Golden time, golden ticket

Robi iskolájában értenek a motivációhoz. Minden csütörtök délután van golden time, "aranyidő", azaz, aki rendesen csinálta a héten a házi feladatát és nem volt vele különösebb gond, az részt vehet ezeken a foglalkozásokon: játék az udvaron, számítógépezés és egyéb más, amit imádnak a gyerekek. Nemrég bevezették a golden ticketet, aranyjegyet is. Ezt kimagasló eredményért vagy teljesítményért lehet elnyerni. Minden héten az aranyjegyesek közül kisorsolnak néhányat, őket aztán a pénteki ebéd után kényeztetés várja. Egy különterembe kísérik őket, ahol fagyi és egyéb finomságok közül választhatnak. És még egy csavar a motiváción, a gyerekek nem egyedül mennek. Minden nyertes kiválaszthat egy valakit, akit magával visz. A héten Robi is volt, Jakob barátja vitte be, az iskola teraszán fagyiztak és jegesteát ittak.

Farkaspark, Villeroy és Saarburg

Gy. születésnapját azzal is ünnepeltük (egy nagy adag lebkuchen megsütésén túl. Örök hála Edének a receptért), hogy elugrottunk Merzigbe, Németországban egy farkasparkba. Egy erdő szélén hatalmas részen számtalan farkasfélét láttunk, nem is tudtam, hogy ilyen sok fajtája van. Teljesen ingyenes a belépés, és a park beépül az erdőbe, a turistautak keresztül visznek a parkon, de van olyan is, ami csak az elkerített farkasos részen megy.

Onnan csak egy ugrás Mettlach, ahol a Villeroy and Boch gyára és múzeuma áll. Már voltunk itt két éve, de akkor nem találtuk meg a bejáratot a múzeumba. Most is elég nehezen ment, de nem adtuk fel. Végül a gyár udvarán egy kis ajtó mögött, az emeleten volt a múzeum és kávézó. Szépen eldugták! A herendi múzeummal messze nem ér fel, a kávézója is nagyon egyszerű, minimális választékkal. A bejáratnál láttuk, hogy vasárnap lévén gyerekfoglalkozást tartanak, lehet tányért festeni. Na, ezt kerestük aztán mindenhol, sehol nem láttuk. Az utolsó teremben, ahol a ma létező termékeket állították ki a pénztáros hölgy mosolygós arccal közelített felénk ahogy beléptünk: "Szeretnének-e a gyerekek tányért festeni?" Hát persze. A fiúk aztán leültek és nekiálltak. Hamarosan akár belépti díjat is szedhettünk volna, annyian jöttek hozzánk megnézni, hogy mit csinálunk.

Saarburg továbbra is elbűvölő és végre bejutottunk a vízimalomba is. Egy nagyon kedves osztrák hölgy volt a pénztáros és idegenvezető, jó sokat mesélt a malom történetéről (3 malom tulajdonképpen). Végigjártuk a termeket. Az egyikben volt egy vasajtó, amire ráírták, hogy mindenki a saját felelősségére nyissa ki. Na, persze kinyitottuk, de nem mentünk ki. Az ajtó a kerékhez és a patakhoz vezetett, csupa víz volt a kilépő.

Nutella

Szerintem a nutella nem étel, de a fiúk imádják. A szürke zónában tartom, vagyis nincs tiltva, de csak nagyon, nagyon ritkán veszek, akkor is csak kis üveggel. A kis üveg általában egy nap alatt elfogy. Viccelni is szoktam a fiúkkal, mivel mind a ketten nagyon soványak, ezért nálunk szállóige a "Megemelem a csokiadagodat" vagy "Kötelező csokievés lesz, mert zörögnek a csontjaid". Időnként a nutellát is beleszövöm ezekbe a fenyegetésekbe.

Így történt ez valamelyik hétvégén is, amikor Németországba indultunk bevásárolni és hajat nyírni. Bence előreadott valamit a kocsiban, hirtelen ránéztem a kezére, nagyon csontos volt. Erre a következőt mondtam: "Egy bazi nagyüveg nutellát fogunk venni, Bence, legalább 1 kilósat, nagyon sovány vagy, ez így nem mehet tovább!" Aztán megérkeztünk a bevásárlóközpontba és Bencét elvittem a fodrászhoz, a többiek addig bevásároltak. Otthon aztán ahogy pakolunk ki, hát előkerül egy hatalmas üveg nutella. "Ez meg mi?" - kérdeztem csodálkozva, mire a fiúk mondták, hogy hát én mondtam az autóban, hogy nagy nutellát kell venni...