Hull a hó, hull a hó, mesebeli káosz

Hétfő reggel nagy meglepetésként értem meg a hóesést. Eddig mindig sikerült enyhébb éghajlatú országba költöznünk, most ezt valahogy elvétettük... vagy utolért minket is a klímaváltozás. Szóval hatalmas hóesés és a vele járó káosz itt Luxemburgban is. Hiába van pénz, hiába rendezettebbek az utak, a hó és a csúszos úttest az úr. Most különösen értékeltük, hogy gyalogló távolságra vagyunk az iskolától, közérttől.

Az egyik kollégám egy kisebb faluban lakik, nem túl messze a fővárostól. Pont tegnap lerobbant az autója, már nem tudott hazamenni vele. Sebaj, gondolta, majd busszal. A 8.20-as járat megállás nélkül húzott el a megállóban várakozó ámuló közönség előtt. Mivel a busz csak óránként jár, ez +1 órát jelentett a hidegben. A 9.20-as járat már rendben felvette a népeket. Igen ám, de amikor a kollégám faluja közelébe értek, akkor a sofőr bemondta a mikrofonba: mivel ma már 3 busz tört össze a falu felé vezető leejtőn, ezért ő most ezt a falut kihagyja. Na, ki is rakta a kollégámat és néhány utast egy körforgalomnál az országúton. Onnan még messze volt gyalog, de az utasok összefogtak és hívtak, rokont, barátot, akik aztán jöttek autóval és elvittek mindenkit.

Egyébként itt a városban járnak rendesen a buszok, még szőnyeget is raktak a felszálló ajtóhoz. Abban mindenki meg tudja szépen törölgetni a lábát, hogy ne vigye be a busz belsejébe. Természetesen, csak akkor ha már köszönt a sofőrnek.

Advent

Megkezdődött a nagy bevásárlás és evés, más néven advent. Itt a környékünkön úgy tűnik, hogy egyenlő hangúlyt fektetnek mind a kettőre. Az otthonihoz képest jelentős különbségnek látom, hogy nemcsak a vásárlás a lényeg, hanem az evés-ivás. Ez utóbbi az adventi piacokon zajlik, ami minden magára valamit is adó városkának, falucskának van. A fő vonalt a forralt bor (alkoholmentes is, vagy ahogy egy német pincértől hallottuk "ohne musik"), gofri, palacsinta képviseli. Aztán persze jönnek a helyi szokások... szombaton Metzben jártunk, a francia oldalon. Itt nagy mennyiségű csokoládét és cukorkát árultak. A talponállókban pedig a szokásos kolbászok mellett, volt egy csigás is... Ez természetes, ahogy sétál az ember fia vagy lánya az adventi vásárban, egyszer csak azt mondja magában, ennék valamit... hm, mi legyen az... ami jól csúszik (szó szoros értelmében).... együnk egy kis csigát!

De nézzük meg, mi van a német oldalon, ugyanis ma meg Bernkastelben jártunk. A németeknél a rösztit (reszelt krumpli olajban kisütve) eszik almaszósszal. Erről nekem csak Halász Judit nagybecsű dala jutott eszembe, de nem készetett kóstolásra.

Bernkastel-Kues a Mosel partján fekszik, Budapesttől lopva az ötletet, az egyik oldal Bernkastel (ez a szebbik), a másik meg Kues. Van egy gyönyörű szép vára is a szőlőhegyek tetején, alatta a Mosel, a városka meg olyan mint egy mesebeli ékszerdoboz. Most mindez adventi fényben és pompában.

Meseváros

Miközben caplattunk felfelé a várba,német barátunktól megtudtuk , hogy itt a környéken mindenki részt vesz a szüretben. A tőkék sokkal sűrűbben vannak, mint otthon megszoktuk és jóval meredekebben is. Kiforrott technikával zajlik a szüret. A gyerekek, nők, fiatalok, alulról felfelé haladva szedik a szőlőt. Eközben a sarkukat mindig jól megtámasztják, többnyire egy kőben. Fentről lefelé haladnak a puttonyosok és gyűjtik a fürtöket. Állítólag a Mosel partján található a világ legmeredekebb szőlődűnéje is, kb. 65 fokos lejtőn.

