Fodrász

Nem szívesen járok itt fodrászhoz, mert egyrészt nagyon drága (otthoni ár x 3), másrészt egyszer már kifogtam kóklereket is... Szóval csak akkor megyek itt el, amikor tényleg muszáj. A fiúknak valamelyest könnyebb, a közeli német nagyáruházban remek katonás frizurát vágnak neki, az otthonihoz hasonló áron.

Most az angol barátnőm javaslatára próbáltam ki egy fordrászt. Egy kis utcában van az üzlet, a központban, de ajánlás nélkül biztos nem találtam volna meg. Amikor benyitottam a szent káosz fogadott. Egy kicsi helyen álltak és ültek a kliensek, hatalmas zaj és fejetlenség. Gondoltam, hogy a foglalásom ellenére itt sohasem fogok sorra kerülni, de tévedtem. A hely vezetője egy modell kinézetű fodrásznő, aki irányítja a káoszt. Mindenki feketében volt beöltözve és semmilyen fodrászati eszköz nincs elől, mindent szekrényekből vesznek elő, amikor éppen kell, utána rögtön visszarakják. Nincs saját fodrászod, mindig az csinálja a következő tennivalót, aki éppen ráér. A mellettem ülő lány haját kb. hárman száritották be, bár ez azért extrémnek számított még itt is. Az ügyfeleknek is rugalmasnak kell lenni, őket is mozgatják rendesen. Hol ide, hol amoda kell átülni. A hely Gedeon bácsiját Cyrillnek hívják, ő kétsoros öltönyben vágott hajat és folyamatosan beszélt. Az alapzaj és Cyrill folyamatos kommentárjai csak fokozták a káosz hatást. Nekem szerencsém volt, mert ugyanaz a hölgy foglalkozott velem végig, de ez csak véletlen volt. Már majdnem készen voltunk, a hajamat szárította be a hölgy, amikor Cyrill odapattant hozzánk és közölte, hogy ez a haj (mármint az enyém), még egyáltalán nincs kész. Majd elkezdett véletlenszerűen belevágni a hajamba hátul, hogy a melír jobban látszódjon. Mondtam neki, hogy szerintem már előbb is jól nézett ki és nem látom a különbséget. Erre Cyrill csak annyit válaszolt, hogy nemcsak nekem kell elégedettnek lennem a hajammal, hanem a fodrászomnak is!

Így növünk

Ez most egy rendhagyó kép, arról, hogy mennyire megnőttek a fiúk:

Csúcsforgalom az asztal alatt

Falu, vár, falu

Utolsó napunkon Elzászban verőfényes napsütés fogadott bennünket és végre megértettük, miért olyan népszerű ez a régió. Telis-tele van gyönyörű kis falucskákkal a dombok között. Ezekből kettőt sikerült megnéznünk, gólyából meg már olyan sokat láttunk, hogy nem is számoltuk.

Haut-Königsbourg már az autópályáról látszik, egy hatalmas domb tetején áll. A vár a középkorban épült és le is égett teljesen. Évszázadokig csupán romok voltak itt. Aztán a századelőn Elzász Németországhoz került és II. Vilmos úgy döntött, hogy ezt a vár felújításával ünnepli meg, 1900-08 között az eredeti tervek alapján, következtetésekkel épitették újjá. A császár a vár átadásán is megjelent. Sok turista fanyolog, hogy ez nem is igazi vár, mert minden porcikáját felújították. Igen, de már több mint száz éve, szóval már a felújítás is történelmi jelentőségű.

A parkolás ilyen látványosságoknál mindig gond, de itt nagyon ügyesen megoldották. A vár alatti szerpentinen volt a parkoló, az úttal párhuzamosan. A vár körül egyirányú a forgalom, egy kört kell leírni. Mivel mi a a kör alján parkoltunk, biztattam Gy-t, hogy nem menjünk körbe, hanem csak - persze szabálytalanul - tolassunk vissza és kanyorodjunk ki a lefelé vezető útra. Már majdnem sikerült meggyőznöm, amikor megjelent egy rendőrautó, kipattant egy rendőr és el kezdte felügyelni a rendet. Szóval kénytelenek voltunk végigmenni a körön.

A szivárvány kígyó

Robi iskolájába rendszeresen jönnek írók, költők, nem is értem hogyan tudják őket ide, az Óperencián túlra csábítani őket... Legutóbb Gilian Clarke járt náluk, Robi szerint nagyon híres költőnő, ezért nagyon csodálkozott, hogy én még nem is hallottam róla. A Polar címú versét elemezték, amelyik egy kitömött jegesmedvéről szól. Ez a szőnyeg a még kislány Gilianéknél feküdt a nappaliban és a kislány őt tekintette legjobb barátjának. Ehhez a költeményhez kellett hasonlót írniuk, ez volt a házi feladat és el is küldik majd, hogy így köszönjék meg a látogatást.

