Bálnák Pelagosban

Pelagos egy védett tengeri övezet a Liguriai tengerben, itt élnek a hosszúszárnyú bálnák (fin whales). És hát meg lehet őket látogatni. Le is foglaltam a helyünket a hajón, ami Sanremoból indult. Gy. egy kicsit aggódott, hogy mi lesz, ha nem látunk bálnát. A hajó internetes oldalán fent van, hogy melyik nap mit láttak és delfineket, azért mindig sikerült elcsípniük. Arra gondoltunk, hogy nekünk még a szabadon úszó delfin is élmény, ráadásul még sohasem hajóztunk tengeren, ezt is ki kell próbálni.

A hajó délben indult, árnyékban volt negyven fok és több család, mert a parton meg lehetett fulladni a melegtől. Végre megérkezett a hajó, már jó sokan voltak rajta, mert mi a második megálló voltunk. Gy. rutinosan foglalt helyet a hajó gyomrában, a fedélzet már majdnem tele volt. Még megálltunk egy kisebb városban, ahol szintén csodálkozó embertömegek szálltak fel. Azon csodálkoztak, hogy még felfértek. De végül, ahogy a hajó elindult a tenger felé, mindenki le-föl szaladgált, így nem volt gond az ülőhely. A hajó mozgása viszont igen. Kiderült, hogy Robi és én is hajlamosak vagyunk a tengeri betegségre. Robi meg is jegyezte, hogy mégsem lesz tengerbiológus, inkább marad az erdőknél. Gyakorlottabb hajós kolléga olvasóink kedvéért hozzáteszem, hogy szélcsend volt. Egyszer nagyobb nyüzsgés lett két széksorral odébb és egy középkorú nő áthozta hozzánk az anyukáját, aki szintén rosszul volt, mondván, hogy a mi széksorunkon kevésbé himbálódzik. Ezután mindenki a nénit próbálta vigasztalni és tanáccsal ellátni. A hajón főleg olaszok voltak és hát ők nagyon szolidárisak. Én még a kikészített nejlonzacsimat is felajánlottam, amit egy nagyobb mozgás után fel is használt.

Sokáig mentünk kifelé a tengeren, nem volt nagyon szimpatikus, hogy nem látszik a part és fogalmam se volt, hogy merre az arra. Aztán a megafonból jött az info, balra delfinek. Erre az összes utas balra futott és ordított (főleg olaszok voltak a hajón, mint írtam). Ekkor a kapitány megfordította a hajót illetve a delfinek is voltak annyira értelmesek, hogy átmentek a másik oldalra, gondolom, hogy ezért nem borultunk fel. Az egyik delfinpár bébidelfinnel volt, hát imádnivalók voltak. Utána még mentünk és megint láttunk, most már rengeteg delfint, kb. 20-at, ugráltak ki a vízból, ahogy a national geographicen látni. A kapitány rángatta a hajót balra jobbra, a néni meg most már nagyon rosszul volt. Azzal vigasztaltuk, hogy megmutattuk neki a delfinekről készült képeket és videókat, amikről lemaradt. Mondta, hogy legközelebb otthon marad a tévé előtt.

Na, és akkor még hajóztunk tovább. A tenger giccsesen kék volt, ilyen szép kéket még sohasem láttam. És a semmi közepén egyszer csak megálltunk. A megafonos bemondta, hogy most vagyunk a védett övezetben és tényleg kinéztem, a tenger közepén volt egy fekete bólya. Na, akkor továbbhajóztunk lassan és a megafonos szólt, hogy jobbról bálna és mindenki maradjon csendben, mert ezek érzékeny állatok. Ki is kapcsolták a motort, az olaszok meg elkezdtek ordítani: "balena, balena!". Robi pont erre ébredt, ahogy kiléptünk a fedélzetre, pont jött fel a bálna levegőért. Nekem inkább egy hosszú és vastag kolbásznak tűnt, jó sokáig merült le. Mindenesetre nagyon szürreális volt, a semmi közepén, a gyönyörű kék tengerben az ordítozó olaszok között egy álló hajóról egy bálnát nézünk. Akkor megértettem a bálnavédőket, nagyon szép állat, nem szabad bántani. Utána még kétszer láttunk bálnát, egyet már pont akkor, amikor kifelé tartottunk. A hajón biológus is dolgozik, az utolsó bálnánál szólt, hogy idegesnek tűnik az állat, ezért nem nézzük tovább, elmegyünk innen és úgy is lett. Tényleg törekedtek arra, hogy nem zavarjuk őket, csak megfigyeljük.