Aztán még elrobogtunk a Kloster Machern-be, egy  közeli apátságba, amely természetesen bortermeléssel és sörgyártással is foglalkozik. Az étterem tágas és nagyon német, mindenki, még a nők, nénik és aggastyánok is hatalmas pohár és korsó mellett ették az óriási adagokat. A mi választásunk a fehérkolbászra esett, amit pereccel és édesmustárral szolgáltak fel (ein paar weisswürste mit süssem senf und laugenbrezel). Az étlap lényegében a helyi újság is egyben, nagyon ötletes és praktikus.

Robi felesége

Vacsora közben avatott be minket Robi, hogy milyen nemzetiségű menyem is lesz. Egy barátunk néhány hete komolyan próbálta rábeszélni egy japán feleségre, mert azok igencsak kiszolgálják a férjüket. Szóval Robi egyszer csak megszólalt, amikor a tésztát lapátolta: "Nekem nem lesz japán feleségem. Nem szeretem azokat a halas izéket". Akkor milyen feleséged lesz? Kicsit gondolkodott, majd ránézett a tányérre: "Hát olasz, azok jól főznek".... De aztán továbbgondolkodott:"Nem, nem olasz. Dán lesz, azok nagyon szépek. Anya, nehéz a dán nyelv?"

Az árus

Ma átjött hozzánk egy másik osztályról egy francia hölgy, a hóna alatt egy nagyobbacska kartondoboz. CD-ket árult, a fia egy rockbandában játszik. Annyira lenyűgőző volt a "sales pitch"-e, hogy vitték mind a cukrot:
- És milyen zenét játszanak? 
- Borzalmas, techno izé. Iszonyat még hallgatni is. Csak füldugóval elviselhető.
- És nyelvezete milyen? Ajándékba lenne.
- Jaj, hát elég durva a szövege. Tele van fuck, fuck-kal, de elég erős az akcentusuk, nem nagyon érteni.
- És mennyibe kerül?
- 5 euro, de igazából aszpirinnel együtt kellene adnom, mert eléggé megfájdul tőle az ember feje.

A kanyar

Újabb izgalmas és szépséges helyeket találtunk... ma Németországban jártunk. A Saar folyó egy teljes félkanyart   ír le Orscholz nevű városkánál. A helyiek egy teljes ipart építettek rá, kilátó, turistaútvonalak az erdőben, éttermek, játszóterek... Egy baráti társaságnál már javában ropogott a tábortűz. Ahogy közelebb mentünk láttuk ám, hogy a férfiak már javában itták a jó kis ... sört! Hát 3 fokban nekem nem a sörivásra van kedvem. A kilátóból megnéztük a kanyargó folyót:

Vigyázz Malvin jön a kanyar!

Egy rövidet sétáltunk még az erdőben, hosszabbat majd tavasszal vagy nyáron. Leereszkedtünk Mettlach városába, amely kerámia iparáról híres, a Villeroy  és Boch-nak itt van gyára és rengeteg boltja. Hát vasárnap lévén, természetesen semmi sem volt nyitva. Beszaladtunk ebédelni a Hattyú étterembe. Finom meleg kandallótűz és korrekt kiszolgálás várt minket. És óriás adagok. Ez valami német szokás, bárhová megyünk, lóadagokat adnak. De ez nem megy a minőség rovására, most is minden friss, a zöldség ropogós, a krumpli sem mirelit. És ennyiféle káposztát még sohasem láttam. Mindenhez adják a káposztát, lila, fehér, úsztunk a káposztában. Én ezt a helyi specialitást választottam (a hús disznóhús):

Mettlachi specialitás - káposztával

Esch-sur-Alzette

Esch a második legnagyobb város Luxemburgban. Szombaton amúgy is a főváros déli részén volt dolgunk, gondoltuk, hogy kinézünk egy kissé az ország déli csücske felé. Rákanyarodtunk hát az autópályára és épphogy elértük az utazósebességet, amikor már jöhettünk is le. Tényleg nem nagy ez az ország. A városon látszik, hogy ez már az iparvidék része, kevésbé elegáns és gazdag mint északabbra. Megnéztük a belvárost, terveztük még az akváriumot, de átépítik, így maradt az ellenállási mozgalom múzeuma. Útközben a sétálóutca közepén stílusosan a helyi kommunista párt osztogatta a szórólapjait. Természetesen kétnyevűt, franciául és németül. A múzeum felejthető, az egyetlen érdekes ötlet a főtémára kiírt grafitti pályázatra beérkezett művek kiállítása volt. Ez nagyban feldobta a statikus unalmat.

