Szüret

Idén még abban bízva, hogy nyár is lesz, nagyobb kertészeti munkákba kezdtünk. Ez két darab cserép telepítésből állt. Egy nagy virágcserépbe ültettünk négy tő epret és egy darab paprikát. Egy másikba pedig három tő paradicsomot. Robi el is nevezte őket, a paprikát például Jimmynek hívják. Ő a leghálásabb egyébként. Vagy öt darab paprikát is termett nekünk. Izgatottan vártuk, hogy viszonylag nagyobbra nőjenek, vajon milyen íze lehet. Hát, Jimmy piszok erős, szóval eddig csak azt az egyet, a próba jimmyt mertük megenni, a többit nem. Jimmy idén már befejezte, az utolsó termése piros, a többi mind rendes zöld. Az utolsó mini piros színű paprika lehetett a jelzés, ennyi volt. Az eperről nem is érdemes beszélni, nap hiányában kicsik és aszottak a termések.

A paradicsomokkal már érdekesebb a helyzet (kódnevük: Ketchup). Amint kiültettük őket vad növekedésbe kezdtek, de virág sehol. Szép dísznövénynek néztek ki. Igen ám, de mi termést is szerettünk volna, ahhoz pedig virág is kell. Körbekérdeztünk hát kertészetben jártas rokonaink között, hogyan tudnánk Ketchupot termésre ösztönözni. A válasz minden helyről az volt, hogy a "hónaalj hajtásokat kell leszedni". Az meg mi??? A magyarázatok után kimentünk Ketchuphoz, de minden hajtása főhajtásnak tűnt nekünk. Ezért aztán teljesen véletlenszerűen leszedtünk néhány levelet. Valamennyire sikeres lehetett az akciónk, mert utána már megjelentek a virágok és nemsokár néhány kisebb paradicsomkezdemény is. Ekkor elmentünk nyaralni és a locsolást átadtuk Adriánonak, az olasz barátunknak. Mire visszaértünk az összes szobanövény kivirult., még az is ami csak kókadozott a mi ápolásunk alatt. Mikor kérdeztük, hogy mi a titok, azt mondta, hogy beszélt a növényekhez (ahogy még Robi kérte tőle). Én azt a következtetést vontam le, hogy az olasz nyelv lehetett a kulcs a hirtelen eldzsungelesedéshez.

A paradicsom is szépen beérett és az először szüretelhettük le a termést, íme:

A termés

November

Szeretném megkérni az otthoniakat, hogy ne panaszkodjanak az időjárásra. Persze, persze, sokat esik az eső. De legalább meleg van!! Itt az egész napos és éjjelekent át tartó eső mellett a hőmérséklét napközben 15 fok körül van. És nem harminc. Kedvenc fodrászom erre azt mondta, hogy nem az időjárással van gond, hanem a naptárral. Nem augusztus van, hanem november.

Klagenfurt

A következő megálló Klagenfurt volt. Tipikus álmos osztrák kisváros. A boltok hatkor zártak, ami nem volt nagy kár, mert sok érdekes bolt nem volt... A wörthi tó mellett volt egy kis élet, bár a fagyizókat ugrottuk, egyikünk sem akarta az olasz emlékeket valami vacak fagyival elhomályosítania. A tó vize krisztálytiszta és hatalmas halak úsztak a partnál. Kicsit olyan volt mintha halakat sétáltatnák, mert jöttek velünk, ahogy sétáltunk. Biztos vártak valami kis kenyérdarabot, bár ki volt írva, hogy tilos etetni. Ennyi tiltótáblát már régen nem láttam, el is neveztem magamban Ausztriát Verbotenlandnak.

Találtunk egy jópofa minigolfot, ott remek partit játszottunk. Mivel egyikünk sem ismeri a pontos szabályokat, ezért azt találtuk ki, hogy számoljuk, hogy ki hány ütésből ér a lyukig. Aki a másik pályára átüti, az +10 büntető pontot kap. Ezt akkor találták ki, amikor én átütöttem még a legelején és jót nevettek rajtam. A második pályán már ők is átütötték, ekkor új szabály lépett érvénybe, a három életem van. Vagyis háromszor lehet próbálkozni és a legkevesebb ütéssel elért próbálkozást írtam csak fel. Ezek után nem meglepő, hogy Bence nyert, Robi szorosan mögötte és pedig hosszan lemaradva (büntető pont).

Az álmos város

A Dolomitokban - Terlago

Útban hazafelé most két helyen álltunk meg. Először északra vettük az irányt, a Dolomitokba. Egész egy hetünk alatt az olasz tévében a Costa Concordia átszállitása Genovába volt a téma. Éjjel-nappal erről tudósítottak. A kis sziget ami mellett elsüllyedt összességében "jól járt", hiszen rengeteg ember fordult meg náluk, részben a mentésben résztvevők, részben rengeteg turista, akik a roncsot akarták látni.  Pont szombaton, amikor utaztunk érkezett a hajó a genovai kikötőbe. Csak arra figyeltünk fel, hogy az autópálya rádió folyamatosan bemondta, hogy kérik az autósokat ne álljanak le a leállósávba fényképezkedni (selfieket csináltak), mert az nem arra való. Aztán mi is elértük a kritikus részt és megláttuk, ahogy a Concordiát több vontató hajó kiséri a part felé. A leállósáv már tele volt, az olaszok teljes lendülettel fényképezték. Az egyik leállósávban volt egy rendős is. Gondoltuk, hogy jól megbünteti most a fényképezkedőket. De nem, a rendőrök is fényképezték...

Amikor megérkeztünk a hegyek közé a szállásunkra, a fiúk elragadtatva szálltak ki a kocsiból. A Garda-tótól északra, egy ismeretlen kis tavacskánál (Terlago) szálltunk meg egy csodálatos családi szállodában. Rögtön lerohantunk a tóhoz, ahol csak néhány pecázó fiú volt. Annyira nem jár arra ember, hogy a halak teljesen a part szélén úszkáltak. Robi rögtön ledobta a cipőt és a vízben próbálkozott velük. Eléggé bosszantotta, hogy a halak simán megkerülték és a háta mögé mentek, mikor üldözte őket. Pont olyan volt, mintha a Nagy ho-ho-horgász rajzfilmben.

A barátságos halak tava

A szállodában ettük életünk legjobb reggelijét. Persze, nagy volt a választék, de nem csak ezért. A tulajdonos maga szolgált ki, annyi kedvességgel és figyelmességgel, amit csak családtagoktól szoktunk kapni. A gyönyörű étkészlet csak egy dolog, de amikor megláttam a szív alakú fánkokat, akkor már teljesen elolvadtam.

Benéztünk Trentoba is, ami a legközelebbi nagyváros. Ez érdekes keveréke egy kicsit a tiroli kultúrának és az olasznak. Vagyis még rengeteg fagyizó volt, de az éttermek már inkább osztrákos választékot mutattak.