Nagyon örültem, amikor egy óra múlva már látni lehetett a partot. Összesen több mint 5 órán át voltunk a tengeren.

Mindennapi séta

Végülis sporttábornak nem volt rossz. Reggel úszás, délután séta a leejtőn, 20 perc le és kb. 30 perc vissza, aktiv kardio tréning. Maga Riva Ligure egy nagyon kicsi falu, ahová főleg olaszok járnak nyaralni. Hurrá, alig volt rajtunk kívül turista. A part sziklás, de kis öblökben homokos. Ez teljesen ideális, mert sehol sem volt tömeg és a víz nagyon tiszta volt. Még délután is tele volt kishallal, Robi rendszeresen úszkált velük, a sziklák között pedig rákokra vadászott. A helyi közértben vásároltunk be és este megfőztem a szálláson. A fiúk jól bírták a felfelé menetet és még cipelték is a cuccokat. Én szép piros lettem mire fölértem. Útközben megismerkedtünk a helyi kutyákkal és a szomszédokkal is.

Szállás a hegyen - Riva Ligure

Az egy hetes nyaralásunkra szintén egy helyes kis vendégszállást néztem ki, elolvastam az értékeléseket, mind nagyon pozitiv volt. Egy aprócska gondra hívták csak fel a figyelmet, hogy kicsit magasan van a szállás és keskeny az út, ami felvisz. Gondoltam, hogy a francia szállás után ez már nem jelent problémát. Viszonylag gyorsan megérkeztünk Olaszországba. A francia autópályák hihetetlen profik a tájékoztatásban. Az  autópálya rádión csak az adott autópályára vonatkozó híreket hallani és közben előrejelzéseket is mondanak pl. hogy ma 12 és 1 óra között várható a legnagyobb csúcs. Egyes megállóhelyeken ingyenes gyerekprogramok is várják a fáradt utazókat. Ezt nem próbáltuk ki, mert gyorsan kimenekültünk egy parkolóból, csak mosdóba szerettünk volna menni, de a parkoló lényegében egy kisvárost rejtett, hihetetlen szofisztikáltan megépítve, mindenféle igényekre, rengeteg étteremmel.

Útközben megálltunk Aix-en-Provence-ban, ami fűszerkeverékéről és levendulájáról híres. Helyes kisváros, rengeteg utcai árussal, de igazából már nagyon elturistásodott. Viszont tele van kabócával, olyan óriás tücsokszerű rovarokkal, amik rettenetesen hangosak.

Gyönyörű volt a francia rivierán végighajtani, pálmafák, ferrarik, proschék stb. Aztán megérkeztünk Liguriába és egy szerpentinen hajtottunk le a partra. Gy.-nak már ekkor tériszonya volt, előtte ugyanis viadukt és alagút váltogatta egymást. Azt nem tudtuk, hogy Liguria lényegében hegyekből áll egy minimális partrésszel. De tájékozódni nem volt nehéz, hamar megtaláltuk az utcánkat, az interneten a 41-es szám szerepelt, ezért optimisták voltunk. Először még enyhén emelkedett az út és széles is volt, de néhány száz méter után beszűkűlt és még meredekebb lett. Körülöttünk eltűntek a házak és mezőgazdasági területek vették át a helyüket (üvegházak). Az út egysávos volt már rég és meredeken emelkedett, időnként hajtűkanyarral. Gy. mondta, ha valaki jön szembe, akkor baj lesz. Szerencsére nem jött. Már majdnem a tetőn voltunk, akkor még jött egy 90 fokos kanyar egy 20%-os meredeken, ezt egyszerre nem is lehetett bevenni. Ekkor megérkeztünk a szállás elé, kb. 1.5 km egyesben az autóval. Én ekkor elnézést kértem Gy.-től, erre én sem számítottam. A házszám pedig nem 41, hanem valószínűleg 410...

Szép, tágas űt, már a szálláson belül

A szállás teljesen zárt, hatalmas kerttel és gyönyörű házakkal, úszómedencével. Kétszobás apartmant kaptunk, kiskonyhával, légkondival, hatalmas fürdőszobával. Az űszómedence is gyönyörű volt és mivel csak négy család volt rajtunk kivül, túlzsúfoltságról nem is beszélhetünk. És mivel mindentől távol voltunk, biztonságosban hagyhattuk a szálláson az értékeinket. A tulajdonosnak azért említettem, hogy egy kisség meredek az út, aki erre azt válaszolta, hogy csak először és majd megszokjuk és említette, hogy van egy alternatív út is. Gy. azt megnézte, na, az még rosszabb volt, azon meg beton nem volt csak üvegszilánk. Meg is egyeztünk a fiúkkal, hogy gyalog fogunk járni, az autót nem mozgatjuk. Ez abból a szempontból praktikus volt, hogy a parton nehéz parkolót találni.