Gondoltuk, hogy átugrunk még Franciaországba, ami onnan már csak néhány kilométerre van, de főtinédzserünk "nem akarok Franciaországba menni" vonalra helyezkedett. Így nem mentünk. De aznap már voltunk Belgiumba!

Schokela, Knätschgummi & Brong Puppelcher

Vagyis Csokoládé, rágógumi és fekete babák. Ez a múlt héten megjelent luxemburgi mozifilm címe. Még azt hozzátenném, hogy dokumentumfilm és az amerikai katonák és a helyiek viszonyáról szól az ország 1944-es felszabadítása körül és után. Amolyan peep-show a háború alatti civiléletbe.. Az előzetese keltette fel az érdeklődésemet, luxemburgiul, németül és angolul beszéltek benne és az angolt franciával feliratozták.  Szerencsére a filmen már végig volt francia felirat, azért így könnyebb érteni a luxemburgit is (ami már majdnem német).

Tényleg csak azért mentem el, hogy elmondhassam láttam igazi luxemburgi filmet. De kellemesen csalódtam. Ez egy nagyon jó dokumentumfilm! Az első meglepetés akkor ért, amikor beérve a moziterembe alig találtam helyet (itt nem helyre szólóak a jegyek). A közönség rendkivül vegyes, 30-80 év között mindenki itt volt, aki nem Harry Potterre ment. Mellettem is két idősebb hölgy ült, akik a pikánsabb részeknél halkan kuncogtak.

És miről tud szólni egy nagyvásznas dokumentumfilm? Mindenről. Az életről. Ott kezdődik, hogy 1944 szeptemberében megérkeznek az amerikai katonák. És meg is szólalnak azok a katonák és elmesélik, hogyan osztogattak csokoládét és vette fel a tábornokuk a mikulás jelmezt (hogy ingerelte a szakáll és fájt a feje a sisaktól). A helyiek arról, hogy mennyire nem bírták a pálinkát az amerikaiak és hogyan kellett vizezniük, hogy ne rúgjanak be olyan hamar. A csokoládéról megtudtuk, hogy nagyon rossz íze volt (mind a két fél megerősített), de tele volt vitaminnal, ásványi anyaggal és akár tíz napig is túl lehetett vele élni. Rágógumi: folyamatosan osztogatták és persze folyton rágták, amit a helyiek a neveletlenség jelének tekintették. És hát persze a fekete babák... vagyis érintettük a tabu kérdést, a szexet is. Az amerikai és a német katonáknak is az alapfelszerelésük közé tartozott a gumióvszer (használati utasítással) és a fertőtlenítő szer. És hát persze a kisbabák, akik születtek, feketék, fehérek...

Rengeteg korabeli fénykép, filmrészlet és persze az interjúk. A ma egyszerű nyugdíjasai, a háttérben a telezsúfolt konyha, a rosszul exponált képek eklektikus keretekben a falon, miközben mesélnek meg-megállnak, szavakat, neveket keresnek. Ezek az emberek ott voltak és emlékeznek. Könnyedén beszélnek a háború lefolyásáról, a hétköznapjaikról, az amerikai csokiról és a táncról, mint a világ legtermészetesebb dolgai lettek volna.

Az egyik legérdekesebb elbeszélő Tony Vaccaro, aki végigfényképezte Luxemburg felszabadítását és utána a mindennapokat is. Még mindig átsüt az indulat, ahogy Eisenhowerről beszél az Ardenni csata kapcsán: "Miért neveztek el róla utcákat, tereket? Ilyen pocsék tábornokot" (Fényképet tőle itt)

És persze mire jó a fémsisak, amit az amerikai katonák hordtak:
- ebben mostak lábat
- ebben főzték ki a spagettit (egy másikban pedig melegítették a szószt)
- ebben keverték ki az oldatot a filmek előhívásához...

