Osztálykirándulás

Jövő héten lesz Robiéknál az osztálykirándulás. Természetesen, külföldre mennek... a franciaországi Plaine nevű falucskába lesznek három napig. Itt is szigorúak a szabályok: nem lehet mobiltelefont, pénzt vinni - minek is. Ami viszont érdekes, hogy a buszon nem lehet majd enni, meg fognak állni uzsonnázni. Kaptunk még utasításokat a ruhákra és a csomagolásra vonatkozóan is: a gyereknek vissza kell tudnia csomagolni vagyis nem próbáljuk legjobb puzzle tudásunkat bedobva összecsomagolni a ruhákat, visszafelé biztos kétszer annyi hely kell. Az indulásnál minden osztály más színű szalagot kap, azt kell a csomagra felkötni és utána a kísérők fogják azokat elvinni. Enni is csak annyit szabad csomagolni, ami odafelé kell. Emlékszem a tavalyi osztálykirándulás előtt, még otthon, Andi Néni elmondta, hogy az első nap után végignézi a gyerekek csomagjait és kipakolja a félig megrágott, elgurult, szétkenődött stb. ételmaradékokat, mert nem szeretné, ha azok a saját lábukon mennének haza a kirándulás végeztével. A programról csak annyit tudunk, hogy lesz, méghozzá főleg a szabadban, mivel a falucska egy erdőben van. Valamint még szóltak, hogy a kis eső, nem eső, szóval vettünk gumicsizmát is. És a kérésnek megfelelően pakolunk majd üres nejlonzacsikat is, hogy legyen mibe rakni a sáros ruhákat.

A zebrán

Hihetetlen zebrafegyelem van itt a környékünkön, csak gondolnunk kell az átkelésre és már meg is állnak az autók. Németországban sincs ez másképpen (igen, tegnap is voltunk külföldön!). Egy nénike tétovázott a zebra előtt, az a kedvesen görbe, nagyon idős féle, hatalmas gurulós táskával a háta mögött. Persze szombaton óriási tömeg az utakon, foyamatos a sor, esélye sem volt arra, hogy kellő rés támadjon az autófolyamban ahhoz, hogy átsétáljon. Ahogy azonban nyilvánvaló vált, átmenni szeretne és nem csupán levegőzik, rögtön megálltak az autók, először a nénihez közelebbi sávban, a bal parton. És itt jött a csoda, ugyanabban a pillanatban a jobb oldali sávban is rögtön megálltak! Ekkor a néni még a járdán állt, az autók meg türelmesen vártak, hogy átmenjen. Az egész jelenet azért volt érdekes, mert nem csak a zebráról szólt, hanem arról, hogy a másik ember is számít. Hadd menjen át a túloldalra, ha ott van dolga. Senki nem dúdált, nem ment rá az autó a néni sarkára sem, amikor még félig volt a zebrán, de már a másik sávban. És persze mindegy milyen márkájú az autó, ugyanzok a közlekedési szabályok vonatkoznak rájuk: a porsche ugyanúgy megáll a zebra előtt ha le akarok lépni.

A felkiáltójel

Az egyik spanyol kolléganőnk rendszeresen felkiáltójelekkel kommunikál. Ami a magyar nyelvben egyszerű kijelentő mondat, az nála három felkiáltójel. Ma rájöttem, hogy a három felkiáltójel a mondatok után nála tényleg csak az alapértelmezés. Érdeklődtem, hogy van, mert beteg volt, erre jött vissza a levél, ebben a stílusban: "Malacomvan!!! Köszönöm, már jól vagyok!!!". Ez biztos valami spanyol szokás lehet. Na, most a hivatalos kommunikációját ugyanebben a stílusban folytatja. Nekem ez nem gond, tudom, hogy spanyol és diszkontálom.... Igen, de van egy német kollégánk, aki a szigorú porosz rendszerben nevelkedett. Jön a kérés a spanyoltól: "SÜRGŐS!!!!SÜRGŐS!!!!HOLNAPRA KÉREM!!!!", a német teljesen kiakad: "Nézd, már megint négy felkiáltójel és már megint sürgős neki".

Sportnap

Remek tavaszi idő volt a hétvégén, ezért terveinkkel ellentétben nem mentünk hosszú útra az autóval. Ki akar szikrázó napsütésben az autóban üldögélni. Szombaton még állítottunk néhány dolgot az űrbázis fedélzeti komputerében: rájöttünk, hogy minden opcióval feszerelték, amit kértünk, de nekünk kell aktiválni. Bence főtiszt az irányítópult média funkcióját ismerte ki, ezért most már dolby surroundban tudjuk hallgatni a kedvenc zenéit.