Elvarázsolt szállás

Hosszabb utakat nem szoktunk egy menetben megtenni, ilyenkor foglalok egy autópálya közeli szállást. Ez elég nehéz dolog, mert egyrészt ne legyen drága, de mégis tiszta és kedvesek is legyenek. A booking.com értékeléseit szoktam megnézni, illetve összenézem a tripadvisoros véleményekkel. Általában a tripadvisoros vélemények sokkal szigorúbbak és sokkal több részletet, apróságot mesélnek el. Gy. csak annyit mondott, hogy Lyon előtt állunk meg, tehát a feladat adva volt. A tripadvisoron kinéztem a legnépszerűbb szállásokat a környéken és találtam egyet, amiről mindenki csak jót írt. Egy bed and breakfastről van szó, szigorúan véve vendégszobának felel meg, de itt azért sokkal többről van szó. A szállások általában külön helységben vannak, felszereltségük mint egy szálloda.

El is indultunk a szállásunk felé Beaune után, az autópályától kissé messzebb volt, mint gondoltam. Borvidék révén egy idő után elkezdett emelkedni az út és egyre keskenyebb is lett. A gps-t követtük, de nem volt meg pontosan a cim, ezért egy nagyobb leejtőn megálltunk, hogy most aztán telefonálok, mert elvesztünk. Szerencsére ekkor a hátam mögé néztem és ott volt kiírva. Ezután még néhány keskenyebbnél keskenyebb út és végül megérkeztünk. Gy. végig reménykedett, hogy nem jönnek szembe... de nem jöttek. A vendégadók rettenetesen kedvesek voltak és bevezettek a szálláshelyünkre, ami akkora volt mint a zoborhegy téri lakásunk, igaz ez a házrész 8 személyes, de kiadta nekünk négyünknek. A lakás teljesen és tökéletesen fel volt szerelve. Hatalmas tea választék méz, minden és minden apróság. A háziasszonyunk bekészítette a reggelit is: 1 liter biotej, nagy adag vaj, házilekvár kisüvegben, egy nagy üveg rostos üditő, két darab félkilós kenyér, az egyik mogyorós a másik sima barna, sajtok. Ebből megvacsoráztunk és meg is reggeliztünk. Croissant csak azért nem ettünk, mert nagyon korán mentünk el vasárnap és nem akartuk ezzel terhelni. Ja, és mivel bort is termelnek, kaptunk ajándékba egy üveg saját termelésű chardonneyt (lehűtve!!)

A kilátás a szobából a szemközti lankákra, olyan toscánásan giccses volt szinte, de gyönyörű! Mesélte a hölgy, hogy volt már olyan párizsi vendége, aki visszafordult a szállásról, mert túlságosan távolinak tartotta a civilizációtól. És itt a link.

Káció - Kastély vadászgéppel

A mustáros fiaskó után javítanom kellett, főleg a fiúk felé, ezért beajánlottam egy közelben található kastélyt. A tripadvisoron olvastam róla. Képzeljetek el egy gyönyörű középkori kastélyt, de amolyan klasszikusat, szép tornyokkal, hatalmas parkkal, szőlővel. És mi van a parkban? Hát mi más, vadászgépek, de nem ám egy-kettő, hanem kb. 50. De ezenkívül még ferrari, versenyautók (kizárólag piros), traktor, motor és tűzoltóautó gyűjteményük is van. Amikor beléptünk a kertbe és megláttam a a kiszuperált, de még mindig lenyűgöző Mirage gépet, hangosan felnevettem. Szép, szép, de nem illik valahogy a képbe. Mindenesetre a fiúk rettenetesen élvezték, Bence rengeteget fényképezett. Bence egyébként lenyűgözött megint. Emlékeztek, mikor kicsi volt, a legkisebb részletről, háttal és 500 méterről mondta meg az autómárkákat. Nos, ezt a képességét mára a katonai járművekre is kiterjesztette. A múzeumi kritikákban az volt a visszatérő elem, hogy nagyon keveset írnak a járművekről és csak franciáról. Az igazság az, hogy nincs többre szükség, aki idejön, az tudja!