És itt a link a film előzeteséhez.

A csodatermő fa

Robi rajzolta le még tavaly Ági néni, a szuper rajztanárnő (mellesleg az iskola igazgatója is) óráján. Aztán a héten szembejött Robi fája a bankban, ahol mindig van valamilyen nyúlfarknyi kiállítás, fotó vagy festmény a legforgalmasabb folyosón, az étterem felé menet (Természetesen a hihetetlen méretű állandó kiállítás mellett mindezt). Íme a csodatermő fa, egy profi ecsetéből:

Nature gift

A festőnőt Nelly Tsenova-nak hívják és bolgár. A bankba úgy kerültek képei, hogy az egyik rokona itt dolgozik. Ezen a linken lehet eljutni a honlapjára, amelyet férjével együtt jegyez, aki szintén fest, méghozzá hasonló stílusban. Hozzáértő kollégáim szerint a nemcsak a színválasztásuk szép, hanem a technikájuk is nagyon jó. Biztos. Mindenesetre nekem tetszenek a képeik.

Fogadóóra, avagy a velszi bárdok visszanéz

A ma éjjeli programom a fogadóóra volt. Vannak, akik moziba, vagy étterembe járnak esténként, én fogadóórára. Fél nyolckor indítottunk egy laza szülőivel, amin az osztályfőnök csak annyit mondott, hogy az osztállyal minden rendben. Aztán meglátott egy iskolatérképet az egyik szülőnél és mindenkit arra biztatott, hogy szerezzünk be mi is egyet a portán. Ezután elmagyarázta, hogy a különböző égtájak irányában milyen betűjelű épületek találhatók és azok milyen színűek. Pedig nem is földrajzot tanít. A P épülettől óva intett minket, nem volt kivilágítva.

A szülői után szétszéledtünk és gyors léptekkel próbáltuk megkeresni a szaktanárok rejtekhelyét. Arra gondoltam, hogy bezzeg év elején a gyerekek nem kaptak ennyi segítséget (pl. térkép). Nem csoda, hogy Bence is aggódott az első héten, hogyan találja meg az 5 perces szünetben a másik épület egy eldugott sarkában lévő termet. Na, most ugyanez várt a szülőkre. De a tanárok tudhatnak valamit, mert ki volt táblázva és nyilazva, hogy mi merre.

Az első időpontom a matektanárral volt. A terem mellett hatalmas plakátok, velszi tájak. Reméltem, hogy egy kicsit már kopott a velszi akcentusa a szülői óta. Mr. Wall (mert így hívják) nem tagadta meg matektanári mivoltát, 5 perc állt rendelkezésre minden szülővel, az 5. perc végeztével a szülőtől kedvesen elbúcsúzott. Így nem is volt csúszás, időben sorra kerültem. A tanár úr ujjongva fogadott: Bencével mennyi mindenről el lehet beszélgetni, pl. költészetről. És milyen csodálatos az a vers, A velszi bárdok, sajnos velszire nem fordították le, csak angolra. Láthatóan nagyon meg volt hatódva. Még rátértünk a matek tananyagra is és 4 perc 58 másodperc elteltével elbúcsúztunk egymástól.

A magyar tanárnővel is a velszi bárdokról beszélgettünk...Aztán csatlakozott a másik bejelentett szülő is hozzánk, aki francia. A kislány apukája magyar, és hogy itt idegenbe ne veszítsék el a magyar nyelvet, vették fel azt első nyelvként. Anyuka viszont nem beszél elég jól magyarul (neki ez tanult nyelv), ezért áttértünk franciára. Innentől eléggé abszurd lett a megbeszélés: sohasem gondoltam volna, hogy franciául fogok értekezni a gyermekem magyar nyelv és irodalom előmeneteléről egy magyar tanárnővel...