Robi teljesen egyedül írta meg a versét. Versének ihletője pedig a kígyója volt, amit mi, gonosz szülők elvettünk tőle...:

A Petőfi Irodalmi Múzeum hozzájárulásával

Hogyan kóstoljunk bort?

Ma kedvenc koléganőmmel mentünk a nagy tavaszi vásárra, olyan mint régen otthon a BNV volt, csak itt több a bor és a professzionális vasaló. Még konyhát is akartak nekünk eladni, de mondtuk, hogy köszönjük, már van.

A kolléganőm Rajna menti bort szeretett volna venni. Szerintem ez hamvába halt ötlet, mert ezen a vidéken nincs elég napsütés, és ezért a bor meg sem közelíti a bordói vagy az olasz borokat. Azért kóstoltunk néhány helyen (chateuneuf a legmenőbb, ez akár 50 euróba is kerülhet, ami nem túl olcsó mulatság egy savanyú léért). A kóstolásnak megvan a maga protokolja. A borászok portfoliót kóstoltatnak, azaz a régebbi évjárattól haladnak a mai felé. Közben ilyesmiket kell kérdezni és mondani:

- Milyen testes!

- Milyen fűszeres! (ezt lehet még fokozni gyümölcsnevekkel. Fehérboroknál például hozzá lehet tenni, hogy ananász illata van, az olyan egzotikus)

- Hű, ez férfi bor (túl erős)

- Hű, ez női bor (nem elég erős és/vagy édes)

- A spanyol boroktól megfájdul a fejem

- a 2004-es bordói egy klasszikus, de ki tudta akkor, hogy az lesz

A mai este kérdése az volt, hogy hány év múlva teljesedik ki a bor. A kolléganőm ugyanis hosszabb távra szerzi be a borokat, fontos, hogy akár tíz év múlva is élvezhető legyen. 

Szóval először kóstolgattunk ilyen nap nélkül érlelt rajnai borokat. Aztán feladtuk és végül a bordóinál maradtunk. Egy olyan kistermelőnél, aki már 50 éve biogazdálkodással állítja elő a borait.

Utána még találtunk egy olivát áruló putltot, ahol egy sziciliai szolgált ki. Persze rögtön olaszra váltottunk és hálából végigkóstoltatta a választékot. Némelyik oliva datolya nagyságú volt, és árult édes olivát is (az annyira nem jött be). Végül olyan fekete olivát választottam, amit narancsdarabokkal tettek el. 

Falucska katedrálissal

Visszatérve a kiránduláshoz, elsején indultunk Luxemburgból és tudtuk, hogy hosszú napunk lesz, a szállásadónk jelezte, hogy csak 5 óra felé tudjuk az apartmant elfoglalni. Itt elsején minden zárva van és hát mandinerből zuhogott az eső, a szabadtéri programok egyből kiestek.

Megálltunk útközben egy kis francia faluban, St. Nicolas de Port, ahol valamilyen rejtélyes oknál fogva egy hatalmas katedrálist épitettek. De a falu, falu maradt, igy ez a hatalmas épület nagyon abszurdnak hat messziről. Közelről meg egyenesen vicces, hogy mennyire körbeépitették alacsony házakkal. Bár minden adottsága megvan, hogy katedrális legyen, mégsem az, a méretei ellenére is csupán templom. Nem volt ugyanis sohasem püspöki székhely. Zarándoktemplomnak épitették. A második világháborúban szinte teljesen lebombázták és ezzel majdnem megpecsételődött a sorsa. Azonban egy New Yorkba szakadt helyi hölgy halálakor hatalmas összeget hagyott a templomiakra, azzal a céllal, hogy az épületet teljesen felújitsák. A felújitás 15 évig tartott.

Nem lehet elvéteni

A templom nagyon szép belülről, amikor ott jártunk rengeteg vatikáni zászló volt kifüggesztve. És az oltár felett pedig egy európai uniós zászló!!

Uniós zászló középen

A falu még arról is nevezetes, hogy itt derült ki, Robinak lyukas a cipője. Belelépett egy pocsolyába, majd csak dörmögést hallottunk, hogy nahát, miért tocsog a viz a cipőjében. Ujjnyi lyuk volt rajta. Ekkor még csak két órája jöttünk el Luxemburgból. Szerencsére volt nálunk pótcipő...

Fűszeres vöröslencsés spenót

Most recept következik, éppen most fő a konyhában. Nálam nincs éles határ a főzelék és a leves között,  ezért nem nyilatkozom, hogy vajon mi is lesz. Ezt az ételt lehet önmagában enni, mintha leves lenne. Ha kicsit sűrűbbre sikerül, akkor pedig valamilyen illatos rizzsel (jázmin vagy basmati) a legjobb. A hútőben még van tegnapról rizs, szóval készen állok bármi  is lesz a végeredmény.

