Genova

Az olaszok nem a pontosságukról híresek, de azért az feltűnt, hogy még a templomi harangok is összevissza harangoznak. Például mindennap kétszer van reggel hét óra, az egyik templom itt a közelben van, a másik a közeli dombon, az késik kb. 5 percet. Tegnap reggel azért elértük a 7.15-ös gyorsot, bár volt némi morgás a fiúk részéről. Viszont cserébe egy üres Genovába érkeztünk és egy még üresebb akváriumba, ami a fő nevezetessége. Itt aztán tényleg mindenféle tengeri élőlény megtalálható. Sajnos még delfinek is. Amióta láttunk egy dokumentumfilmet a Taiji-i öbölben hogyan szedik össze a delfineket az akváriumok és a delfin showk részére, sokukat lemászárolva, azóta nem járunk delfines helyekre. Sajnos itt nem tudtuk, hogy tartják őket, úgyhogy csak a látogatás végén fejeztük ki a véleményünket...Ami viszont nagyon tetszett, az a tengeri tehén volt, őket eddig csak természetfilmeken láttuk. Éppen salátát ettek. Amikor megérkeztünk és amikor elmentünk. Szóval folyamatosan. Nagyon édesek ahogy iszonyat lomhán mozognak a vízben. De lehet, hogy csak megfontoltak.

A régi kikötő nagyon szép, felette a város, ami Gy. szerint olyan mint Nápoly. Ezen biztos megsértődnének a genovaiak, pedig tényleg. Persze, rendezettebb és tisztább. Az épületek gyönyörűek, bár nincsenek túl jól karban tartva.

A kikötőben összetalálkoztunk egy kedves szenegárli férfival, aki útba igazitott minket, majd mindenkinek adott egy karkötőt. Persze nem ingyen, ez hamar kiderült. Utána még több hasonló eladóval találkoztunk, akik karkötőt akartak ránk sózni, az egyik I love you felkiáltással rohamozott meg, de mondtam neki, hogy én nem érzek hasonlóan és van már karkötőm.

Pizza Gianninál

Az élet este 8 után indul. Mintha tapsoltak volna a családok (túlnyomóan olaszok) megjelennek a bevásárló utcákban és az éttermekben. Az üzletek, még a patika is, éjjel 11-ig vannak nyitva. Nem is csodálom, hullámzik a tömeg az utcákon, kisgyerekekkel, szépen felöltözve.

Mi még két nappal ezelőtt kinéztünk egy pizzázót, ahol igazi fa fűtésű kemencében sütik a pizzát. Persze azt nem gyújtják be este nyolc előtt, mi is ekkor érkeztünk Giannihoz és családjához. A választék nem nagy, kivéve a pizzákból, mi maradtunk a hagyományos margharitánál, családfőnk egy kisebb méretet választ miután meglátta, hogy mekkora adagról van szó. Bár a pizza hatalmas, a tésztája lehelet vékony, míg a kisebb fajta kétszer olyan vastag tésztából készült. Bence nem volt éhes, mégis megette az egészet. Robi már tovább küzdött és Gianni oda is jött hozzánk, miért nem eszik ez a gyerek. Az árakról csak annyit, hogy most már értem, hogy olasz kollégáim miért panaszkodnak a luxemburgi árakra. Ott 10 euró alatt nincs pizza, itt 6-7 euró körül voltak és hát xxl-ben.  Mellesleg jegyzem meg, hogy Robi miatt még meg fognak lincselni minket, mert már kétszer nem kért fagyit miközben mi nyaltunk. Rengeteg csodálkozó tekintetet kaptunk...A fagyi továbbra is fenséges és továbbra is óriás adagokat adnak, a két gombóc 1.5 euró, a három 1.8 és hát nem sajnálják... Felfedeztünke egy űj ízt, a kibanánt, ami a kiwi és a banán keresztezése és meglepően jó.

Élet a mólón este 10 után kezdődik

Monaco

Hétfőn nem volt túl jó idő, ezért kirándulást terveztünk. Családfőnk kicsit túlzottan optimista volt az indulást illetően, de azért 10-kor már a vonaton ültünk Monaco felé. Gondoltuk, hogy majd jó nagyokat fényképezünk a gyönyorű tengerparti vasúton. Igen ám ,de itt minden csupa szikla, az út nagy részét a vonat alagútakban teszi meg, alig láttunk valamit.