A közvéleménykutatás eredménye

És itt a közvéleménykutatás eredménye, a büdös szobor messze vezet, még a luxemburgi eső előtt is:

Kattints rá, hogy jobban lásd!

Focizni tilos

Ezt a tiltótáblát még Viandenben találtuk:

Este 10 után

Szerencsére csak este 10 után tiltják.

A furcsa angolok

Robi szerint az iskolába nemcsak angolok, hanem amolyan furcsa angolok is járnak. A furcsa angolok többnyire azt hajtogatják, hogy "onivá". Fel kellett Robit világosítanunk, hogy a furcsa angolok, nem mások mint a franciák. Az onivá eléggé keletiesen hangzik, de francia kifejezés, azt jelenti, hogy gyerünk.

Lakberendezés

Most már elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy a nappalinkat is berendezzük, valamint a gyerek és a hálószoba berendezését is befejezzük és esetleg vegyünk néhány lámpatestet is.

Gy. ma hosszasan tanulmányozta az ikea katalógust és előállt néhány opcióval. Az első opciónk, hogy csak az ikea jöhet számításba, mert ők laposra tapossák az árut, így könnyebb szállítani. A szűk keresztemtszetünk a lift, mert ugye, nem tudjuk ketten felvinni, max. felvonszolni a bútorokat a negyedikre. Külső darut meg nem fogunk bérelni. Szóval a lakberendezésünk egyetlen keresési feltételre szűkült. az ikeás csomag vajon befér-e a liftbe. Annyit elárulok, hogy olyasmi, amit tényleg szeretnénk (sarok ülőgarnitúra), az nem fér be. Csak harsányan felröhögtünk a 200*40*78-as dimenzión és a 140kg-os összsúlyon. Igy maradt néhány, de nem sok ülőgarnitúra fajta, amit be tudunk tuszkolni majd a liftbe. De az is lehet, hogy totálisan megújjítjuk a lakberendezést és nem lesz hagyományos ülőalkalmatosság a lakásban (a konyhaszékeken kivül), hanem csak ikeás könyvespolcok. Ezeket ha megfelelő szögben rakjuk le és egymásra, akár még kényelmes ülés is fog esni rajta.

Fogadóóra

Jövő héten újra kedvenc tevékenységemnek hódolhatok, vagyis megint lesz szülő értekezlet és fogadóóra. Továbbra sem kell elkéredzkednem a munkahelyemről, fél nyolctól lesz egy félórás szülői és nyolctól este 10-ig (!!) pedig a fogadóórák. Minden szülőre/gyerekre 5 percnyi időt szánnak, a tanároknál most kell jelentkezni egy formanyomtatványon. Mindenkire így sem fog idő jutni, ha túl sokan kérnek időpontot, akkor a tanár választ. Ha szerencsém van, akkor kapok egy időpontot mondjuk 8.05-re és következőt teszem azt 9.55-re. Hurrá!!

Ha esetleg aggódtok, hogy Robi hogy halad a velszi bárdok tanulásával, hát nagyon ügyesen tudja a felét és elég jól értelmezi is. "ez az a rész, amikor megőrül?" kérdezte a vége felé. Bencének már kevésbé megy jól és állandóan ijesztgetni próbálja vele Robit "Ha 6-os leszel neked is megtanulnod, majd meglátod". De már csak a felét,  - mondtam -, a többit már tudja.

Zofia Kulik

Ez most biztosan meg fogja osztani az olvasóközönséget. Szóval a bankban számtalan kép, alkotás van kitéve, főleg kortárs darabok. Erre az alkotásra egy kolléganőm hívta fel a figyelmemet:"Ki kellene dobni innen, micsoda ocsmányság!" Zofia Kulik, lengyel művész alkotásáról van szó. Messziről nem is értettem, hogy mi a problémája vele, de aztán közelebb mentem...

Ez a kép itt lent a sorozat egy másik darabja, témájában és technikájában hasonló lóg a munkahelyemen.

Splendour of Myself (2007)

Mivel "Nők a művészetben" hónap van, ezért kisebb szórólapokat is kiraktak az alkotások közelében. Innen tudtam meg, hogy Zofia 1947-ben született Wroclawban és még sok mást is... A kép a leírás alapján Velazquez Les Ménines-jén látható fiatal lányra hasonlít. Szerintem a beállítás inkább Queen Elizabeth I- re hajaz, persze csak első pillantásra. Ugyanis nem festményről, hanem fotómontázsról van szó.

