Házi feladat, avagy a család összefog

Robi házi feladatai, főleg az itteni környezetismeret általában nemcsak neki szól, hanem nekünk is. Vagyis szándékosan olyan feladatokat kapnak hétvégére, amit egyedül nem tudnak megcsinálni. Szóval egy környezetismeret házi az egész családot megmozgatja.

Múlt héten szombaton ugrottunk neki a feladatnak. Ebben a trimeszterben a természeti katasztrófákról, a segélyszervezetekről és a menekültekről tanulnak. (Csak mellesleg jegyzem meg, hogy 10 éves korosztályról van szó). Az volt a feladat, hogy egy természeti katasztrófáról kell beszámolni, mi történt, hány embert érintett, milyen segélyszervezetek vettek részt a mentésben. A formája lényegében bármi lehet egyszerű prezentációtól az újságcikken át a hiradóig. Robit hamar meggyőztem, hogy a hiradót válassza, azt nem kell leírni, csak elmondja szépen, mi felvesszük a mobillal és kész. Arra gondoltam, hogy ez nekem is kevesebb munkával jár.

Robi rögtön elszaladt felvenni a szebbik pólóját, majd kiválasztottunk egy szép nagy, fehér hátteret a falon. Bence volt a kameraman, én pedig a rendező és a rendező asszisztense. Kicsit döcögösen indult, mert Robi állandóan elnevette magát, a szomorú téma ellenére (persze az adatokat én kerestem ki a netről). Egy pillanatra meg is ingott, hogy inkább újságcikket csinálna, de ebbe nem mentem bele, szerettem volna egy szabad délutánt.

Végül sikerült felvenni az anyagot, majd elkezdődtek az utómunkálatok. Ezt megint Bence végezte egy (számomra) ismeretlen szoftverrel. Lényegében profi hiradót rittyentett Robinak, címzenével és feliratokkal és a háttérben eredeti felvételek pörögtek. Szóval teljesen olyan, mintha a Robi a CNN-ben mondana híreket. Alig bírtam felmosni magam, amikor megláttam. Nosza gyorsan stickre raktuk, mert ezt mégsem tudja kockás füzetben bevinni.

Nagy sikere lett a házi feladatnak, a szokásos egy matrica helyett, négyet kapott!


Még csak annyit a környezetismeret tantárgy aktuális témáiról, hogy mikor Robit az osztálytársával vittük egy szülinapi bulira a hétvégén, a hátsó ülésen felejtettük az aktuális Economistot, aminek a címlapján Szíriáról van szó. Természetesen már "vették" a szíriai helyzetet és hallottak az ottani menekültekről, ezért fellapozták a cikket és beleolvastak. Majd megbeszélték a képeket is. Két 10 éves kisfiú, hétvégén, a szabadidejében a szíriai menekültekről beszélgetett.

Csatornarendszer

Tényleg lenyűgöző, mindenhol és mindenen keresztül. A többsége most éppen be volt fagyva, kacsák sétáltak rajta.

Anya, leugrok az udvarra focizni, izé vizilabdázni!

Amszterdam

Tegnap Amszterdamban kirándultunk, találtunk egy nagyon gazdaságos közlekedési formát. Ha autóval megy az ember és az egyik P+R-ban áll meg, akkor nemcsak lényegesen olcsóbban tud parkolni, de még ingyen adnak buszjegyet is.

Sikerült egy nap alatt egy hármas túrát lenyomnunk, kezdtünk a Nemo-ban (kb. a Csodák Palotájának felel meg), aztán jött a Van Gogh múzeum és végül Anne Frank háza.

A Nemo fantasztikus volt, annak ellenére, hogy rengetegen voltak bent. Itt most nincs iskolai szünet, szóval tele volt holland iskolással és iszonyat hangosan kiabáltak ezen a gyönyörű holland nyelven, ami inkább hörgésre hasonlít. Rengeteg dolgot lehet kipróbálni és a játékok gyorsan forognak, nem szokás letáborozni hosszú percekig, mint otthon. Így aztán jó sok mindent ki tudtunk próbálni. És végre bármennyi emlékérmet lehetett tekerni, nem kellett még külön pénzt bedobni.

Innen átsétáltunk megnézni a Van Gogh kiállítást, ahol kiderült, hogy  Robi utálja a sárga színt, viszont tetszett neki a Krumplievők festménye. A képek látszólag alig vannak védve, egyszer rá is kellett szólni Robire, nehogy már kibökje a vásznat, ahogy rámutat.

Az Anne Frank házban fejeztük be a napot. Robiék ebben a szemeszterben a naplóírásról és híres naplókról tanulnak, ezért már hallott Anne Frankról. A kiállítást gyönyörűen rendezték össze és be lehet menni a szobákba is, ahol rejtőzködtek. A szobákban nincsenek bútorok, ez az édesapa kérése volt, aki egyetlenként élte túl a háborút. Ennyi szipogó látogatót még sohasem láttam múzeumban. Annak ellenére, hogy a február van, holtszezon és zárás előtt voltunk, hatalmas tömeg volt a házban és sorba is kellett állnunk, hogy bejussunk.