Kicsi olivaolajon meg kell piritani egy hagymát. Ha üveges, bele kell önteni 1 doboz paradicsomot (kockákra daraboltat), felönteni kb. fél liter vizzel, hozzárakni a spenótot (30 dkg), a megmosott vöröslencsét (35 dkg). A fúszerezése bazsalikom (lehet száritott is), curry és chilipor, só és bors. Nincs itthon chilipor,  ezért egész chilit használtam múltkor. Volt is meglepetés, amikor ráharaptak. Ezért most teatojásban főzőm bele a chilit. Addig kell főzni, amig a lencse meg nem puhul. A végén lehet egy kicsit meg is turmixolni, botmixszerrel, hogy olyan állagú legyen, amilyennek szeretnénk Jó étvágyat!.

Bázel

Persze mi aztán országokat országokra halmozunk. Most Elzászban is hamar eldöntöttük, hogy átugrunk Svájcba. Robi volt a leglelkesebb, ő még nem volt.

Az ilyen nagyvárosokban mindig az a gond, hogy hol parkoljunk. A kicsikben ez a probléma nem merül fel, bárhol parkol az ember, be lehet sétálni a központba. A neten azt az ötletet találtuk, hogy még Franciaországban kell megállni, az utolsó francia kisvárosban és onnan villamsossal át lehet menni Bázelbe. Ezt nem tartottuk nagyon praktikusnak, mert a parkolójegy ára kevesebb mint a villamosjegyé. Igy aztán egy másik taktikánkhoz fordultunk. Ilyenkor a gps-be berakjuk a városközpontot és mivel folyamatosan látjuk rajta, hogy még milyen messze van a központ, ha már járható távolságon belül vagyunk, akkor megállunk az első szabad helyen. Most egy park mellett álltunk meg, hamar meg is találtuk a parkolóórát, de kicsit furcsának találtuk. Nem papiros alapon működnek, a helyek számozottak, be kell irni, hogy hányas számú helyen vagy és aztán befizetni az összeget. Az óra tárolja elektromosan az adatokat. Ha a fizetett idő előtt elmész, akkor még más akár be is állhat a helyedre. Természetesen az automata csak érméket fogadott el, de a közeli kávézőban felváltották a papirpénzünket.

A parkolásról még annyit, hogy csak két órára lehetett megvenni a helyet, ezért rohantunk vissza a lejárat előtt. Később a kávézőban megtudtuk a pincértől, hogy ilyen zord, esős időben nem járnak rendőrök, ilyenkor meg lehet úszni fizetés nélkül. És tényleg, mikor visszamentünk a parkolónkhoz, csak a mi helyünk volt befizetve.

Bázel másik érdekessége a reptér. A svájciak és a németek praktikus nemzet lévén rábeszélték a franciákat, hogy közösen épitsenek repteret. Igy épült meg a Euroairport, ami Franciaország területén áll, de Mulhous, Freiburg és Bázel reptere is. A reptérnek két része van, francia és svájci. Amikor leszállnak az utasok, választhatnak hogy a svájci vagy a francia kijáraton mennek ki.

Bázelben csak szaladtunk egy kört, nagyon nyugalmas város, rengeteg orosz felirattal. Természetesen vettünk svájci csokit is. Valamiféle németet beszélnek a helyiek. Azt gondoltam, hogy a luxemburgi után nem lesz meglepetés, de kellett egy kis idő, mig a fülünk ráállt... de minket értettek!

A Marktplatz a Rathaus-zal

Paradicsomos eperleves

A fenti cim nem vicc, egy létező leves neve. Tegnap lehetett választani a kantinunkban. Végülis a paradicsom is gyümölcs...

Fenyő szörp

A négynapos munka ünnepét Elzászban töltöttük. Az első nap annyira esett, hogy rá kellett kérdeznem, vajon a legnagyobb fokozatban megy-e az ablaktörlő az autóban, mert nem láttunk ki...

Munsterben szálltunk meg, ami a Vogézek hegyvidék lábánál fekszik, festői falucska a völgyben.

A szállásunk egy háromszintes ház első emeletén volt, az egész emelet. Szóval kényelmesen elfértünk, még táncolni is lett volna hely. Munster szombati piaca gazdag volt pékáruban (perec, kuglóf, bagett) és sajtokban (kecske és munsteri sajt). Aztán felfedeztünk egy hatalmas szakállas remetét, aki szörpöket, lekvárokat és füveket (mi teára tippeltünk, de ki tudja...) árult. A szörpök között találtunk rá a fenyőből készültre (burgeons de sapin). Először azt hittem, hogy rosszul értem, nem hallottam még a fenyő ilyen felhasználásáról, de a remeténk kedvesen elmagyarázta, igen, igen, a Christmas tree-ről van szó. A fenyő zsenge hajtásait tavasszal feldolgozzák fenyő szörpnek vagy cukorkának. Nagyon hatásos a megfázás és főleg a köhögés ellen. Persze, vettünk egy kisüveggel. Szine mint a bodzaszörpé, izre is inkább arra hasonlit, de nem annyira aromás. Füveket nem mertünk venni, ki tudja...