Szerintem ez volt a beállítás alapja:

Queen Elizabeth I (Edward Spencer Beesly, 1892)

Ezen a linken is el lehet érni a képet, onnan szépen ki lehet nagyítani. A részletekben rejlik az ördög.

Közvéleménykutatás

Akinek van kedve egy kis nyúlfarknyi közvéleménykutatásban résztvenni, az kattogjon bátran erre a linkre. Pénteken közzéteszem a végeredményt.

Szobrok Kirchbergben

Új sorozatot indítok a kirchbergi szabadtéri szobrokról. Meglepően sok van és nagyon érdekesek. Ahhoz képest, hogy mennyire konzervatív Luxemburg, a városatyák a szobrok alapján eléggé bevállalósnak tűnnek.

Ez itt a legklasszikusabb szobor, Kirchberg névjegye, a Deka bank előtt áll és mindig fényképezkedik körülötte legalább egy hüjje turista:

The Long Banker

A különlegességét az adja, hogy 8 méter magas. 2002-ben adták át.

Ez a másik az én személyes kedvencem, amolyan fricska az itt található számtalan bank és azok alkalmazottainak:

A kalitka

Szerintem nagyon jó kis paradoxon egy üres kalitkát rakni az egyhangú üvegpaloták közé. Este meg is világítják, akkor olyan mint egy felhívás: "Repülj ki a kalitkádból a szabadba!"

Ez pedig itt Robi kedvence. Amikor először elmentünk mellette, akkor csak annyit kérdezett: "Büdös?". Aztán elszaladt megszagolni. Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy nincs szaga, de jó ötlet.

A büdös szobor

Pinky Winky és a velszi bárdok

Szóval a cipővásárlásnál tartottunk. Ez Robinál elég kritikus, ugyanis utálja. Ráadásul kényes a lába, szóval jó sokáig tart amíg találunk valamit. Már itt Luxemburgban tettünk egy kísérletet a szünet előtt, eredménytelenül. Gondoltam, sebaj, majd otthon, a jól ismert helyeken. Na, ez nem jött be, a jól ismert  hely már ki volt fosztva. Végül itt Trierben tegnap sikerült vennünk cipőt neki, de kb. 6-7. modellt próbált fel, mire kimondta a várva várt szót: kényelmes.

A másik feladat a nadrágvásárlás... lett volna. Itt a vakszerencse és a lengyel textilipar segített be csodás, pihe-puha bélelt és még csinosnak is mondható darabokkal. A harmadik házi feladat a hajnyírás ....lett volna. Hát ez még hátra van. Otthon a Bosnyák téri Jó fej szalonba szoktuk vinni a fiúkat. Mi magunk között csak "kövér nénis" helynek hívjuk, bár Robi szerint csak a mellük nagy. Az is nagy, ez tény. Viszont nagyon gyorsan és ügyesen vágnak, nincs bejelentkezés, csak sorbanállás. Itt az Auchan üzletközpontban mellettünk 20 euróért nyirnák meg őket. Szóval most vagy zsuzsikákat csinálunk belőlük és adok nekik kölcsön hajgumit vagy... Trierben csináltatunk vermahtos frizurát. Még mielőtt valaki felvetné a megjegyzés rovatban, hogy miért nem nyírom őket én, akkor csak annyit, hogy aki ilyet mer nyilatkozni, az otthon megnyírhatja Bencuskát. Neki dédnagyanyai ágon több tonna haj van a fején.Szóval a hajnyírás fusiban, a fürdőszobában nem opció.

