Kinában jobb

Reggelente egy kinai anyukával és kislányával szoktunk összefutni a buszon, ők is ugyanoda járnak, mint Robi és ugyanúgy a 18-as busszal mennek a parkolóhoz, ahol az iskolabuszt várják a gyerekek. Az anyuka az egyik itteni kinai bankban dolgozik. Sokat panaszkodik, hogy mennyire sok munkája van, sőt, hogy mennyivel jobb Kinában dolgozni. Elmesélte, hogy ők a munkát mindig 10 perc tornával kezdik. "Mi a neve ennek a tornának. Tai chi?" "Nem, nem" - felelte. "Az a neve, hogy torna". Szóval nem tudtam meg közelebbit. Csupán annyit, hogy délután is van még egyszer ez a 10 perces torna. Ebéd után pedig mindenkinek jár a szieszta. Elsötétitenek és az iróasztaloknál lehet 30 percet szunyókálni. Na, ezért jobb Kinában dolgozni.

A konyhai kihivás - 15 percben

Mindig nagy kihivás hamar jót adni a fiúknak vacsorára. Miután megérkezem a munkából van maximum 45 perc türelmi időm, ha addig nincs vacsora, akkor a fiúk megindulnak a hűtő felé és esznek, amit látnak. Ez legtöbbször müzlit jelent tejjel, mert ez egyszerű és tényleg nagyon gyorsan elkészithető.

Most, hogy megint jutottunk egy kis tévéadáshoz a holland szállodában, véletlenül elkaptunk egy Jamie Oliver műsort, amiben 15 perc alatt készit egytál ételt. És tényleg annyira könnyűnek tűnt, ahogy csinálta, hipp-hopp és kész.

Gondoltam, hogy bevállalom ezt a konyhai kihivást. Hétfőn munka után berohantam az ósanba, hogy beszerezzem a hozzávalókat. Marokkói ételről volt szó, ezért kellett néhány dolog hozzá, amiről még sohasem hallottam, például garam masala és harissa. De az itteni ósan nem az otthoni szárnyas teszkó, itt tényleg minden van. Csak 1 órámba telt, mig mindent megtaláltam, mert ugye ki tudja, hogy hová rejtették a chili paprikát...Na, hazavittem a beszerzést és megkértem Robit, hogy segitsen előkésziteni. Azt ugyanis rögtön levettem a Jamie műsorából, hogy neki is minden kéznél volt, nem adásban mosta a zöldségeket. Miután majdnem mindent előkészitettünk, Robi elinditotta a stoppert. Persze, nekünk nem ment olyan flottul a dolog, mert nem tudtuk fejből a receptet és sokszor kellett megnéznünk. Nem csigázok senkit tovább, végül 31 perc alatt lettünk kész (ketten, mert Robi átvállalta a salátát). Nagyon jó lett, mindenkinek izlett. Másnap meséltem a munkatársamnak, hogy 15 perces recepttel próbálkoztunk. Csak annyit mondott rá " Ja, azok a receptek, amit kétszer annyi idő alatt lehet megcsinálni!".

Borkóstoló luxemburgi módra

Luxemburg nagyon igyekszik a gazdag bankállam képét kicsit finomitani és marketingelni magát más területeken is. Például a luxemburgi shopping élményt számtalan helyen hirdetik. Erről csak annyit, hogy néhány hete a városközpontban az üzletek fele csődöt jelentett, egy kézben volt, mint annyi más üzlet és a tulajdonos bedobta  a törölközőt. Azóta persze már kinyitottak az üzletek, de azért mégis... Arról nem is beszélve, hogy ugyanaz az áru, itt lényegesen többe kerül, mint a szomszédos országokban. Kivéve a benzint és az alkoholt.

