A viharlámpa

Ma a pincék teljes tartalma a lakásban tartózkodott, legalább egy fél napig. Az egész dolog egy viharlámpával kezdődött. A kedves osztrák házaspár, akikkel gyakran össze szoktunk futni a lépcsőházban, hamarosan elköltöznek. Úgy gondolták pakolás közben, hogy néhány felesleges dolgot elajándékoznak. Egyik este csöngetett a hölgy és egy szép nagy sárga viharlámpa volt nála. Teljesen új, mondta, még biztos hasznát tudjuk venni. Egyelőre még bekapcsolni sem tudtuk... Aztán másnap már a férj és a nagyfiúk jött, hogy a pincéjük polcrendszerét szivesen átadnák nekünk, ha érdekel minket. Ma délután aztán újraépitették a szerkezetet a mi pincerészünkben. Kétszintes, galériás polcrendszer, amit csupán illesztéssel és passzitással rögzitettek a falhoz. Egyben a fiúknak mászóka is, nagy versengés volt, hogy ki menjen a legmagasabb szintre segiteni pakolni. Nekem esélyem sincs felmászni, amig nincs létránk és utána is csak maximum a K2-esre vannak kilátásaim, a Csomolungmára mára már nem.

A spagetti szörny

A spagetti szörny nem egy étel elnevezése, hanem egy gúnynév, a luxemburgi busztérképet nevezték el igy. Szinte tudománynak számit a jó közlekedési térkép elkészitése. Ebben is mint olyan sok mindenben az angolok jártak elől, a londoni metrótérkép volt az első, amit nem valósághűen, hanem praktikus, könnyen feldolgozható formában készitettek el. Itt Luxemburgban azonban még nem tartunk ilyen magas szinten, itt csak különböző szinek szaladgálnak a papiron, vékony csikban és kiismerhetetlenségben.

Ráadásul a káosz két hét múlva tovább fokozódik. A központi buszpályaudvart, a Hamiliust, ahol minden busz áthalad, felszámolják. Gondoltak egyet a helyiek, inkább parkot szeretnének a pályaudvar helyett, és legyen. Az átépités jegyében teljesen rászabadultak a buszhálózatra és tetőtől talpig átszervezik azt. Például megszűnik a 7-es járat, teljesen. Mennek szépen fölfele a járatszámok 1, 2, 3, 4, 5, 6, hopsz egy szünet, 8, 9, stb. A többi pedig átalakul, újra kell tanulnom a járatokat. A mi kedvencünk, a 12-es csak félig tartja meg az útvonalát és átnevezik 20-asnak. A 18-ast például, amivel a tömegek az Auchant szokták megostromozni, eltéritették egy kissé és nem áll meg a bevásárlóközpont közvetlen közelében. Lesz majd itt nagy csodálkozás és ökölrázás!

Hol a 7-es?

Hosszú hétvége

A hosszú hétvégén a belga tengerpartra kirándultunk. Végülis az a legközelebbi tenger, kb. 3 óra alatt ott is lehet lenni. Persze, azért ez közelsem olyan mint az olasz tengerpart, fürdésről itt szó sincs, csak  kabátos sétában a part mentén.

Odafelé dugó volt az egyik főúton, ezért letértünk a falvak közé. Hollandiában. Még szerettünk volna bevásárolni, ezért megörültünk, amikor egy nagyon kicsi kis holland faluban találtunk egy nyitva tartó közértet. Gondoltam, hogy valami diszkont vagy éjjel nappali, limitált választékkal. Ehhez képest maga a kánaán fogadott minket és hihetetlen kincsek:

1. A szórócukor
A szórócukorka a holland étkezés elengedhetetlen része. Mi magyarok csupán a tortára szoktunk ilyesmiket szórni, többnyire tortadarának hivjuk őket. De a hollandoknak lényegében ez népi eledel: szórják kenyérre, péksüteményre, rendes süteményre, fánkra stb.. Van kilós és mini csomagolásban is. Én az alábbi vegyes kiszerelést választottam a változatosság miatt:

 

2. Csokilap

Aki úgy érzi, hogy nincs elég kalória a reggeli croissanthoz, az Hollandiában nem fog csalódni, hiszen kapható szupervékony csokilap, amit a szépen félbevágott croissantba lehet helyezni:

Robi dobogós

Minden évben rendeznek az iskolában fotóversenyt. Kiadnak egy témát, például tavaly az Én Európám volt a cim és a tanárok és a diákok is küldhetnek be fényképeket. A legjobbakat dijazzák és a következő évben felhasználják a képeket az iskolai naptárhoz. Bence mindig is jól szerepelt ezeken a versenyeken, kétszer is bekerült a képe az iskolai naptárba.

Idén Bence nem talált olyan fényképet, amit szivesen beküldött volna és csinálni sem volt semmi ihlete. A téma nem volt kedvére való, "Az én Luxemburgom" . Robi viszont még tavaly nagyon sok fényképet készitett a városban. Kiválasztottunk kettőt és beküldtük őket. Robinak a hét elején egy osztálytársa gratulált az óra közben. Először nem is értette miért. Aztán a szünetben kiderült, hogy a versenyen harmadik lett. Az iskolai üzenőfalon (egy tévén a folyosón), ugyanis kirakták a neveket.

A dijátadás most szombaton volt. Kapott oklevelet, belépőt egy fotókiállitásra, egy utalványt, amit felhasználhat egy fotós tanfolyamra és pénzjutalmat. Ez utóbbin egy kicsit meglepődtünk, mert a kiirásban az szerepelt, hogy vásárlási utalványt kap egy fotóboltba. Már el is kezdtünk gondolkodni, hogy vajon ennyi pénzért találunk-e valami értelmeset azért annyira nem volt nagy az összeg, hogy akár fényképezőgépet vegyünk belőle. Aztán legnagyobb megleptésünkre a boritékban készépnz volt. A dijátadó másik érdekessége, hogy Robi volt messsze a legkisebb, a másik két helyzett végzős gimnazisták.

És ime a dobogós kép, ami egy európai intézmény két jellegzetes tornyát ábrázolja:

Kamaszfiú randizni indul

És mindig elkésik.....Már reggel megkérdezi, hogy hánykor kell elindulnia, hogy ne késsen el. Mi, szülők mindig elmondjuk, hogy hétvégén ritkábban járnak a buszok, csak 20 percenként, több időt kell rászánni. Aztán eljön a készülődés ideje... Persze nem készülődik, hanem az ágyában feküdve youtube-t néz. Időnként kiszalad hozzánk és nekünk is megmutatja. Már rég el kellett volna indulnia, amikor felöltözik. Persze, ekkor már csak a későbbi buszt éri el és biztosan elkésik. Most 15 percet sikerült a lányt megváratni. De megvárták...