A lakásban nagy örömmel fogadták a fiúk a rendet és tisztaságot, amit kb. még 2 másodpercig élvezhettek. A harmadik másodpercben eszembe jut kedvenc mesém Mazsoláról és Manócskáról... Az ikeában múlt héten rengeteg apróságot vettem, ezeket apránként fedezték fel (kuka a gyerekszobában, lábtörlő, új poharak stb.). A legkritikusabb a mályvaszínű új ülőpárna volt a konyhai székeken. A fiúk ugyanis apai hatásra minden rószaszín hatásútól irtóznak. Már egy ideje üldögéltünk a konyhaasztalnál, amikor Robi felpattant, mintha a csakrájába csíptek volna és elkezdett kiabálni: "ez rózsaszín, fúj". "Nem volt más szín, ülj le" hangzott az anyai dörgedelem. Egyébként még fehéret tudtam volna venni, de akkor meg sohasem lenne párnánk, mert mindig mosásban lennének.

És itt a Robi torjáta, ami epresen finom, nem gej és nem édes. A tetejére nem került végül marcipán, mert nem találtam jópofát (sütőtökös és őzikést közül tudtam volna választani), ezért gombára formázott habcsókot kapott (ez van mellette). Az ajándékok közül legjobban a plüss denevérnek örült és persze a látcsőnek. Most ez utóbbival nézzük a pocsolyákat és a szemközti rehab centert. Hétköznap pedig majd megcsodálhatjuk - most már közelről is - az ablakunk alatt pisilő munkásokat.

A vasárnapot négyünkön kivül még az 500 velszi bárd aranyozta be. Robi az elejét már elég jól tudja, nem volt nehéz dolga, Bence 98. felmondási kísérleténél már visszhangként ismételte.  A bárdok teljes életét, kedvenc ételeiket és asztrológiai jegyüket már nagymama hivatalból átvette Bencével. A könyv nem ad túl sok lehetőséget a gondolkodásra, a lábjegyzet és a leírás annyira szájbarágós, hogy sokat nem lehet/ hozzátenni. Egyébként Bence részéről még előkerült egy elhallgatott matek házi is és előre kötjük Gy-vel a fogadásokat, hogy mi fog még holnap reggel kiderülni.

Szép város Umleitung

Nagy nap ez a mai, több okból is. Először is Robinak ma van a szülinapja, másodszor, ma érkeztek meg Budapestről. Most visszafelé "csökött" légitársasággal jöttek (copyright Kriszta), nincs közvetlen járat, igy Frankfurt Hahnban szálltak le. Na, ez jó egy órányi autózásra van innen. Van ugyan buszjárat Luxemburgba, de erős nyomás alá lettem helyezve, hogy Gy. hobbiautóján elkocsikázzak értük.

Előző este hosszasan tanulmányoztam a google által kiköpött útvonalat. Egy idő után rájöttem, hogy zavar a német leírás, ezért megnéztem angolul is. De sajnos, angolul is elég bonyolultnak tűnt a sok kacskaringó az autópályák között. Ma reggel már nyitásra az Auchanban voltam, egyrészt a torta miatt, másrészt a térképért. Na, a térképről teljesen világos lett, hogy nincs szó sok különböző autópályáról, hanem csak kettőről, de az egyiknek 3 számozása is van: luxemburgi, német és európai. Aztán beizzítottam a gps-t is a telefonomon és csak reménykedtem, hogy nem akar majd u kanyart csináltatni velem az autópályán. Az első félóra a terv szerint haladt, szépen ki volt írva a reptér... aztán a következő kiírásnál áthúzták, a kijárat, ahol ki kellene mennem lezárva. Még szerencse, hogy volt rögtön mögötte egy másik kijárat és a gps állandó fenyegetése ellenére sikerült a másik irányból felküzdenem magam az autópályára, ahol már ki tudtam menni azon a kijáraton, amit szerettem volna.

A második félóra lényegében egy erdős szerpentines pályán zajlott, ahol én vezettem sort. Ugyanis nem lehetett előzni és én mentem a leglassabban, egyszer megpróbáltak beelőzni, de kudarcba dőlt. Gondolom, hogy azóta is emlegetik a magyarok istenét, nyilait és vezetési szokásait. Visszafelé Gy. vezetett, neki jutott Umleitung városa. A németek becsületére legyen mondva, szépen ki volt táblázva, sőt sorszámozva is, hogyha esetleg több Umleitungot akarunk követni, akkor se veszítsük el a fonalat.