Hinta-palinta

Vasárnap a délelőtti kiskirándulás a közeli erdőbe vezetett. Az a nagyszerű Luxemburgban, hogy rengeteg zöld veszi körül, mind gyönyörűen kiépítve, tömegmentes és még messze sincs. Most a Bambesch nevű helyre mentünk, ami tulajdonképpen egy futó-kerékpáros-tenisz-játszótérrel felszerelt sporterdő. Robi már ismerte a helyet, sőt felismerte, itt voltak ősszel osztálykiránduláson. Volt egy jópofa családi libikóka: egy hídszerű építmény, ami mérleghintaként működött, de óriási, ezért le-föl lehet benne szaladgálni és próbálgatni, hogy ki evett többet reggelire.

Délután pedig biciklitúrára mentünk a mellettünk lévő erdőben (széles, kiépített, betonút van kerékpárosoknak és gyalogosoknak). Most már jobban ment a tekerés, és két éles kanyart is be tudtam venni, anélkül, hogy le kellett volna szállnom a bicikliről.

A kirándulások között pedig mostunk. Végre süt a nap, meg is száradnak a dolgaink. Ezzel nem voltunk egyedül, a mosókonyhában minden gép ment, pedig vasárnap van!

Megérkezett az Űrbázis

Péntek délutánra kértük az Űrbázis átvételét, ki is vettem fél nap szabit, ki tudja, hogy meddig tart a dolog. Sajnos, csak Robit tudtuk magunkkal vinni, mert Bencének késő délutánig órája volt. Na, megérkeztünk a szalonba, Vito kedvesen fogadott bennünket, az irodájában már összekészítve vártak minket a kulcsok (illetve a teletranszporter irányítók) és a papírok. Megkapuk a biztosítást, garanciát stb. és a végén megkérdezte, hogy kifizettük-e az autó árát. Mondtuk, hogy igen, de azért átszaladt a könyvelőkhöz. Aztán mondta, hogy akkor most átadja az autót és lekísért minket az alagsorban. Itt egy tágas térben vagy nyolc autó parkolt. Mindegyik színes ponyvával letakarva, kvázi becsomagolva mint egy ajándék. A letakart autónk mellett pedig a nevem, mint "üdvözöljük kedves vevő". Vito ezután teátrális mozdulattal leleplezte az autót mint egy szobrot. Közben fényképeztem (őt is, aki kér képet róla, az írjon privátban), amitől nagyon meghatódott. Ezután beült Gy. mellé és elmutogatta neki, hogyan is műkszik az autó. Hát azért nem annyira egyértelműek ám a gombok, például a kézifék is gomb. Aztán kedvesen elköszönt tőlünk és kigurultunk a nyitott garázsajtón át a parkolóba, ahol a másik autó állt. Így hazafelé volvo konvojt alkottunk, én a régiben, Gy. az újban Robival (persze, hogy nem a régit választotta). Mikor hazaértünk a levelesládában már várt a helyi önkormányzattól a súlyadó!! Ezek itt nem viccelnek!

Scotty, beam me in!

A szomszédok és a születésnapok

Születésnap szezon van, gyakorló szülők pontosan tudják, hogy ez mit jelent: 100% logisztikát, vagyis a gyerek leszállítása különböző helyekre, ahol felköszönti az ünnepeltet és játszik is. Bence már régen kinőtt a golyós játszóházakból, az egyik buli egy bowlingozóban volt, a másik pedig egy lézeres-lövöldözős helyen. Ez utóbbi annyira tetszett neki, hogy még napok óta is téma. Az egyik helyre nem tudtuk elvinni, ezért megkértük az aktuális anyukát, hogy az odafelé szállítást vállalják be. "Persze, temszétesen", mondta a sorstárs anyuka. Meg is jelent egy autó a megbeszélt időben a ház előtt. Már ültek benne öten - két felnőtt elöl és három gyerek hátul - és még két torta tálcán, kézben. Kicsit csodálkoztam, hogyan fér még ebben el Bence is. De megoldották. A legkisebb gyereket - kb. 8 évest - az anyuka elöl az ölébe vette, Bence meg beült hátra. A torták is hátra kerültek.

A szomszédainkról csak annyit, hogy feltűnt egy Leopard team feliratú autó a házunk előtt. Erről a csapatról annyit, hogy ez Luxemburg legprofibb kerékpáros csapata és a Schleck fivérek is itt kerekeznek. Azóta izgatottan figyeljük az autó körüli mozgást és próbáljuk kinyomozni, hogy ki lehet ez a híres lakó. A másik szomszédunkat a beköltözése napjától kísérjük figyelemmel. Első nap a szüleivel jött, kb. 25 éves fiú. Különös ismertetőjele, hogy porscheval jár. Szombaton éppen a teremgarázsban voltunk, amikor hatalmas motorbőgésre lettünk figyelmesek: "A porsche". Meg is érkezett a fiú és Gy. rögtön ugratni kezdte, hogy milyen "lányos" hangja van az autójának. Persze, ezt a magyar humort itt -sem- nem értik és a fiú elmesélte, hogy a porschekba lehet kérni opcióként az extra hangzást: csak egy gombot kell benyomni és máris jobban szól. Még hozzátette, hogy ő is választott bele ilyen opciót.

