdettték ki a csapatot, ugyanis csak 4-en mehetnek a versenyre. Délben kaptam az emailt az iskolából, hogy Robi beválogatták. Nagyon örültünk neki, mert nem számitottunk rá, nagyon erős ugyanis a mezőny, rengeteg zseni indiaival.

Robinak még korábban azt igértem, hogyha bekerül a csapatba, akkor veszek neki egy 5 kg-os Nutellát. Azért csak 5 kg-ot, mert ez a legnagyobb csomagolás, lényegében egy vödör. Végül egy kisebb csomagot választott és melléje egy nagyon szép töltőtollat.

A verseny április 2-6 között lesz Berlinben, de ennél többet nem tudunk. Némileg ez boritja a tavaszi szünetet, amire már megvettem a repülőjegyeket, de sebaj, nagyon büszkék vagyunk Robira.

Világszenzáció

Napközben mindig bele szoktam nézni a helyi újsjágba, L'Essentiel a neve. Ezen jól lemérhető, hogy az ittenieknek kevés problémájuk van. Ma az egyik hir körülbelül igy hangzott:

Felrobbant egy tehénistálló

A nem megfelelő szellőzés miatt felhalmozódott a tehenek fingja, majd a felgyülemlett metán miatt felrobbant egy tehénistálló Németországban. Egy tehén súlyosan megégett.

Biztos hamarosan megjelenik a magyar sajtóban is, bár ott a szines hirek között.

Luxemburgi nyelvóra

Beiratkoztam luxemburgi nyelvleckére, a munkahelyemen tartják, ebédidőben. Az első alkolommal bejött a tanár és rögtön beszélni kezdett. Nagyjából éretettem, de furcsa érzésem volt. Igen, luxemburgiul beszélt. Nagyon közel áll a némethez, de mégsem az.

Egy példa:

németül:               ich habe eine Frage
luxemburgiul:      ech hunn eng  Fro

szóval azért hasonlit...

A legjobb az, amikor a szavak nemét kell kitalálnunk. A csoportban mindenki német, vagy németül tudó. A tanár mondta, hogy általában a német nyelvben meghatározott nemű luxemburiul is a szó. Én mint magyar ezeken a találgatásokon nem veszek részt, főleg, hogy felfeldeztem, legnagyobb csodálkozásomra, hogy a német nem biztosak a nemekben. Már többször vitatkoztak azon, hogy milyen nemű egy bizonyos szó németül, pl. a Madchen. A vitában rám is néztek, hogy foglaljak állást, de csak annyit mondtam, én magyar vagyok. Ha ők nem tudják eldönte, ami szerintem nagy szégyen, akkor én mint kivülálló nem fogok beleszólni.

Most pénteken az is kiderült, hogy bármilyen kicsi is Luxemburg, nem ejtik egyformán a szavakat, ebben a kis országban is vannak nyelvjárások...jaj....

London

A január elég eseménytelen hónap itt Luxemburgban, ezért még novemberben vettek repjegyeket Londonba és persze foglaltam egy szállodát is. Robinak három éve nem jött be a város és azóta is csak elkerülendő tényként emliti, de a Globe Szinház érdekelte, tanultak róla. Nem is csalódtunk, Robinak nagyon tetszett, hogy mindenki angolul beszél és micsoda gyönyörű akcentussal. Bencének most a svéd akcentus jön be, azt gyakorolja. Ma a biológia házit is svéd akcentussal mondta fel.

Szóval London, most mindenkinek nagyon tetszett. Csak egy apróbb malörünk volt, Bence összes ruháját Luxemburgban hagytuk. Igy aztán szombaton ahelyett, hogy magamnak vásárolgattam volna, Bencének néztünk másik pólót és miután a farmernadrágja és szétment rajta, nadrágot is kellett neki venni. Végül sikerült mindent beszerezni, de  ezzel elment a délután.

Este egy remek kinai étteremben vacsoráztunk. Nagyon örültem, hogy a fiúk mindent kipróbáltak, bár  a pálcikával evés annyira nem jött be nekik. Előző este egy olasz étteremben voltunk, persze a pincér magyar volt. Egyébként a szállodában a recepciós is magyar volt, lassan nem kell angolul tudni, ha az ember Londonba megy...

A Globe Szinházban a vezetés egyszerűen szuper volt. Az idegenvezetőtől megtudtuk, hogy minden fából van. Az aréna részben nagyon olcsó a jegy, mert ott állni kell és persze akkor is van előadás, ha esik, persze esernyőt nem lehet nyitni. Az arénában állók résztvesznek az előadásban, például ők a tömeg. Minden darabot eredetihez hasonló kosztümben játszanak, ami azért figyelemre méltó, mert a ruhákon nincs cipzár és gomb, mert Shakespeare idejében sem volt. Az idény tavasztól őszig tart, mert akkor van csak elég jó idő a szabadtéri játékhoz.

Karácsony

A karácsonyi nagyon szép itt Luxemburgban, illetve a környező országokban. Most különösen tetszett Metz, Franciaországban. Sikerült a vendégeinket azzal riogatni, hogy a metzi karácsonyi vásáron majd jól becsigázunk. Ezt csak viccnek szántam, de Robi egyszer azt mondta, hogy annyira gusztusosan eszik a csigát, hogy akár meg is kóstolná. Lehet, hogy jövőre még erre is sor kerül.

Most kifogtuk a Télapó felvonulást. Arra lettünk figyelmesek, hogy mindenki egy irányba néz és láthatóan vár valamire. Azt hittük, hogy a világitás felkapcsolására, de aztán egy másik utcában megláttuk a felvonuló kocsikat. A harmadik utcában pedig egy remek katonai zenekarba botlottunk bele, nagyon jól játszottak és utánuk megjelentek a különböző  pingvines és egyéb téli cukiságokat tartalmazó teherkocsik. Minden kocsit tarktor húzott, amelynek az elején fehér plüsmacik néztek a nagyvilágba. Jól megdobáltak minket cukrokkal is, Robi ezt is rettenetesen élvezte.

A másik nagyszerű látványossága Metznek a hógömb volt. Biztos ismeritek, az a fajta, amit ha felrázunk szállnak benne a hópelyhek. Mindez életnagyságban, bele is lehetett menni és fényképezkedni. Persze, fényképezkedtünk is.

A karácsonyi szünetre megint autóval utaztunk haza. Egyre jobban bejön, ha megszakitjuk az utazást és megállunk egy estére. Most Nürnbergre esett a választásunk és nem csalódtunk. A várost belengi a lebkuchen és a kolbász illata. De a városban lépni nem lehetett, annyi ember volt benne. Valamilyen őrült még egy Shalke 04 meccset is rászervezett a karácsonyi vásárra. A drukkerek hatalmas tömegekben mozogtak és nagyon hangosan énekeltek. Barátságosak voltak, de azárt nem akartunk az útjukba kerülni.

A karácsonyi szünet otthon remekül telt, jó sokat ettünk. Kicsit több alvás még jobb lett volan...