Mivel amúgy is Trieren kellett keresztülmenni, gondoltuk, hogy elvégezzük a nagyszülőknek adott házi feladatot: cipővásárlás....folyt. köv.

Az ábécé

Ma ebédidőben újabb európai nevezetességet tekintetettünk meg a magyar kollégámmal: a parlament kisközértjét. A bolt arról nevezetes, hogy a tagállamok jellegzetes termékeit tartja. Az első meglepetés akkor ért minket, amikor kiderült, hogy bizony ez nem egy kis sarki áruda, hanem egy tisztességesen nagy bolt, elsősorban élelmiszer, de van egy külön delikátesz rész és egy illatszeres. A választék tényleg a tagállamok legjava, bár én a dán medvecukorért nem rajongok. Viszont a borválaszték igencsak figyelemre méltó. Kis zászlócskákkal jelzik, hogy melyik ország nedüjét emelhetjük le a polcról. A piros-fehér-zöld alatt főleg tokaji volt, nem a kommersz változata. Görög boréért pedig még vissza fogok menni. Azért volt ám kakukktojás is, a svájci csoki. Visszafelé menet még csináltattunk magunknak egy sonkás szendvicset, az eladó megkérdezte, hogy pármai jó lesz-e. Nagyon jó volt.

Ballet Preljocaj: Suivront 1000 ans de calme

Szeretem a vizuális kihívásokat, ezért járok modern balettre. Színházba egyébként is érdemes elmenni, ha az ember másik országban él. Mindig érdekes, hogy milyen az adott ország színházba járó közönsége, hol mi is a szokás. Például Londonban fagyit árulnak a szünetben és akár tescos zacsival is be lehet ülni az előadásra. Itt Luxembourgban a magyar szokásoknak is megfelelően, a közönség többsége használja a ruhatárat. Két piroskalapos hölgyet is láttunk, akik feltünően illegették magukat... mivel csak a piros sapkájuk volt designos, ezért rögtön arra gondoltunk, hogy kalapkészítő kisiparosok. Ez be is bizonyosodott, mert előadás után megkérdeztük őket.Nem is rossz marketing fogás.

Nos, az előadás. Modern balett, de nem az a tökös-lobogós fajta, a diszkért hússzínű bugyitól a táncosokon mintha semmi sem lenne. Másfél órán át nyomatták, én elfáradtam, ahogy néztem őket. Számtalan apróbb jelentből állt, én az első hármat tudtam beazonosítani. Ugye, van a születés, vagy teremtés. Ezt itt egy hatalmas nylon zacsiban való tekergéssel oldották meg, bár nem volt ráírva, hogy durex, én gyanakszom, hogy nem bírta a strapát. Utána jöttek az ősemberek. Bár itt már nem tudom megmagyarázni, hogy miért volt könyv a szájukban, de mentségemre legyen mondva, onnan messziről, ahol ültünk, pont úgy néztek ki, mint azok az afrikai törzsek, akik elcsúfítják magukat, fülüket, nyakukat... hát ezek meg a szájukat. Az egyiptomiak jöttek a harmadik színben, nagy, ezüstbura volt a fejükön. A harmadik a rómiaiak, ezt onnan gondolom, hogy a testszínű bugyira felvettek egy fehér stólát is. Combig érőt, biztos nem volt elég anyag. Közben volt egy meleg jelenet, amikor két férfi táncolt és a végén megcsókolták egymást. Aztán elvesztettem a fonalat. Az utolsó jelenetben kimostak vagy 30 zászlót, ott a színpadon, csapvízben, volt csap is. Csúszkáltak egy kicsit a vizes padlón, amit mi irigykedve néztünk a közönség soraiból. Végül kiterítették a zászlókat és behoztak 2 db kis báránykát és lerakták őket középre. Ez volt a vége. A táncosok profik voltak, szépen mozogtak és a koerográfia (Preljocaj albán származású, Franciaországban él)  is jellegzetes volt végig. A zene egyrészt idegesítő techno volt Chopin betétekkel. Összességében nem bántam meg, hogy elmentem. Még majd gondolkodom a maradék 26 jeleneten...