Monte Carlo állomás szintén a föld alatt van, egy sziklában. Igy még sohasem érkeztem fővárosba, mintha metró lett volna. Nagy nehezen megtaláltuk a kijáratot (mozgólépcsők és járdák hada után). Itt rögtön a turista irodába botlottunk, ahol kezünkbe nyomtak egy térképet. Megkérdeztünk egy csomó mindent, hogy mi merre, majd ellenkezőleg indultunk el, mert megláttuk ezt:

Kilátás Monte Carloban

Szóval elkezdtünk rohanni a kikötő felé. Útközben a szokásos pályaudvar körüli látnivalók a la Monaco móddra, pl. autószerelő műhely. Persze ez a műhely Ferrari műhely volt. Haha. Szóval Monaco még durvábban rendezett mint Luxemburg, de árakban Luxemburg viszi a pálmát (és nem láttunk több és szebb Porschet és Ferrarit mint amik általában az utcánkban parkolnak Luxemburgban). Viszont a domborzati viszonyok miatt nehéz tájékozódni, a liftek és a mozgólépcsők is a tömegközlekedés részét képezik. Viszont találtunk egy Spar közértet és rengeteg szendvicsezőt, összességében nem tett rongyrázó benyomást ránk.

Benvenuti.... Olaszországban

Lyontól már üres autópályák fogadtak minket. Kicsit tartottunk a Fréjus alagúttól, de szerencsére nem kellett sokat várnunk. Nagyon hamar feltorlódik itt a kocsisor, mert 150 méteres távolságot kérnek és a fizetőkapuknál nem is engednek gyorsabban be.Maga az alagút 13 km hosszú, benne van a világ 20 leghosszabb közúti alagútja között. Kicsit megdöbbentünk az árán, majdnem 50 euróba került egy irány. Ezért viszont kaptunk egy helyes kis biztonsági leírást és a hallgathattuk az alagút saját rádióját, amin szintén biztonsági utasítások jöttek.

Az autópályákon egészen a tengerig lényegében semmilyen forgalom nem volt. Gondoltuk, hogy megnézünk egy helyes kis falut a tengerparton, de hiába jöttünk le az autópályáról, a parton egyszerűen nem tudtunk megállni, nem volt parkolóhely. Hiába vasárnap mindenki strandol. Végül kora délután érkeztünk meg a szállásra. A tavalyi hegyi kecske fiaskó után idén tuti sík helyre foglaltam. Most lényegében a sétálóutca mögött lakunk, a parttól 1 perc séta. A vasútállomás pedig két sarokra van, maximum 2 perc.

Lyon

Hát belevágtunk a megérdemelt nyári vakációba. Ilyenkor hatalmas forgalom van az autópályákon, mert mások is úgy gondolták, hogy ideje szabadságra menniük. A francia autópályákon kifinomult előrejelző-rendszer működik, a napon belül még órákra is lebontják, hogy mikor vannak a legtöbben a pályákon. Szombaton indultunk és pont arra a napra reggel 7-13 óra közé mondták a legerősebb forgalmat. Az itteni útinform folyamatosan bemondta az alternativ útvonalakat is. Át is mentünk egy párhuzamos autópályára, ahol közepes forgalom mellett jutottunk el Lyonba, ahol az első napi szállásunk volt.

Lyon egyszerre hasonlít Budapestre és Párizsra. A nagy különbség Párizzsal szemben, hogy itt feltűnően kedvesek az emberek és mindenki átvált angolra, amint megérzik, hogy nem francia anyanyelvűvel van dolguk. A város fekvése és az épületek stílusa kicsit Budapestre hasonlít: az A oldal itt is dombos, alatta folyó (Rhone és Saone) és egy hatalmas sziget. A tömegközlekedése hihetetlenül fejlett és olcsó! Magában a városban csupán fél milliónyian laknak, az agglomerációval viszont majdnem 3 milliónyian. Tehát van több metróvonala, különösen a D vonalat ajánlom mindenki figyelmébe. Ezen a vonalon nincs vezető a kocsikban, teljesen autömatikus.A történelmi városzrész a folyópart melletti dombon található, ma Unesco örökség része. Ide két sikló is felvisz. A siklóvezetők különleges tursitaizzasztó játékkal szórakoztatják magukat. Először is beterelik a turistákat a járműbe. Itt mindenki csendes izzadásba kezd. Majd hosszas várakozás után megjelenik a vezető. Előbb becsukja az ajtókat, persze nem csenget előtte, hadd hulljon a feje a turistának, aki éppen kilógott levegőt venni. Utána beszáll a helyére és becsukja az ajtókat. Persze nem indul rögtön, előbb még kinyitja a saját ajtaját, mégsem akar megfulladni a melegtől!