Fapapucs, rekesz és szórócukor

Ezalatt a néhány nap alatt megfigyeltünk néhány érdekességet a hollandokkal kapcsolatban. Először is a reggelinél a szokásos édességeken túl, még színes szórócukrot és csokoládéforgácsok is voltak. Ezeket én utoljára karácsonykor láttam és legközelebb húsvétkor jutnak esetleg eszembe, ha valami olyasmit sütök. Itt viszont mindennapos kellék. Az egyszerű holland elveszi a sütikéjét (muffin, palacsinta stb.) a reggelihez, és utána szépen megszórja színes cukorkával vagy extra csokival. Biztos nem eléggé édes önmagában...Gy. mesélte, hogy a munkatársai között van egy lány, aki a munkahelyére rendszeresen viszi magával a szórócukrot és ebédkor fel is használja. Reméljük, hogy nem a leveshez.

Robi reggelije: palacsinta cukorkával

Szóval, most már értjük, hogy miért nőnek ilyen szép nagyra a hollandok...Benéztünk egy ruhaboltba kesztyűért, de azért rápillantottunk a leárazott pólókra is. A legkisebb méret az XL volt.

A bicikli divatról csak annyit, hogy ezt is az abszolút praktikum uralja. Már rég lejárt a fonott és egyéb kosárkák korszaka és a rekesz a menő. Itt Leidenben zöld rekeszeket látni zömében a kormányra szerelve, Amszterdamban inkább fekete rekeszeket láttunk.

"Kezet dobni"

A héten beköszöntött a síszünet, amit mi természetesen nem síeléssel, hanem városlátogatással töltünk. Végtére is remek az idő, szépen süt a nap és jó hideg van. Hollandiát tűztük ki célul hosszas alkudozás után. Tegnap útban a szálloda felé megálltunk Antwerpenben. Szép látvány a jachtkikötő a város közepén, honnan van itt az embereknek ennyi pénzük?

A város neve egy legenda szerint azt jelenti, hogy "kezet dobni" (hand werfen). A kézdobáló pedig nem volt más, mint egy óriás, aki az egyik folyóban lakott és az arra haladó hajókat megadóztatta. Aki nem tudott fizetni, annak kitépte a kezét. Ezt aztán addig folytatta, amíg emberére nem talált, Brabo, a bátor személyében, aki az óriás kezét tépte le. Ezt a legendát örökíti meg a főtéren látható szoboregyüttes is:

Repül a, repül a....kéz

Ez persze csak legenda, a nyelvészek szerint a valószínűbb, hogy a város neve a werf, vagyis móló szóból származik: aan het werf, vagyis a móló körül.

A városka csinos, de vasárnap elég kietlen és szinte alig volt bármi is nyitva. A katedrálisba még bejutottunk, ami tényleg csodálatos és már majdnem végére értek a közel 50 éve tartó felújításnak. A rózsaablakok mutívumai tisztán látszanak és a fényt is úgy eresztik be, mint 600 évvel ezelőtt. A katedrálisban rengeteg Rubens kép is látható. Bence mondta, hogy ő fest egy hasonlót nyáron, de nem bibliai témát, hanem valami zombisat... Robi szerint pedig nagyon kövérek az emberek a képeken.

A Chichi's ben ebédeltünk, ami egy mexikói ételekre specializálódott franchise és Luxemburgban is gyakran járunk hozzájuk. Itt egy kelletlen flamand pincér szolgált ki, akár magyar is lehetett volna. Viszont mindenki beszél angolul. Franciával nem próbálkoztunk, ezen a részen már nem csípik őket...

Technikai múzeum Speyerben

Itt aztán minden volt, ami benzinnel működik. A leglátványosabb kiállított tárgy egy jumbo jet. Direkt jó magasra rakták, amúgy nem lenne kihívás megnézni, de így, hogy háromemeletnyi magasra kell felzaflatni és ott egy ferdén álló, kicsit mozgó gépen kell mozogni, így mindjárt más. Nekem speciel rögtön tériszonyom lett, de a fiúk vígan jártak le-föl a gépen, még a csomagtérbe is lementek:

Csak egy kiállítási tárgy

A másik monstrum, egy Antonov, amit szerencsére a földön hagytak. Ezt bereptették, mivel a múzeum praktikusan egy reptér mellett van. És még nagyobb szerencse, hogy az Antonovnak a hatalmas mérete ellenére viszonylag rövid leszállópálya is elég. Persze, az utolsó leszállást biztos kezekre hagyták, vagyis egy orosz pilótára, Viktor Gontsharovra, aki a harmadik megközelités után sikerült letenni a gépet (itt érdemes megnézni).

Csak orosz kezekben!

Pehelysúly koncerten

A Száztagú cigányzenekar koncertezett a héten itt a Philharmonie-ben. Csak egy előadást adtak, aztán rohantak tovább. A nézőtér nem volt teljesen tele, de sok magyar volt, mi tudjuk, hogy milyen ritkán látni őket. A bevonulásuk már élményszámba ment, az átlagsúly 100 kg, de úgy, hogy van jó néhány zenész, akinek zörögnek a csontjai. Ezután jött a fergeteges performansz, minden klasszikusan magyart eljátszottak, majd jöttek a nemzetközi slágerek. Még sohasem hallottam szirtakit cimbalmon, de kifejezetten kellemes. A legvégén még egy francia sanzonra is futotta és természetesen megénekeltették a közönséget is.

Gondoltam, hogy kérek árengedményt a jegyből, mert egyszerre csak 87-en voltak a színpadon. Viszont teljesen emancipált a zenekar, három női zenész is játszott.