Áció

Ma hajnalban kezdtük meg a vakációnkat, egy hét olasz tengerpart. Franciaországon keresztül megyünk, meg is álltunk útközben Beaune városában (mókásan ugyanúgy ejtik mint Bonnt, ebből lehetne egy jó kis kvízkérdést is csinálni). Beaune Dijontól délre van, de nem túl messzire. Egy gyönyörű középkori városka, szombat lévén hatalmas piaccal. Rögtön egy szimpatikus bácsitól vettem egy valamit, amit franciául cire-nek hívott. Most megnéztem, viaszt jelent, na mindegy, valamire csak jó lesz, de hát annyira szimpatikusan nézett ki. A városka láthatóan a boriparra és a borturizmusra épül és jól meg is él belőle. Egy kutyaszart sem láttunk, tisztaság és rend volt mindenhol és az üzletekben is nagyon kedvesek voltak.

Régi vágyam volt már egy mustárgyár megtekintése, ezért nagyon örültem, hogy itt található egy mustármúzeum is. Csak vezetéssel lehet bemenni, ezért rohantunk a legközelebbi időpontra. A bejárat nagyon modern, rengeteg mustár, kóstoltatás, játék gyerekeknek. Egy kb. 20 fős csoporttal indultunk, főleg franciák, de az idegenvezető angolul is elmondta a történeteket. Az első öt percben megtudtuk, hogy a mustárhoz három dolog kell: mustármag, ecet és só. Az utána következő másfél órában ezt az információt ragozták. Az egész múzeum mindössze három teremből állt, ahol jószerivel francia nyelvű filmeket mutattak a mustárról. Ezek a filmek inkább művésziek voltak. Szegény fiúk nagyon unták. A végén volt egy kis kóstolás is, három különleges mustárt kóstolhattunk egy kis paradicsommal, miniatűr zellerrel stb. Mondjuk a csigás mustár ízlett és szép zöld színe is volt (vajon miért?) Kaptunk miniatűr mustárokat is, ezekből a fiúk rendesen felpakoltak. Kedves olvasók, ezt közöttetek fogjuk szétosztani!

Csak egy érdekesség, a dijoni mustár nem azt jelenti, hogy a mustár Dijonban készült, hanem hogy olyan eljárással (lásd fent), ami Dijonból származik. Ezért a dijoni mustár lehet német vagy kínai is. A mustármag pedig Kanadából jön, mert nem tudnak máshonnan nagy mennyiségű, egyenletes minőségű mustármagot beszerezni. Viszont bevezették és levédették a bourgogni mustár nevet és az itt termesztett mustármagot tartalmazhat csak.

Beaune másik nevezetessége, a híresebb, egy középkori kórház. Az 1400-as évek közepén alapították és 1975-ig működött! Hát, lenyűgöző, lényegében egy múzeum és egy kórház, valamint hotel keveréke. Persze, nem a gyógyításból tartották fent magukat, hanem a kórházhoz tartozó hatalmas szőlőbirtokon termelt borból.

Vége az iskolának... sajnos

Csütörtökön ért végett Robi sulija, mielőtt sajnálni kezdené mindenki, csak szeptember közepén fog kezdődni az új tanév neki. Utolsó napon még rengeteg oklevelet osztottak ki, testnevelésből mindenki kapott. Robi ezenkívül még kapott a jó magaviseletéért és a szépírásért. Mivel megnyerte az osztály szépíró versenyét (igen, igen, tud szépen is, ha akar), ezért ajándékba kapott egy gyönyörű töltőtollat is. Az egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy az oklevélen rosszul írták a vezetéknevét. Végül is nem helyesírási versenyt nyert...

Robi azt is mesélte, hogy az utolsó nap végére mindenki nagyon szomorú lett és sokan sírtak is, hogy vége a sulinak (és néhány hónapig nem látják a barátaikat). Hát, van ilyen iskola is....

Vendég a háznál, öröm a háznál

Robi reggel határtalan örömmel jött reggelizni. Fülig ért a szája. Megállt a nappaliban és a következőket mondta: "Képzeljétek egy hatalmas szöcske van a fürdőszobában". Ilyenkor mindig örülök, hogy fiaim vannak, teljesen egyértelmű ugyanis, hogy az egyetlen ember a családban, akinek erre a hírre még mozdulnia sem kell, az én vagyok. Gyengéden beburkolták egy törölközőbe az állatot, később kiderült, hogy sáska, kb. 8 cm volt. Aztán kirakták az erkélyre, hogy miért nem vetették a mélybe, azt nem tudom, pedig biztos lábra esett volna! Reggeli közben ezért a élőben néztünk National Geographicot, még pedig az Bolyongó sáska az erkélyen című előadást.