Egy nagyon kedves kis étteremben ebédeltünk, rögtön hozták a vizet az asztalra és szó nélkül cserélték is, amint elfogyott. Ezért aztán elnéztük nekik, hogy a Cézás salátában nem volt csirke.

Robi ballagása

Robi idén fejezte be az alsótagozatot, itteni rendszerben az általánost. Nagyon szép és praktikus búcsúztatót tartottak nekik. Vagyis inkább ők maguk búcsúztak műsorral. Az estnek három házigazdája volt, az egyik Robi.  A szülőket a székeken az est programja és egy zacskó papirzsebkendő fogadta. A műsor könnyed volt, semmi zavartság, inkább csak csupa természetesség, amibe bőven belefért, hogy valaki nem tudja a szövegét vagy nem tudja mi jön. Igazából nem is volt előre megírt szöveg, csak vázlat.
Két nagyon ötletes része is volt a programnak. Az egyiknél a gyerekek egy bambuszrúd két végére kairkát  tettek, majd egyszerre leguggoltak, úgy, hogy a karika nem esett le a rúd végéről. A rúdat mindegyik csak egy ujjal támaszthatta. Nagyon megtapsoltuk őket. Erre felkértek önkéntes szülőket, hogy csinálják meg. A szülőknek nem sikerült!  Egy másik részben a gyerekeket hat év alatt tanító tanárok léptek a színpadra és mindenkiről meséltek valami jellegzeteset vagy kedveset.

A műsor végén mindenki kapott diplomát és feldobták a fekete sapkájukat, pont mint az amerikai filmekben.

Bence szülinapja

Nagy fordulópont a Luxemburgban élő tinidzsérek életében a 16. születésnap. Sajnos ebben az országban ettől az életkortól kezdve lehet szeszesitalt és cigarettát kiszolgálni a boltokban. Szóval Bence is erősen készült, hogy akkor vesz néhány doboz sört...

Szülinapjára esett a holland-argentín elődöntő, holland barátaival együtt ment el megnézni a központi vetítésre. Ekkor már két napja mandínerből esett az eső. Állítása szerint annyira nem ázott meg, mert több lány vette körül és azoknál mindig van esernyő.

Még délután szólt, hogy két barátja nálunk szeretne aludni a meccs után. Mi viszonylag központi helyen lakunk, a fiúk meg a környező faluban, a szülőknek is egyszerűbb, ha nem kell hajnalban felszedni őket. Az egyik fiú anyukája fel is hívott, hogy megbeszélje velem a részleteket. Nem értettem, hogy melyik barátnak az anyukája, de az erős holland akcentusából hamar beazonosítottuk. Be is készítettem az ágyakat, amikor jött Bence sms-e, hogy még egy holland fog nálunk aludni. Ekkor újragondoltam a szoba elrendezését és tetrisz játékosokat megszégyenítően átrendeztem a szobát. Minden vendéget egy szobába sikerült préselnem.

Itt hétköznap nincs éjszakai élet és éjszakai járatok sincsenek. Akinek nincs autója, az vagy biciklizik vagy gyalogol. A fiúk végül hazagyalogoltak a központból, megvolt hát az esti testedzésük is.

Igy készülünk a holnapi döntőre

Minden német rendszámú autón kis német zászló leng az első ablakokból. Az erkélyekről szintén. A közértben nagy halomban tolják a sört és a rágcsálnivalókat. Már nem lehet német zászlót kapni, csak luxemburgit.

Mi is a drukkerek sorát gyarapitjuk. Vettünk például német zászló mintás fogkefét és alsóneműt is. Az egyik német kollégám az egész családját német mezbe öltöztetve nézte a meccseket. Ő mesélte, hogy egy hires teniszezőjük, B. Beckeren nevet Németország. Kiposztolta egy fényképét, amin német zászlókat festettek az arcára, hogy kinek is drukkol. Az egyik zászlón forditva voltak a szinek...

Az a jó, hogy hétvégén van a meccs. A német-franciát hétköznap adták, ráadásul 6-kor. Hát, teljesen megállt itt az élet. Kb. fél hatkor mindenki egyszerre gondolta úgy, hogy na, akkor ideje hazaindulni. Erre egész Luxemburg bedugult.