Iá, iá

A héten új telefonokat kaptunk. A régit nem vitték el, legyen egy kis átmenet, a régin jönnek be a hívások, az újon pedig lehet kimenő hívást indítani ezen a héten. Ez most azt jelenti, hogy kb. a fél asztalom telefonból áll és négy kagylóm van hozzájuk összesen (egy készülék 2 db kagyló az alapfelállás a munka természete miatt). A férfi munkatársaim rögtön nekiestek, hogy kipróbálják az újat. És persze mivel kezdték? Természetesen a csengőhangokkal. Egyszerre csak arra lettünk figyelmesek, hogy valami iázik mint egy szamár. Utána nem sokkal egy hajókürt szólalt meg. Én szerény vagyok, beérem bicikli csengetéssel. És ezentúl nem vehetünk fel színvakokat, ugyanis a különböző csörgéseket, várakoztatást stb. más és más színnel jelöl a gép, a kék-zöld kombináció a legnyerőbb, na ezt szokták legtöbben téveszteni. A másik szőke kolléganőmmel mi csak annyit kérdeztünk a telepítőktől, hogy lehet-e változtatni a csúnya szürke háttéren, mondjuk rózsaszínre.

A főnökünk a munkaidejét, rendes menedzserként, nem az irodájában tölti, hanem mindenféle értekezleteken. Így fél napok mennek el anélkül, hogy összefutnánk vele. Ennek nagy előnye, hogy az irodája üres és azt szoktuk használni tárgyalóként (amúgy nem lenne hová elvonulnunk). Ma több fontos megbeszélésünk is volt telefonon, az elsőt még konferencia beszélgetésként oldottuk meg, de hamar beláttuk, hogy az iázás és a beszűrődő hajókürt valamint a folyamatos hangzavar nem adja a legmegfelelőbb hátteret. Délután hát bevonultunk a főnök irodájába. A megbeszélés fele gond nélkül zajlott le, amikor csak megjelent a főnök az ajtajában. Illedelmesen bekopogott magához és megkérdezte, hogy bejöhet-e. Intettünk neki, hogy persze, jöjjön csak. Megköszönte és leült az asztalához, majd csendes matatásba kezdett, hogy ne zavarjon bennünket. Azért elég érdekes helyzet volt, szerencsére hamar végeztünk.

Nőnap

Tegnap volt nőnap, a munkahelyemen előadással emlékeztek meg róla, egy helyi miniszterasszonyt hívtak meg. A kollégáim közül csak az olaszok "tartják" az "ünnepet". Körbesétáltak  pusziért. Mondtam is a kolléganőmnek, hogy azért otthon nem az potyapuszi a fő jellemzője a nőnapnak, virágot szoktunk kapni.

Tűzriadó

Tegnap délben éppen befejeztük az ebédet a kantinban, amikor megszólalt a sziréna, majd a hangosbemondó. Hagyjuk el az épületet, tűz van. Ki is nyíltak a vészkijáratok és az ebédlő közönsége, valamint az irodákból is, szépen nyugodtan hömpölygött ki a tömeg az utcára. Jó, nem mondom, sütött a nap, de azért eléggé hideg volt. A kevésbé szerencsések egy szál főétellel vonultak, csak nem hagyják ott, ha már kifizették. Délután kiderült, hogy a konyhában ütött ki a tűz. Természetesen a tűzhelyeknél. Vagyis az egyik füstérzékelő hibásodott meg és az üzemszerű füstött vélte tűznek.

Menekülés a német marketinggépezet elől

Trierben vásároltam pénteken, amikor a német marketing gépezet egyik legrámenősebb különítményével találkoztam az áruház bejáratánál, az ADACos egyenruhában levő nagyméretű pár azzal a nyilvánvaló szándékkal rohant le, hogy lépjek be. Gondoltam nyelvgyakorlásnak megteszi és a végén úgyis kiderül, hogy Auslander vagyok, szóval nem lehetek tag. Szóval megálltam és ők megkérdezték, hogy hallottam-e az ADAC-ról. ’Persze’, meg is említettem egy-két újabb felmérésüket nagy csodálatukra.