A luxemburgiak másik fixa ideája, hogy ők borvidék. Igen, itt a Mosel, ahol megvan a kellő dőlésszög a dombokon. Csak ugye napsütés nincs, anélkül pedig hát a bornak sincs különösebben jó ize. Sőt kifejezetten keserűek az itteni borok. Ezért kell a luxemburgi borokat propagálni. Évente kétszer rendeznek luxemburgi borkóstolót, tavasszal a munkatársaimmal voltunk, akik jól tudták, hogy mit érdemes megkóstolni. Most az olasz barátnőmmel mentünk, vak vezetett világtalant. Már a bejáratnál meglepetés ért, tavasszal még csak 5 euroba került a beugró, most ősszel már a duplájába. Mindezért korlátlan mennyiségben ihattunk iszonyat rossz borokat. Az egyetlen pozitivum, hogy a gyerekeknek tartotttak foglalkozást, ahol a fiúknak mindenféle üditőt kellett megkülönböztetniük. Először valami vizszerűt öntöttek nekik, rögtön mondtam a barátnőmnek, hogy szerintem grappa. Először nem értette a viccet és kicsit megszeppent, hogy tényleg grappát öntenek a gyerekeknek. A második standnál már erősen lötybiköltük a bort a pohárban, mint a nagyok, hátha jobb lesz. De nem lett. Aztán próbálkoztunk pezsgővel, hiába, ihatatlan. Már alig vártam, hogy hazaérjek és igyak egy kis rendes olasz bort a saját készletből. Persze a borkóstolós pohárból, amit természetesen elhoztam magammal.

Abu Dhabi

Megint jött egy ártalmatlannak tűnő levél a suliból. Azt hiszem ezt direkt csinálják. Most kaptunk egy emilt, hogy az angol iskolát szövetségének tavasszal lesz a sportversenye és várják a jelentkezéseket és a szülői felhatalmazásokat, hogy a gyerekeket elvihesse az iskola. Na, gondoltam, milyen rendes dolog, viszik a gyerekeket sportolni, egy kis barátságos verseny, szuper. Kinyitom a csatolt levelet, amiben a szabványszöveg szerepelt:

"Alulirott, XY gondviselője engedélyezem, hogy gyermekem az iskola szervezésében résztvehessen az XX szövetség sportjátékain .....

és a szöveg igy végződött:

...Abu Dhabiban.

Gondoltam, biztos elirták vagy vicc. Irtam az olasz anyukának, akivel jóban vagyok, hogy ez most komoly-e. Megnyugtatott, teljesen komoly. Mivel tavaly az Abu Dhabi iskola nyert Brüsszelben, ezért idén ott tartják a versenyt.

Nem adtunk felhatalmazást.

Az autóverseny

Bencét hétvégén autóversenyre hivták, nem gokart, nem kis villanyautó. Igazi autókkal, igazi versenypályára. Kolléganőm férje, Ardriano nemrég vett egy kis Renault versenyautót. A hétvégén át is ugrottak Franciaországba, ott egy régi repülőtéren nyomatták, hasonlószőrű amatőrökkel.

Adriano már teljesen profin rögziti is a versenyt. Bence legnagyobb megrökönyödésére hatalmas celuxszal rögzitette az ipadjét a szélvédőre.

A felvétel itt tekinthető meg. A 32. percben kiszállnak az autóból és a pilótákat is látni. Jó szórakozást!

Utóirat: A Renault vásárlásának története

Adriano egy barátjával együtt vette a kocsit Németországban. A tulajdonos egy középkorú német férf láthatóan nagyon értett a kocsikhoz és több hasonló felspécizett kocsija volt. Első látogatásukkor megtetszett nekik a kocsi, de egy kicsit drágállották. Néhány nap után visszamentek, hogy lealkudjanak az árból. A tulaj nem volt otthon, csak a lánya. Egy helyes, huszonéves lány. A fiúk úgy gondolták, igen, itt az idő, most kell lealkudni a kocsi árát. Szóval kezdték a fellengzős dumát a lánynak, hogy hát nem rossz az autó, de vannak itt meg ott problémák, szóval elvinnék, dehát olcsóbban és az apróságokat is meg kell majd csináltatniuk. A lány meghallgatta őket, majd mondta, hogy menjenek ki az autóhoz, nézzék meg együtt azokat az apróságokat. A fiúk már érezték, hogy nyeregben vannak. Például a felnin lévő valami kis apróságot hoztak fel. A lány fogta magát, szerszámokat hozott és befeküdt a kocsi alá és megcsinálta. A fiúknak leesett az álluk. A lány rámutatott egy oklevélre a falon: az autószerelő bizonyitványa volt. A meghirdetett áron vitték el az autót.

Hollandia nem lapos!