Tea próba

Reggelente felváltva készítjük a reggelit, Robinak teát is. Szombaton nem figyeltünk eléggé, először én csináltam meg a teát Robinak és leraktam az asztalra. Kisvártatva Gy. is elkészítette Robi reggeli italát és amikor az asztalra rakta, vette észre, hogy már ott van egy. Sebaj, rögtönzött tea próbát tartottunk. Robinak elmondtuk mi történt, de nem árultuk el, hogy melyikünk melyik bögrébe rakta a teát. Kíváncsiak voltunk, hogy melyikünk teája ízlik neki jobban.

Arra nem számítottunk, hogy Robi sokkal diplomatikusabb mint gondolnánk. Megkóstolta a teákat, majd nem azt mondta, hogy melyik jobb, hanem, hogy melyiket ki csinálta. Én kétszer annyi mézzel dolgozom, kifejezetten édes teát készítek, Gy.nél a citrom dominál. Összeöntve ideális.

A nagy nap

Bence ma 15 éves! Számtalan aprósággal készültünk. Robi  ragaszkodott hozzá, hogy zenélős üdvözlőlapot vegyünk neki. Sokáig válogattunk az auchanban, Robi helyes kis állatosat szeretett volna. Végül egy kiskutyásnál állapodtunk meg, ami a happy birthday klasszikus nótát... fingja el. Ezenkívül még kapott epres tortát és megint a saját öngyújtójával gyújtottuk meg (a tűzijátékok miatt van tűzszerszáma). Délben a munkahelyemen ebédelt, lenyűgőzte, hogy nálunk mindig van sült krumpli. Innen üzenem a jövő menedzsereinek, hogy milyen kevés elég lehet a boldogsághoz. Az esti meglepetés a hamburgerezés volt. Kedvenc helyünk a város központjában a Chi Chi's nevű mexikói hely (egyébként franchise, üzenem azoknak, akik szeretnének nyitni egyet otthon is). Persze rengetegen voltak a kiülős részen, de bent is óriási és le tudtunk ülni. Robi már reggel mondta, hogy délután már nem eszik, mert spórolja magát az esti hamburgerre. Végül még egy kétgombócos fagyi is begurult.

Habosan könnyű

Kedvenc palacsintázónk

Szombaton Robival Metzben jártunk. Számunkra Metz fő attrakciója a St. Malo palacsintázó. Nemcsak édes, sós palacsinták is vannak. Kedvencünk a sonkás-sajtos otthon is könnyen elkészíthető. Nekem itt annyi a könnyebbség, hogy számtalan fajta kész palacsinta közül tudok választani, ezért a sütögetéssel már nem töltöm az időt. Egy serpenyőt felmelegítek, teszek bele kis vajat, rádobom a palacsintát, amibe teszek sonkát és reszelt sajtot. Összehajtogatom szögletesre és mindkét oldalán megsütöm, kész is a jambon-fromage. Lehet még tojást is belütni vagy paradicsomot, gombát belerakni.

Mindig tömve van a hely ebédidőben, de most nem maradtunk le, mert már 11.45-kor az ajtóban álltunk. Kicsit féltem is, hogy még nincsenek nyitva, de már egy család javában bent ebédelt. Miután leültünk, nem telt bele 10 perc, az egész étterem megtelt. Robi kedvencét kérte, a nutellás-banános palacsintát. Kalóriabomba a javából.

Bastogne

Tini fiúnk kedvenc témája a II. világháború. Itt a környék bővelkedik emlékművekben, múzeumokban. Szombaton Bastogne-ban jártak, ahol egy katonai bázison alakították ki a múzeumot, a tárlatvezető is katona. A reggel 9 órás vezetésre mentek a fiúk, ami nagy szerencsének bizonyult, mert állítólag később rengetegen vannak és akkor már nem adnak fegyvereket a látogatók kezébe. Bence persze már minden fegyvert fél pillantásról felismer, a tárlatvezető katona már csak nevetett azon, hogy Bence előre mondta a típusokat.

A legérdekesebb kiállítási tárgy, amely legjobban jellemzi a nemzetek közötti különbséget szintén itt található. Egy fegyverszállító páncéljárműről van szó. Francia találmány, két személyes páncél szerkezet, amely nem volt felfegyverezve. Hátuljában szállították viszont a fegyvereket. Elől ült két ember, az egyik vezette, a másik irányított. Mivel köztük volt a Renault motor, ami eléggé hangos, nem hallotta a sofőr az utasításokat, ezért gombokat használtak, például kék gomb felhúzve, jobbra. Na, persze ezeket a járműveket a németek hamar kilőtték, vagy elfoglalták. Ha nem semmisültek meg, akkor rögtön átalakították: rögtön egyszemélyesek lettek, így megoldódott a kommunikációs probléma. És persze fegyver is került fel rá.