Kérdezik, ha ennyire ismerem miért nem vagyok tag, mert már 17 millió tag van. Megjegyeztem, hogy vagy 50 millió személygépkocsi van Németországban, szóval ez azért annyira nem sok. Vagy tíz perc intenzív nyelvgyakorlás következett, ami után már mentem volna és bedobtam, hogy magyar rendszámú autóm van. ’Á, nem probléma, náluk a tagság nem rendszám, hanem név alapján megy és különben is baromi sok a lengyel taguk, ráadásul a szolgáltatásaik egész Európára vonatkozonak’. Scheisse, most hogyan rázzam le őket? Nagy nehezen eszembe jutott , hogy van Volvo Assistance szolgáltatásom Európára és az már lefedi az ADAC szolgáltatásokat, ekkor kisség elbizonytalanodtak és én el tudtam menekülni.

Vigyázz, Vilma, jön a kanyar!

Tegnap megérdemeltem én is egy biciklit, így már  négyesben is tudunk kerekezni. Már nagyon fáj a fogam egy kis Mosel völgyi túrára. A Decathlonban nagyon kedvesek voltak az eladók (Franciaországban - csak, hogy ne izguljatak, igen, ezen a hétvégén is voltunk külföldön) és ki is próbáltam a biciklit. Hamar híre terjedt, hogy valaki itt akar megtanulni biciklizni, ijedt arcok lesték az első próbálkozásaimat, miközben a fiúk leállították a vásárlók forgalmát a bicikli osztályon. Néhány kísérlet után sikerült legalább kettőt folyamatosan tekernem, tehát lényegében bicikliztem. 

Ma aztán a napos (de hideg) időben el is mentünk az első túránkra. Továbbra is az egyenes vonaló egyenletes mozgás megy csak, vagyis a kanyarokban leszállók és betolom. Ezenkívül tolom még az úttesten keresztül és a leejtőn. Azért néha tekerek is. Az iskolai erdei útvonalat választottuk próbaterepnek. Egy mókus ijedten szaladt át előttem az úton, gondolom vitte a hírt a rokonoknak, hogy különösen veszélyessé vált az erdő, egy őrült nyanya teker. Az nagy pozítivum, hogy én nem estem le, csak a láncom, amikor rosszul támasztottam ki a biciklit és eldőlt. A fiúk egyébként nagyon kedvesen keringtek körülöttem, mert még a legkisebb is kétszer olyan gyorsan megy mint én.

Az Űrbázis

Néhány hónapja úgy döntöttünk, hogy Gy. új hobbiautót kap (bármennyire is elégedettek vagyunk a mostanival, rövid távon még belefér, hogy emelkedőkön a nyerges vontatók után erőlködünk a könnyített sávon, de hosszabb távon ez egy kicsit lassú). Szerencsére, pont most jöttek ki a hobbiautó újabb változatával, így nem volt annyira drasztikus az elválás, de az új szerzemény lényegesen több technikával bír, innen jön az Űrbázis elnevezés.

A héten megkaptuk az alvázszámot, hajrá, indulhat a papírok intézése. Na, kinéztük a címet a térképen, hát kb. Világvége 2. kerület, a főállomáson túl. Én eddig mindig azt hittem, hogy az állomásig tart csak a város, a sínek találkoznak a végtelenben, de utána a legközelebbi lakott település már Franciaországban van. De kellemesen csalódtam, a síneken túl is aktív luxemburgi élet zajlatt és könnyen megtaláltam a hivatalt. Már nyolc előtt ott voltam, így egy másik ügyféllel együtt csendes várakozásba kezdtünk az előtérben álldogálva. Mindenfelé zárt ajtók, semmi kiírás. Arra lettünk figyelmesek, hogy láthatóan ügyfél benyomását keltő ügyfelek elsuhannak mellettünk és a "Guichets" feliratú ajtó mögött eltűnnek. Erre mi is bátorságot gyűjtöttünk és beléptünk, átmentünk még néhány alig felcímkézett ajtón. Nem tudom, hogy a Kékszakállú várában hányadik ajtónál volt a lényeg, de itt is a sokadiknál zajlott maga az ügyfélfogadás és az ügyintézők már régen a pultoknál ülnek egy hatalmas csarnokban. Hogy mikor és hogyan kerültek oda, az rejtély. Lehet, hogy nem járnak haza? De sajnos, a papírjaimmal felküldtek az elsőre. Itt egy labirintusszerűben kerengtem, hagyományos irodák mindenfelé. Szerencsére megtaláltam hamar az embereimet, akik éppen muffint reggeliztek (ízlések és pofonok). Stílusosan benzinszag kerengett a szobában, nem tudom hogyan csinálták, lehet, hogy feltalálták már a benzinszagú sprayt. Nagyon kedvesek voltak és kedden mehetek is vissza a kitöltött papírokért.