A hosszú hétvégét Hollandiában töltöttük, persze ott is esett az eső, nem is akárhogy. Viszont új felfedezéssel lettünk gazdagabbak: Hollandia nyugati része dombos. Maastrichtot céloztuk meg és egy kisvárosban, Valkenburgban szálltunk meg. Itt edzenek a hollan hegyikerékpárosok.  A városka holland üdülőhely, fő nevezetessége egy várrom, amely dombocska tetején áll.

A szállásunk egy kis családi hotelben volt, végre tágas volt a négyágyas szoba, nem szorongtunk. A szálloda tulajdonosa, egy középkorú holland úriember, holland-német-angol keverék nyelven tartotta velünk a kapcsolatot. Főleg hollanddul, de a németből azt elég jól értettük, ezért nem voltak nyelvi nehézségek. 

Azért jó téli szezonban kirándulni, mert már korán sötétedik, viszont délután 5-kor már minden látványosság zárva, igy csak azt tudom elmondani, hogy milyen helyekre nem jutottunk be, mert már bezártak.  A várromba például kétszer sem jutottunk be. Viszont találtunk egy remek hollan csodák palotáját, ahol alig voltak gyerekek, mert Hollandiában még tanitás volt a múlt héten. Bencének legjobban a tárcsás telefonok tetszettek, egymást hivogattuk rajta, mert működtek ám! A másik nagy ötlet a szétszerelő-műhely volt. Itt felhalmoztak mindenféle elektromos dolgot és a feladat a szétszerelés volt, amihez csavarhúzót és csipőfogót adtak.

Szombaton Aachenben jártunk. Előre szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy az aacheni mézeskalács iszonyat kemény!! Mi jelenleg teába mártogatjuk, hogy harapható legyen. A csomaghoz adtak használati utasitást, tegyük a mézeskalácsot a kenyér mellé. De ezt Gy. határozottan elutasitotta, még megkeményszik a kenyér tőle. Aachen fő látványossága azonban nem a Dóm vagy a Városháza, bár mind a kettő nyönyörű, hanem a Lindt csokigyár diszkont boltja. Én még ilyesmit nem láttam. A gyári boltok, általába kis satnya sufnik, ahol unott eladók jelöletlen csomagolású édességeket árulnak jó áron. A Lindt új szintre emelte a gyári bolt fogalmát. Már az gyanús volt, hogy hatalmas parkolója van. Ahogy közeledtünk a bolt felé, nagy tömegben jöttek emberek megpakolva. Ez jó jel. A bolt előtt rendes bevásárló kocsik. Beléptünk az ajtón és elénk tárult a Kánaán, egy szupermarket méretű bolt, csak csokival. És persze tömve volt emberekkel, az a sok ember, aki ott parkolt, be is jött. 10-20% kedvezmény mindenből és itt tényleg a Lindt összes terméke kapható. A hab a tortán az volt, hogy a Lindt bolttal szemben egy keksz gyártónak is van outlet boltja, de az kevésbé látványos. Azért ott is sikerült beszereznünk egy hatalmas vödörnyi  zselés piskótát, az normálisan 150grammos kiszerelésben kapható, most vettünk belőle 2.5 kg. Remélem, hogy a héten kitart.

A kulináris élményeink közé tartozik még a két étterem, mind a kettő Valkenburgban. Az egyik spanyol tapast árult, ez nagyon bejött a fiúknak. Másnap egy mexikói étteremben jártunk. Ott a főhelyen, a terrárium mellett kaptunk helyet. Igy egész vacsi alatt tanulmányozhattuk a két hatalmas gyikot. A felszolgálók nagydarab holland nyugdijas nénik biztositották az echte mexikói filinget. Az egyik meg is kérdezte, hogy mi ez a beazonositathatatlan nyelv, amit beszélünk. Mondtuk, hogy magyar. "Hű, az nagyon nehéz nyelv", mondta a hölgy. Én megnyugtattam, hogy nekünk is nehéz. Ezután távoztunk és a fiúk még felmarkoltak fél kiló búcsúcukorkát.

A vasárnpok itt Európa nyugati részén arról nevezetesek, hogy ez tényleg a pihenés napja, ezért nincs is semmi nyitva. A vasárnapi üres város problémájába márt többször belefutottunk. De gondoltuk, hogy Maastricht elég nagy ahhoz, hogy legyen benne élet. Hát nem volt.